2024. május 8., szerda

A demokrácia végnapjai?

Az ellenzék véleménye a hatalompárti nagygyűlésről

Az ellenzék képviselői úgy vélekedtek, hogy a ma esti fővárosi Szerbia jövője elnevezésű megmozdulás nem változtat a szerbiai politikai helyzeten.

Nebojša Zelenović, a Szövetség Szerbiáért alapító tagja szerint a köztársasági elnök ostrom alá helyezte több órára Belgrádot, ami azonban nem fogja a szabad polgárok követeléseinek eltörlését eredményezni, továbbra is szükség lesz szabad médiára és igazságos választási feltételekre is.

Az ellenzéki koalíció másik vezetője szerint a hatalom belgrádi akciója arra jó, hogy Vučić eltemesse a dialógus minden lehetőségét, Vuk Jeremić szerint ezek után már nem lesz alkalom normális kommunikációra.

Boško Obradović, a Dveri vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a rezsim kötelezővé tette az állami foglalkoztatottak többségének azt, hogy megjelenjen a nagyszabású rendezvényen, kényszerítették őket, s ez a demokrácia végnapjait jelenti.

A ma esti belgrádi nagygyűlésre legalább 100 ezer embert várnak. Ma a kora délutáni órákban több településről is buszok indultak a fővárosba, egyebek mellett Szabadkáról is. A nagygyűlésen nemcsak Aleksandar Vučić és koalíciós partnerei, hanem Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere is felszólal.