2024. május 8., szerda
AUTÓ-MOTOR SPORT

Hajszálon múló győzelmek

A Moto GP-ben 23 ezred, a Formula–E-ben egy büntetés döntött; a WRC-ben csalással vádolják a Citroënt

Megkezdte 2019-es szezonját a Moto GP, hagyományosan a villanyfényes Katari Nagydíjon. Az eddig látottak alapján pedig nemcsak hogy az erőviszonyok maradtak hasonlóak a tavalyiakhoz képest, de még a futam hajrája is szinte lemásolta a 2018-as szezonnyitóét!

Pilótafronton történt azért néhány változás a mezőnyben, a gyári Honda ugyanis igazi szupercsapattal állt ki azt követően, hogy a címvédő Marc Márquez mellé egy másik világsztár, Jorge Lorenzo érkezett, akinek az elmúlt két évben nem jött be a számítása a Ducatinál. Az ő helyére olasz márkához Danilo Petrucci érkezett meg Andrea Dovizioso mellé, míg a gyári Yamaha továbbra is Valentino Rossi és Maverick Viñales kettősével száll harcba a győzelmekért.

A Honda riválisai bízhattak abban, hogy Márquez és Lorenzo nem lesznek csúcsformában, hiszen a tél folyamán mindketten műtéteken estek át a tavaly év végén szerzett sérüléseik miatt, ám ez csak részben valósult meg. Lorenzo valóban gyengélkedett egész hétvégén, és végül csak a 13. helyen intették le, ám Márquez végig ott volt az élmezőnyben, és miután a sokáig vezető Alex Rins Suzukiját hátrahagyták, ismét Doviziosóval vívtak kiélezett harcot a győzelemért az utolsó körökben.

A futam végül ugyanolyan forgatókönyvet hozott kettőjük között, amit az elmúlt években már többször is eljátszottak, köztük tavaly ugyanitt: az utolsó körben Dovizioso vezetett, ám a legutolsó kanyarban Márquez extrarövid féktávval bedobta mellé a motort. Nem tudott azonban ideálisan fékezni, így a célegyenesre ismét a Ducatinál volt az előny, és Dovizioso végül csupán 23 ezredmásodperces előnnyel nyert (a tavalyi 27 helyett). Cal Crutchlow lett a harmadik, Rossi pedig gyenge rajthelyéről felkapaszkodott az élbolyba, az 5. helyre.

Az idei évre bevezettek a Moto GP kategóriáiban egy szokatlan újítást, a büntetőívet. Eszerint minden pálya egyik kanyarjának bukóterében kialakítanak egy hosszabb útvonalat, és ha egy versenyzőt szabálytalanságon érnek (például ütközést okoz), akkor a következő körben ezen a hosszabb íven kell haladnia, amivel pár másodpercet veszít.

A bajnokság állása: 1. Dovizioso 25 pont, 2. Márquez 20, 3. Crutchlow 16 stb.

A Moto 2-ben Lorenzo Baldassari győzelmével kezdődött meg az új éra, amelyben a Honda helyett immár a Triumph gyártja mindenki számára a motorblokkokat, a Moto 3-ban pedig Kaito Toba révén először született japán győzelem azóta, hogy 2012-ben átnevezték a korábbi 125-ös kategóriát.

Nem a győztes ünnepelt

Legutóbb Mexikóvárosban szó szerint a verseny utolsó méterein cserélt gazdát az első hely a Formula–E futamán, de most a Hongkong ePrix-n még ennél is későbbre maradt a fordulat: Sam Bird utólagos időbüntetése miatt pár órával a díjátadó után szállt át a győzelem Edoardo Mortarára.

Az elektromos sorozat ezúttal is hozta megszokott formáját, a tengernyi váratlan eseményt. A vizes pályán zajló időmérőn nagy meglepetésre Stoffel Vandoorne szerezte meg a pole-t, aki újoncként nehezen rázódott bele a bajnokságba, és eddig egyetlen pontot sem gyűjtött. A belga pechsorozata azonban csak erre a rövid időre szünetelt, ugyanis a rajtnál elveszítette a vezetést Oliver Rowlanddel szemben, majd műszaki hiba okozta a versenye végét. Rowland nem őrizte sokáig az első helyet, mert a Nissan pár másodperces erővesztése miatt Sam Birdre szállt át, aki viszont szintén csak rövid ideig örülhetett, mert egy elmért kanyar után André Lotterer elsuhant mellette. A verseny hátralévő részét kettőjük csatája határozta meg, Bird viszont hiába tűnt gyorsabbnak, nem talált utat az első győzelme felé haladó Lotterer mellett. Az utolsó előtti körben viszont eljött a dráma: egy támadási kísérlet során Bird defektet okozott Lotterernek, aki így visszaesett, és a brit jutott el elsőként a kockás zászlóig. A dobogón még neki szólt a himnusz, de mérsékeltre vette az ünneplést, tudta ugyanis, hogy a versenybírók még vizsgálják a történteket. Két órával később jött az ítélet, Bird egy öt másodperces büntetéssel a 6. helyre csúszott vissza, a győzelmet Mortara örökölte meg Lucas di Grassi és Robin Frijns előtt.

A hétvége legnagyobb vesztese a csapatbajnoki tabella élén megérkező Mahindra lett: Jerome d’Ambrosio és Pascal Wehrlein az esős időmérőn az utolsó rajtsorba kerültek, majd a futamon is egyszerre estek ki, amikor az előttük haladó Felipe Nasr a falnak csapódott, ők pedig már nem tudtak reagálni, és belerohantak a torlódásba.

A bajnokság állása (5 futamot követően): 1. Bird 54 pont, 2. d’Ambrosio 53, 3. Di Grassi 52, 4. Mortara 52, stb.

Ogier győzelmét támadják

A Mexikó Ralin futotta szezonja harmadik versenyét a rali-világbajnokság, amely az idei második győzelmet hozta Sébastien Ogier számára, a hétvége azonban a francia sikerét övező botrány miatt marad emlékezetes. A Citroën pilótája a kezdetektől fogva biztonságos előnnyel vezetett, ám az egyik szombat délelőtti szakaszon defektet kapott, ami egyperces időveszteséggel járt számára, és valószínűleg el is veszítette volna a vezetést az etap végére. Nem sokkal később, kevéssel a cél előtt azonban csapattársa, Esapekka Lappi lecsúszott az útról, és balesetet szenvedett, s mivel a versenyigazgató úgy ítélte meg, hogy az autója akadályozhatja a többiek útját, elrendelte a szakasz törlését, és minden résztvevőnek egy átlagidőt írtak jóvá.

A Toyotánál vezető Kris Meeke volt a leghangosabb a gyanakvók közül, szerinte Lappi autója nem is állt veszélyes helyen, és a Citroën komponálta meg a törlést – na nem szándékos balesettel, inkább a versenyigazgató félretájékoztatásával –, hogy ezáltal semmissé tegyék Ogier időveszteségét. A csapat persze ezt tagadta, és az FIA sem talált semmi kivetnivalót a történtekben. A francia tehát nyert, de a tabellát továbbra is a mögötte befutó Ott Tänak vezeti.