Téli sörkóstoló Nagybecskereken

Kecskés István

2019. február 14., 16:23 >> 2019. február 14., 17:23

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Szokatlan időben, január végén – egy héten keresztül – a nagybecskerekiek a város főterén felállított faházikóban mondhattak véleményt arról, hogy a három felkínált sörfajta közül melyik az, amelyik a leginkább megérdemeli a Becskereki sör elnevezést. A sörkedvelők egyfajta „referendumán” kiválasztott sör gyártása a jövő héten indul a Carlsberg dunacsébi gyárában. Nagybecskereken ugyanis 2006-ban leálltak a sörgyártással.
Az ígéret szerint minden eladott fél liter sör után két dinár jut majd a nyereségből a becskerekieknek. Ebből, becslések szerint, másfél év múlva a Béga menti városban is beindulhat egy kisebb sörgyár. Így hangzik az ígéret. Ez azt is jelenti, hogy az idei, sorrendben 34. nagybecskereki Sörnapokon Becskereki sört is ihatnak majd a vendégek. Az önkormányzatban azt hangoztatják, hogy ez csak az első lépés a sörgyártás visszahozása felé a Béga menti városba.

Melyik az igazi? (Fotó: Kecskés István)

Sebastian Krazeisen 1745-ben (102 évvel a dán Carlsberg megalapítása előtt) kezdte el a sör készítését Nagybecskereken. A jogért évente 150 forintot fizetett. Egy év után már bővítette a létesítményét. 1752-ben újabb hat évre vette bérbe a sörfőzési jogot, ekkor már évi 700 forintért. A létesítmény a XIX. század elején ötholdnyi területet foglalt el a Béga bal partjának a Nagyhídtól a Harisnyagyárig terjedő szakaszán. Nem véletlenül a folyó partjára építették, hiszen a sör főzésére lágy víz kell, amire a Béga volt a legalkalmasabb. Az utolsó napig a folyó vizét használták. Persze nem közvetlenül, hanem megtisztítva. Amikor pedig nyaranta a víz folyása megállt, és a Béga vize használhatatlanná vált, akkor tartálykocsikkal a bégafői gát elől hordták a vizet. Egy időben megpróbálták a Béga-tó vizét is használni, de az nem vált be. Emeleten volt a sörfőzde, a melléképületek földszintesek voltak. A nyugati szárnyában levő park verandája alatt vasárnaponként zenélés volt – a hallgatóság pedig sört fogyasztott.
Dungyerszky Lázár 1891-ben vásárolta meg a sörgyárat. Ebben az időben – a vidéken pusztító filoxérával fertőzött szőlőskertek megsemmisülése után – indult virágzásnak a sörkészítés. A borhiányt ugyanis a leggyorsabban sörrel lehetett pótolni. A Dungyerszky-család 1911-ben újította fel a gyárat. Attól kezdve a délvidéki ipari építészet egyik remekműveként tartják számon.
A sörgyárat 1945-ben államosították, de attól még a Becskereki sör továbbra is jó hírnévnek örvendett. Több fajta sört gyártottak. A hagyományos, világos sör mellett kedveltek voltak a barna sörök, valamint a Tut Gut néven ismert alkoholmentes italt is Nagybecskereken készítették.
Aztán a sikertelen privatizáció miatt 2006-ban leálltak a sörgyártással. Csődeljárás indult, felmondást kapott 250 dolgozó, a gyár berendezése pedig ócskavasba került. A szabadalmak megmaradtak, ami reményt ad arra, hogy talán újjáéledhet a sörgyártás a legnagyobb bánáti városban. Hogy milyen feltételek mellett kerültek azok a dán sörgyártó társaság tulajdonába, arról nem hallottunk részleteket.
Vannak, akik szerint a januári sörkóstoló „kampányszagú”. Azt is kifogásolják, hogy a Carlsberg dunacsébi sörgyárában főzött sör címkéjének lesz csak köze Becskerekhez. Mások szerint a Béga vize nélkül nem is lehet igazi Becskereki sört készíteni. A sörgyártás visszahozásának a kilátásait nyilván az is rontja, hogy Nagybecskereken még megoldatlan az ivóvízellátás. Szóval van bőven kifogás.
Az önkormányzatban viszont azt hangoztatják, hogy másfél éven belül a Carlsberg 300 ezer eurós támogatásából, amihez majd a város is hozzáadja a maga részét, vesznek egy kisebb, úgynevezett kraft-sörgyárat, amely majd az egykori sörgyár épületében kap helyet. Tehát Becskereken is elkezdődik a sörgyártás, a gyár pedig a város tulajdonában lesz. Erre, mint hangsúlyozzák, eddig nem volt példa.
Valóban ambiciózus tervek, melyekből mostanában nincs hiány a Béga menti városban. Mint bejelentették, tavaszra a kínaiak hozzáfognak a gumigyár építéséhez, amit a legnagyobb szerbiai zöldmezős beruházásnak titulálnak. És további beruházókat várnak az ipari övezetben. Várhatólag folytatódik majd a kerülőút építése. Iszaptalanítják a Bégát, kikötőt is építenek stb.

A Becskereki sör már csak hab a tortán.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége