2022. május 29., vasárnap

Gyermekirodalom napjainkban

Újabban mindig kényelmetlenül, bizonytalanul érzem magam, ha egy könyvesboltban ajándék könyveket keresek különféle diákvetélkedők győztesei, díjazottjai számára. Hol van már az az örömteli érzés, amikor a jobbnál jobb könyvek közül válogatva a bőség zavarával kellett megküzdeni? Alig volt szívünk otthagyni egyet is az alkalmas, szép könyvek közül, de anyagi lehetőségeink kíméletlenül választás elé állítottak minket. Most más a helyzet. A választék bőséges, talán áttekinthetetlenül nagy, de az anyagi korlátok mellett más gondok is adódnak. Milyen könyveket válasszunk? Az olvasástól egyre jobban elidegenedő gyerekeket jó lenne ráébreszteni az olvasás örömére, ugyanakkor szeretnénk értékes, maradandó műveket a kezükbe adni. Úgy tűnik, manapság nehezen megoldható ez a feladat. Ha a klasszikusokban, pl. Jules Verne, Mark Twain, Jonathan Swift, Daniel Defoe és mások híres alkotásaiban gondolkodunk, számíthatunk rá, hogy nem fogják elolvasni, jobb esetben – ha nem dobják ki olvasatlanul – ott marad a polcukon, és nagy a valószínűsége annak, hogy nem fognak megküzdeni a számukra nehézkes, lassú, nehezen érthető, régies mondatszerkesztéssel, szóalakokkal, ismeretlen történelmi-társadalmi háttérrel.

Válasszunk talán akkor mai, modern, a mostani életszemlélethez közel álló könyveket! Óriási választék áll rendelkezésünkre ezekből a kiadványokból is. Nemritkán kétségbeesve topogok a könyvesboltok divatos kínálata előtti polcoknál. Zavarban vagyok, mert olykor kiváló költők gyermekversei is inkább elborzasztanak, semmint jó szívvel ajánlani merném a gyerekeknek. Kedves kolléganőim hívták fel figyelmemet az alábbi versre: „kiveszem a fejemből a nyálam, / kiveszem a fejemből az ínyem, / kiveszem a fejemből a fogam, / kiveszem a fejemből a nyelvem, / kiveszem a fejemből a torkom, / kiveszem a fejemből a szemem, / kiveszem a fejemből a fülem, / kiveszem a fejemből a hangom, / kiveszem a fejemből az eszem, / így biztos nem leszek nehézfejű gyerek”. Azon töprengek: csak bennem kelt ez idegenkedést, sőt viszolygást? Vajon csak én nem merném ajánlani a gyerekeknek azt a verset sem, melynek egy részét idézném: „most gázcsap leszek, / és megnyitom magam, / de anyu elzár, / és a nyílásomra üt, / most semmi se leszek, / és semmit se csinálok, / és nem akarok többet meghalni, / mert már fáj anyu keze”. Nem gondoltam volna arra, hogy a mai gyerekek lelkiállapota ennyire kétségbeejtő lenne, bár kezembe került egy könyv, mely alcíme szerint: Útmutató gyerekeknek a szorongás leküzdéséhez, címe pedig: Mit csináljak, ha túl sok a para? Para? Ha a 8–18 éves korosztályba tartozó gyerekek, akiknek ajánlják a könyvet, ennyire érintettek a szorongás problémájában, ez a laza szlengszó (para – félelem, paranoia jelentésben a Szlengszótár szerint) vajon segít-e a szorongás feloldásában? Attól tartok, nemigen. Inkább csak a nyelvhasználatot rontja.

És vajon mit szóljunk a következő bravúros nyelvi megnevezéshez, melynek egy egész sorozat gyermekkönyvet szenteltek? Amikor először azt hallottam, hogy a gyerekek azon vitatkoznak, melyik „Frankenstein” könyvet olvassák, nem győztem hová lenni a csodálkozástól, hogy Frankenstein, a horrorisztikus figura mit keres a kicsiknek szánt irodalomban. A könyveket kézbe véve kiderült, hogy a könyvsorozat címadó szereplője talán mégsem Frankenstein, hanem egy bizonyos Frank Einstein, és a sorozat jeles darabjai közé tartozik például Frank Einstein és a villámkéz, Frank Einstein és az agyturbó (az mi lehet vajon?), Frank Einstein, egy ifjú zseni és feltaláló c. könyv. A kiinduló ötlet, hogy a tudomány vicces is lehet, és így kéne közel hozni a gyerekekhez, igen dicséretes, az viszont nézetem szerint nem az, hogy összemossuk Einsteint, a tudóst a horrorisztikus Frankensteinnel. A mai gyerekeket a divatos videojátékok jóvoltából úgyis annyi nem nekik való élmény éri: bankrablás, múzeumrablás, gyémántrablás, vonatrablás, fegyverrablás – hogy csak néhányat említsünk meg a népszerű komputeres játékok közül.

Nem szeretnénk általánosítani, és kijelenteni, hogy minden mai gyermekkönyv ennyire problematikus. Akadnak kedves, szép, igazi gyermekolvasmányok, versek – nemcsak Magyarországon, itt Vajdaságban is –, de az az általános tapasztalat, hogy a többség nem ilyen. Lehet, hogy ezeket nehezebb eladni, kevésbé hatásvadász a címük, kisebb a felhívó jellegük, nem könnyű észrevenni őket. Mi általában úgy szoktuk megoldani az alapproblémát – nevezetesen azt, hogy olyan könyveket válasszunk a diákok számára, hogy örömüket leljék bennük, hasznosak legyenek, értékesek, maradandóak –, hogy szükségmegoldásként, megfelelő szépirodalmi művek hiányában általában a különböző tematikájú – történelmi, művészeti, állatos, építészeti, csillagászati, biológiai – gyermeklexikonokat részesítjük előnyben.