„Sokáig azt hittem, hogy a szerelem el nem múló, örök boldogság, amelyhez jó adag szerencse és némi varázslat szükségeltetik – révedt ki az ablakon a királynő mondókája közben. – Most már tudom, hogy a heves szívdobogás csak a kezdet, s a telesírt zsebkendők a vég.”
Meserajongók, kortársmese-fogyasztók számára ismerősek lehetnek a következő sorok Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című verses meseregényéből: „Nem tudom, hogy mostanába / Mért üres a postaláda. / Megy az ember oskolába, / Belekukkant, belenéz: / Se képeslap, se levél. / Mesebeli postásunk, Emil bácsi szerint „mostanába más a módi”, s ezért: Én hallgattam az intelmekre, / Felköltöztem az internetre. Az elektronikus levélváltás korában a hagyományos levelezés divatját múlta már. Mészáros Anikó meseregénye 13 „képeslapon” cáfolja meg ezt a híresztelést. Epreskerti mesék c. kötetébe lapozva úgy érezhetjük, hogy a képeslapküldést, a tollal írt üdvözlőlapokat nem pótolhatja más. Az elsőkötetes fiatal írónő az Újvidéki Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén szerzett mesterdiplomát, magyarországi és vajdasági folyóiratokban, heti- és napilapokban publikál.
Az Epreskerti mesék képeslapjait, azaz képeslapnyi történetek füzérét olvasva a meseregény főhősének, Eperkének varázslatos kalandjait kísérhetjük végig. A hóbortos Cikornya királylány szolgálatában az élet nem egyhangú, habár szigorú szabályok szerint zajlik még az étkezés is: hétfőn csak habcsókot, kedden kuglófot, szerdán szederlekvárt, csütörtökön csak csokoládét, pénteken pudingot, szombaton szilvás gombócot, vasárnap vajas pirítóst vacsoráznak a kisasszonyok. Arról pedig, hogy Eperke hogyan került a kastélyba, mindenki másképp vélekedett. „A kincstárnok szerint egyszer csak ott termett, Jósika szerint varázslat útján érkezett, egyesek azt rebesgették, hogy vándorok felejtették a vidéken, mások látták, ahogy egy ősz hajú boszorkány elrejtette a bokrok közé. Abban viszont minden történet megegyezett, hogy a lányra a kastélyhoz tartozó Epreskertben találtak rá csecsemőkorában.”
Eperke tehát rejtélyes és nagyon szerethető, vidám és tettre kész, ábrándos és kalandvágyó, de mindenekelőtt az örök szerelem mibenléte foglalkoztatja: „Egyáltalán, mi is az a szerelem valójában?” Kérdésére Eperke a legkülönfélébb válaszokat kapja. Matilda szerint „a szerelem sötét verem”, az udvarhölgyek szerint „a szerelem valami olyasmi, ami mindig ott ólálkodik valahol”, a szakácsné szerint „a szerelem, akár a cukor, megédesíti a kávét, a teát, a mindennapokat. Feloldódik a tejben, ráolvad a kakaós kalácsra, bearanyozza a galuskát. Van, aki több kanállal fogyaszt belőle, s van, aki egyáltalán nem él vele. Gusztus dolga”. A királynő sokáig azt hitte, hogy „a szerelem soha el nem múló, örök boldogság, amelyhez jó adag szerencse és némi varázslat szükségeltetik”, Jósika, a bölcs látnok, a meteorológia a mágia és mindennemű tudományok tudora viszont úgy véli „az érzelmeket nem lehet megjövendölni. Csak keveregnek, kavarognak, s olyan illékonyak, akár a parfümök”.
A mesekönyv fülszövege szerint Mészáros Anikó könyvének főhőse modern lány (és nő)alakok, „akik már nem a a népmesék megmentendő királylányai, hanem sorsuk alakítói. Szerelemre áhítoznak, habos kakaót kortyolgatnak, baldachin alatt szunyókálnak, és mindennek nagy feneket kerítenek. Laktózérzékenység, expressz galambposta, szerdai bál és esti társasjáték – valódi mai mese, amely a régi és egyben új „hagyomány rózsaszín receptjét követi. A meseszöveg eper- és boldogságillatú, valódi menedék – akárcsak Eperke házikója”.
Téli estéinken olvassuk el Mészáros Anikó meséit, kortyolgassunk hozzá eperteát, és még az is megtörténhet, hogy kedvünk támad újra képeslapot küldeni valakinek. A válasz biztosan megérkezik, akárcsak reményeik szerint Eperke kalandjainak folytatása is, mert a regény lezárását és hősnője utolsó levelének tartalmát az írónő „A jövő fuvallataira bízta”.
* A kötetet Bicskei Anikó illusztrálta.
