NAGYBECSKEREK

Ítélet a vízi szórakozóhely ügyében

K.I.

2019. március 20., 19:25 >> 2019. március 20., 20:26

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A nagybecskereki alapfokú bíróság jogerősen tízhavi börtönre ítélte Nikola Novaković nagybecskereki vendéglőst, mert 2017 júliusától októberéig, valamint 2018 januárjában törvénytelen módon – az illetékes szervek jóváhagyása nélkül – vett birtokba földterületet a 3-as számú Béga-tavon Nagybecskereken. A vitás földterület a Szerb Köztársaság tulajdona, a használója pedig a Vajdaság Vizei közvállalat. A börtönbüntetés letöltését a bíróság két évre felfüggesztette. Ezzel lezárult a több mint négy éve tartó viszály a vendéglős és a nagybecskereki polgárok egy csoportja között amiatt, mert vízi szórakozóhelyet akart létesíteni a Béga-tavon.

Elkészült, mégsem nyitották meg (Fotó: Kecskés István)

A fordulatokban gazdag eset 2014-ben kezdődött, miután a beruházó bejelentette szándékát. A környéken élők szerint ugyanis elfogadhatatlan, hogy – mint fogalmaztak – „olcsó szórakozás” színhelyévé tegyék a környezetet, ahová ilyen létesítmények semmiképpen nem illenek. A Béga-tó környékén középiskolák vannak, általános iskola, óvoda, napközi, sportpályák. A környék építészeti szempontból a város legszebb része (a Kishíd, az igazságügyi palota, a református templom, a zárda…). A környezetvédők szerint kis felületű tóról van szó, amely vizének egyharmadát évente egyszer cserélik. Kérdés, hogy mindez a későbbiek során elegendő lesz-e ahhoz, hogy megmaradjon a tó tisztasága. Ráadásul a tapasztalat az, hogy az effajta szórakozóhelyek inkább a bűnözést serkentik, mintsem a fiatalok szórakozását szolgálják.

A beruházó folyamatosan azt hangoztatta, hogy megvan minden engedélye. Az építkezés megkezdését azonban a Kisamerika helyi közösség lakói meggátolták. Aztán három év elteltével jött az újabb fordulat: a Fellebbviteli Bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a beruházó és az engedélyt odaítélő Vajdaság Vizei közvállalat törvényesen járt el. A tutaj nagyjából el is készült, vízre is került, de még mielőtt megnyitották volna – egy évvel ezelőtt – jött az újabb fordulat: a földterület jogtalan elfoglalása miatti gyanúval a rendőrség bekísérte a beruházót, mivel nem ment el a kommunális felügyelőség (többszöri) beidézésére. A jogerős bírósági ítélettel pedig lezárult az ügy.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége