2024. április 26., péntek

A végektől a végekig

Zombor 270 éve lett szabad és királyi város

Különös ez a város, alapításakor a pusztát és a mocsarat elegyítő, kietlen tájon, bárhonnét is nézve, a végeken épült, a törökök kiűzése után végleg a határőrök, a granicsárok kezére került, és meglepő módon onnét kezdve indult gyarapodása.

Fekete J. József felvétele

Fekete J. József felvétele

Mária Terézia granicsárjai ugyanis nem tudtak mihez kezdeni a jutalmul kapott birtokkal, kardforgatáshoz szokott kezük nem állt rá a kapanyélre, se a tehénpásztorkodásra, így helyettük azok kezdtek boldogulni, akik képesek voltak élni a hely és a kor adottságaival. A szabad és királyi város rangját 150 000 aranyforint árán váltották meg a zomboriak, majd éveken át nyögték az ennek érdekében felvett hitelt, ám utána valóban gyarapodott a település. Nem kellett minden után adózni, vásárokat lehetett tartani, vámot szedni, kereskedni, közben kiépült egy tisztességes alapokra helyezett adminisztráció, az egymás nemzetiségét és felekezetét tiszteletben tartó, demokratikus hatalommegosztás.

Az elibertáció idején a települést ölelő puszták mocsarakban folytatódtak, a későbbi, történelmi Megyeháza is a lápból kiemelkedő dombokra épült, persze addigra megtörtént a lecsapolás, ezeken a megmaradt dombokon áll ma a Szent István templom is, meg a város legszebb ligete, noha egykoron ezen a helyen működött a hetipiac, sőt. itt állt a kivégzőtér is. A város a Monarchia által levezényelt csatornaépítés során szabadult meg a talajvíztől, ám a lecsapolás nem mentesítette a talajban található víztartalékokat a szennyezettségtől, így a város lakosságát a Dunából hordókban szállított vízzel  látták el a vodárok, ami külön mesterség és vállalkozás volt, még az artézi kutak megjelenése  után is ők, a vízszállítók vitték háztól házig kordéikon hordóikban az ivóvizet.

A 18–19. századhoz mért gyors fejlődés során megyeszékhellyé nőtte ki magát Zombor. Nem ingyen, nem politikai küzdelmek nélkül. A megyei közigazgatáshoz tisztviselők kellettek, családjaik ellátására kereskedők nyitottak boltokat, természetesen megjelentek a gabona- és jószágfogalmazók, a takarékpénztárak, a bankok, a polgáriasodás során az első közkönyvtár, az épített színház, a múzeum, a város már urbánus jelleget öltött magára. Magyar városnak számított, de a magyar többség soha nem jellemezte a várost, mindig bunyevácból, meg horvátból és szerbből állt a többség, mostanság a szerbség viszi a prímet, a magyarság csupán szórványt alkot.

Ha nem lennének temetőink, le is tagadhatnák, hogy éltünk errefelé, mondhatnák, hogy jel nélkül fogyott el a fajtánk.

Szerencsére még nem feledtük el a zombori temetőben nyugvó jeles eleinket, akik szellemi-kétkezi munkájukkal a többieknél nagyobb arányban járultak hozzá a mára végek végévé lett egykori közigazgatási központ fényének kialakításához: itt nyugszik Czedler János honvédhadnagy, a zombori önkéntes tűzoltótestület megalapítója, Csihás Benő néhai polgármester, a város és környékének parkosítója, Gyalokay Rozália óvodaalapító, Bitterman Nándor, az első zombori nyomdász, Bieliczky Károly, a városi könyvtár alapítója, Hubert Lipót, pápai prelátus, hittudós és író, dr. Frey Imre, a zombori múzeum megalapítója. Említhetem Korits Gáspár hajdani főispánt, Koczik Pált, aki egy utcányi telket osztott szét a szegények között, Buday Gergely főtisztelendőt, dr. Donoszlovits Vilmos és Radics György újságírókat, a szabadságharc hadnagyait, dr. Hável Józsefet, Takács Gyulát, a jótékonykodó Szemzőket, a Falcionékat,... vagy a város hű krónikását, Herceg Jánost, aki szerint szülővárosa soha nem volt közlekedési központ, de művelődési se, sőt még úri város se. Tény, hogy megyeközpontként sok tintanyaló hivatalnok és jogász, közgazdász, rangos képviselő élt a városban, de ők inkább jelenlétükkel, mint habitusukkal erősítették Zombor „úri” jellegét. Ha hinni lehet Hercegnek, és miért ne lehetne, Zombor mindig csupán egy jól álcázott porfészek volt, inkább falusi település, mint komoly város.

Így igaz ez a közlekedésre is. Virágkorában a zombori vasútállomás példás intézmény volt, csomópont, ahonnét az akkori ország bármely pontjára kényelmesen el lehetett jutni. Ma? Inkább ne szállj vonatra, úgyse megy sehova. Noha, amikor még Belgrád és Újvidék közt sincsen kötött vonalú közlekedés, mi egyébre számíthatnánk? A város elzárta magát a külvilágtól. Újra a végek vége lett. A helyi utasforgalmi vállalat még húsz éve is állandó járatot tartott fönn a magyarországi testvérváros, Baja irányába, napi két alkalommal, pénteken és hétfőn pedig megerősített járatok vitték, hozták a diákokat a két város között. Heti egy, vagy két alkalommal autóbuszon el lehetett jutni Székesfehérvárra, talán naponta Harkányba, Eszékre, Zágrábba. Aztán elmúlott a hazai üzemanyagválság, a külföldi buszjáratok megszűntek, senkit se érdekelt már a két autóbuszt is megtöltő, Bajára ingázó diáksereg, meg tulajdonképpen senki más se.

A város ugyanakkor nemzetileg is bezárkózott. A kilencvenes évek kezdetétől előbb a horvátok, majd a magyarok szorultak ki a közéletből, nem maradt közülük senki vezető pozícióban, és a nyilvános rendezvényeken se hangzik el ma magyar szó. Számtalan nemzetközi konferencián voltam fültanúja, hogy a magyar felszólalók mondatait szerbre fordították, a szerbekét viszont már nem tolmácsolták magyarra. Hiszen szerbül mindenki ért… A mai zombori Városi Könyvtár elődjét alapító Bielitzky Károly is azt vallotta, hogy németül mindenki ért. Hamarosan azzal szembesült, hogy ez nagyon nincs így. A közelmúlt egyik városnapi rendezvényén elhangzott egy magyarul felolvasott, a valamikori Tito-retorikával fogalmazott beszéd, amelyben a szónok a demokráciát következetesen demokrációnak ejtette. Akkor én annyira elszégyelltem magam a bajai, budapesti és más helyekről érkezett magyarországi meghívottak előtt, hogy azóta se járok ezekre az úgynevezett ünnepi akadémiákra, bármit is jelentsen ez a szókapcsolat.

A szabad és királyi város előjogait együtt váltották meg Zombor lakosai, legelébb a bunyevácok, horvátok, szerbek, hozzájuk csatlakoztak a Duna menti svábok, a zsidók, és mindannyian véráldozatot is hoztak a városi kiváltságok, illetve Zombor megőrzése érdekében. Reméljük, nekik is hálával adóznak a 270 éves jubileumon.

A Vajdasági Magyar Szövetség belátásának köszönhetően a maradék magyarság ma külön is megünnepli a városnapot a Magyar Polgári Kaszinóban.