Leégett a világ talán legismertebb gótikus épülete, a párizsi Notre-Dame (Mi Asszonyunk) székesegyház. A francia főváros első számú turisztikai látványosságai közé tartozott, mindenki hallott róla. Világszerte ismertté tette Victor Hugo többször is megfilmesített regénye, A párizsi Notre-Dame, amelynek az igazi romantikus főhőse nem Esmeralda és Quasimodo, a szép cigánylány és a torzszülött toronyőr, hanem ez a most leégett katedrális.
Akkor emelkedtek fel e csúcsíves székesegyház falai, amikor még Európa ízig-vérig keresztény volt, a 12. században, és amint a többi hatalmas katedrális is, emberöltőkön át épülve nyerte el mai alakját. Soha be nem fejezett ikertornyaival már önmagában is egy mélyreható szimbólumként hatott. Az olvasóé a válasz, hogy minek a jelképe (volt): a félbehagyott törekvés, az istenkeresés kudarca vagy annak a szimbóluma, hogy az égi magasságokat világi tettekkel sohasem érheti el az ember?
Talán a harmadik válaszlehetőség írja le a franciák földjéről induló gótika lényegét a legkifejezőbben, amely a nagy európai korszakfordulat, a reneszánsz bevezetőjeként a maga önellentmondásosságában egyszerre volt lángolóan istenkereső és az emberi tetteket istenítő. Ekkor még, amikor a katedrális épült, a Nyugaton született és onnan a Kelet felé terjedő eszmék egyenesen haladó időútján a nagy tettek még égbetörőek voltak, a reneszánsz korában már világhódítóak, a fényességesnek hirdetett francia forradalom idején pedig már embert és észt istenítőek (és ennek megfelelően istentagadóak).
A polgárháborúba torkolló nagy társadalommérnöki kísérlet idején – amely 1789-ben a gótikához hasonlóan szintén az Île-de-France területéről indul Európát meghódító útjára – ugyanaz történt ezzel a katedrálissal is, mint a többi istállóvá alakított templommal, sőt még azoknál is sanyarúbb volt a sorsa, de 1804-ben Napóleon már ebben a katedrálisban koronázta magát császárrá. A kifejezés pontos, ugyanis Bonaparte tábornok – aki akkor már a rómaiakat utánzó elnevezéssel konzul volt – a pápa, VII. Piusz jelenlétében maga helyezte a fejére az imperátori koronát. Ismét egy olyan jelképes erejű tett, amelynél semmi sem fejezhetné ki hűbben annak a kornak a lényegét.
Bármi legyen is a történet hátterében, 2019. április 15-én leégésével – úgy, hogy az épület alapjait és szerkezetét sikerült megmenteni – újabb mélyreható jelképes üzenetet küldött Európáról a világnak ez az, úgy látszik, erre a sorsra ítéltetett katedrális. Nem vitás, hogy újjá fogják építeni, méghozzá előreláthatólag nemzetközi segítséggel, a kérdés csak az, hogy azt az egyszerre lángolóan istenkereső és emberi tetteket istenítő Európát, amit ez a keresztény katedrális jelképezett, újjá lehet-e valaha is építeni?
2019. április 16. reggelén
