Értelmiségiek a munkaerőpiacon

Patyi Szilárd

2019. február 11., 12:03

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

„A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma: Ezek statisztikájaaz ország legérdekesb – leginteresszánsabb – része. Nem termékeny lapány, hegyek, ásványok, éghajlat sat. teszik a közerőt, hanem az ész, mely azokat józanon használni tudja. Igazibb súly s erő az emberi agyvelőnél nincs. Ennek több vagy kevesebb léte a nemzetnek több vagy kevesebb szerencséje. Mi nagy erő egy- vagy több százezer ember, fő nélkül?”

A fenti sorok gróf Széchenyi István nagy hatású könyvében, a Hitelben olvashatók. Az 1830-ban kiadott művében „a legnagyobb magyar” arra kereste a választ, miként lehetne az elmaradott feudális Magyarország gazdasági és politikai életét megreformálni, és felzárkóztatni a fejlett tőkés nyugat-európai országok, különösen Anglia szintjére. A rövid idézetből kitűnik, hogy ebben fontos szerepet tulajdonított a „kiművelt emberfőnek”, amit mai modern szóhasználattal úgy neveznének, hogy magasan szakképzett munkaerő. Széchenyi szerint, a „kiművelt emberfők”, a munkafelosztás elvárásai szerint, kizárólag egy adott területtel, például a mezőgazdasággal, kereskedelemmel, mechanikával vagy éppen a hadászattal foglalkoznak, kizárólag ezen az egy területen gyarapítják tudásukat. Így tudnak szakterületük legkiválóbbjaikká válni, és innovatív ötleteket, vagy új találmányokat létrehozni. Ezek az újítások, azonban nem csak egy szűk elit sajátjai. Hiszen a politikai döntéshozók és a közvélemény segítségével ezek az újítások leszivárognak a társadalom legalsóbb rétegeihez. Például, ha kidolgoznak egy új kereskedelmi rendszert, amely hatékonyabb a réginél, azt először elfogadják a politikai döntéshozók, majd lassan egyre szélesebb körben kezdik alkalmazni, míg végül az egész országban elterjed, általánossá lesz, míg végül mindennapjaink elengedhetetlen részévé válik. Ezért írta könyvében Széchenyi, hogy: „...a közintelligentia – értelmesség – azon jel, melynél fogvást a bölcs a nemzeteket mázsálja. S az mennél nagyobb, annál kevesebbet szorul másokra, s így annál függetlenebb, szabadabb s erősb a nemzet.”

A fenti gondolatok azért annyira lenyűgözőek számomra, mert egy olyan korban születtek, amikor még szó sem volt azokról a manapság már unásig ismételt fogalmakról, mint a tudás alapú társadalom, vagy éppen az élethosszig tartó tanulás, mégis mintha csak a ma emberéhez szólnának a Hitel egyes részei. És miért jutottak eszembe Széchenyi gondolatai?

A napokban olvastam a Politika című napilapban a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legújabb, lesújtó elemzését Szerbia elmúlt évi munkaerőpiaci trendjeiről. Ebből megtudható, hogy a 2018-as évben nagyobb eséllyel helyezkedhetett el a munkaerőpiacon egy portás, mint egy orvos. A szolgálat adatai szerint az elmúlt évben a szerbiai munkaadók többek között 7046 eladót kerestek, míg orvost csak 310-et, 7046 takarítót és mindössze 314 jogászt, portást 2472-t, közgazdászt pedig csak 490-et. A munkaerőpiacon a tudományos doktori fokozattal rendelkező munkakeresőknek van a legkevesebb esélye elhelyezkedni, hiszen az elmúlt évben a munkaadók a szolgálaton keresztül mindösszesen kilenc közgazdászdoktort, hat jogászdoktort, három doktort a társadalom és humán tudományok területéről, két-két pszichológus- és filológusdoktort kerestek. A munkaerőpiacon a legnagyobb eséllyel a fodrászok, a szakácsok, a hentesek, a raktárosok és a sofőrök találhattak állást. Az is érdekes adat, hogy a munkaadók által meghirdetett állások hatvan százalékában középiskolai végzettséggel rendelkező jelöltet kerestek, ezzel szemben a munkakeresők több mint ötven százaléka felsőfokú végzettséggel rendelkezett.

A fenti számok különösen zavaróak egy olyan országban, ahol az egyik legégetőbb probléma az értelmiség nagy fokú kivándorlása, egy államban, amelyet a nyugat-európai országok úgynevezett „agyelszívása” sújt. És itt sajnos már nem arról beszélünk, hogy a szerbiai munkaerőpiac nem tud nyugati béreket biztosítani az ország értelmiségének, hanem már ott tartunk, hogy egyáltalán állást sem tud felkínálni számukra. Talán vannak, akik erre legyintenek, és azt mondják, vállaljon csak az értelmiségi végzettségéhez képest alacsonyabb munkát is, tudja meg mi is az, hogy dolgozni. Azok kicsit gondoljanak bele, hogy a felsőfokú végzettség megszerzése sokaknak, különösen a szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkező család tagjainak komoly elhatározást igényel, amely számos lemondással és anyagi áldozattal jár együtt. Mindezt abban a reményben, hogy a főiskolai vagy egyetemi diploma, esetleg a doktori cím megszerzése olyan lehetőségeket nyit meg tulajdonosa számára, amely jobb fizetést, nagyobb társadalmi megbecsülést biztosít, miközben közösségének jobbításán munkálkodhat. Ezért érthető a diplomások igénye, hogy végzettségüknek megfelelő munkát biztosítsanak maguknak. Ez a társadalmunk érdeke is lenne, hiszen ha az orvos nem gyógyíthatja a betegeket a kórházban, ha a jogász nem vehet részt a jogalkotás folyamatában, és ha a közgazdász nem a gazdasági rendszer hatékonyabbá tételén dolgozik, akkor a társadalom tagjainak egészségi mutatói egyre rosszabb állapotokat fognak jelezni, a joggyakorlat nehézkes és lassú lesz, a gazdasági rendszer pedig elavultabbá válik, és egyre jobban leszakad a világ fejlettebb részeitől. Ezért mindannyiunk érdeke, hogy Széchenyi szavaival élve „a kiművelt emberfők” részére végzettségüknek megfelelő állást tudjon felkínálni a munkaerőpiac.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2019     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap
ISO9001 sertified
ISO14001 sertified
IQ NET sertified

Development & Hosting by: CNT | Design by: Plakatila