Utcára mennek a málnások

Forrás: Beta

2019. március 14., 20:24 >> 2019. március 14., 22:15

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Tiltakozó megmozdulást jelentettek be ma a jövő péntekre, március 22-ére a málna- és szedertermesztők. Azt szeretnék elérni, hogy 1,45 euró, vagyis 172 dinár legyen e gyümölcs felvásárlási ára, mert számításaik szerint csak így tehetnek szert némi haszonra.

Dobrivoje Radović, a Szerbiai Málna- és Szedertermesztők Társulásának elnöke közölte: még ezután döntenek arról, hogy hol gyülekeznek, de annyi biztos, hogy mezőgépekkel vonulnak fel.

Levélben kérték Aleksandar Vučić államfőt és Ana Brnabić miniszterelnököt, hogy kapcsolódjanak be az alacsony felvásárlási és magas kiviteli ár okozta gondok megoldásába, de az ország legrangosabb tisztségviselői nem méltatták őket válaszra.

Az utcai tiltakozásra vonatkozó döntésüket az sem másítja meg, hogy a bejelentések szerint a jövő héten összeül és az árak alakulását is megvitatja a málna- és szedertermesztés fellendítésére létrehozott országos munkacsoport.

„Majdnem egy éve, hogy megalakult a munkacsoport, de néhány összejövetelt leszámítva azóta sem tett semmit. Ha elért volna valamit, annak már lenne látszata” – mondta Radović.

A gyümölcstermesztők azt követelik, hogy a felvásárlók banki garanciával biztosítsák a megbeszélt felvásárlási ár szerinti kifizetést. Mint mondják, eddig csupán a Sirogojno cég kínált 120 dináros árelőleget, a többiek ár nélkül kötnének szerződést.

Radović fontosnak tartotta közölni: a tiltakozás nem politikai hátterű, itt egy parasztmegmozdulásról van szó, az elégedetlen termelők sem a hatalom, sem az ellenzék szekerét nem tolják.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége