2024. április 23., kedd

Káosz és hatalom

Dino Mustafić a Babilon angyalai című előadást rendezi a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban

Új bemutatóra készül a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, ahol Dino Mustafić szarajevói rendező a Babilon angyalai című előadást állítja színpadra, Mate Matišić horvát szerző műve nyomán. A szereplők Búbos Dávid, Elor Emina, Kucsov Borisz, Mess Attila, Mészáros Gábor és Venczel Valentin lesznek. A bemutató tervbe vett dátuma március 29-e. Ahogy azt a rendezőtől megtudhattuk, a próbák első fázisán, a szöveg értelmezésén és elemzésén már túljutottak, a folytatás előtt pedig kisebb szünetet tartottak. Dino Mustafić első ízben rendez Szabadkán és először készít magyar nyelvű előadást. Erről is kérdeztük a beszélgetésünk során.

Hogyan került sor arra, hogy a városunkban rendezzen?

– Huzamosabb ideje kísérem a Kosztolányi Dezső Színház munkáját. Urbán András vezetésével, véleményem szerint, az egyik legizgalmasabb színház a volt Jugoszlávia területén. A KDSZ-ben nem konvencionális, lázadó és bátor, társadalmilag elkötelezett, a színházi formákkal kísérletező előadások jönnek létre. Mindaz, ami a szerzői színházat alkotja, méghozzá oly módon, hogy közben nem egy kis utópisztikus oázisként létezik a kommersz és szórakoztató tartalmak tömkelegében. Megtiszteltetésnek érzem, hogy meghívást kaptam és megoszthatom a gondolataimat a színház közönségével és ezekkel a nagyszerű színészekkel. Mivel első alkalommal dolgozok Szabadkán, és először rendezek magyar nyelvű előadást, így ez külön izgalmat, némileg pedig lámpalázat jelent a számomra. A vendéglátóimtól viszont pozitív hullámokat kapok, és ezt érzem az embereken is, akik szembejönnek velem az utcán. Szabadka mindig is a volt Jugoszlávia egyik tetszetősebb helye volt. Középiskolásként tartózkodtam itt. Úgy akkor, mint most is, a hatása alá kerültem.

Milyen szöveg alapján készül az előadás?

– A színházban a szöveg mindig egy nyersanyag, amely inspirálóan hat, kiindulópont lehet egy színházi értelembe vett kutatáshoz, amely során változhat, átalakulhat az előadáshoz idomulva. A Babilon angyalai Mate Matišić egyik első drámája, amelyet több mint két évtizeddel ezelőtt írt meg. Az elmúlt időszak súlyos társadalmi-gazdasági történéseinek tükrében – amelyek hirtelen és észrevehetetlen gyorsasággal zúdultak ránk, egzisztenciális aggodalmat váltottak ki, sebeket hagytak és meghatározták a generációnkat – szinte távolinak tűnik az, hogy 1996-ban lett megírva. Szatirikus allegóriáról van szó, amely a színházi kifejezésmódot kiemelve, bármiféle visszafogottság nélkül reagál a társadalmi jelenségekre. Kineveti, csaknem radikálisan kiforgatja, nagyító alá helyezi és rámutat a devianciákra. A darabban keverednek az irodalmi irányvonalak, a komédia olykor átvált szatírába, burleszkbe és paródiába. Mindebben pedig fellelhetjük a Jarry-féle kegyetlen színház és az abszurd színház készakarva felismerhetővé tett nyomait.

A közönség milyen előadást láthat majd a színpadon?

– Ez a rusztikus paródia, – ahogyan azt a szerző is mondja – parabola, példázat olyan hatalomról, amely a demokratikus alapelvekkel való visszaélésen alapszik, és amely sajnos termőtalajra lelt a globalizációs trendek jól ismert káoszában és a tranzíció időszakában. A hatalomvágy, a demagógia, a kizsákmányolás, az erőszak és a bűnözés bomlasztó örvényében egy gőgös polgármestert ismerünk meg, aki rafinált és ravasz manipulátor, és a groteszkül alázatos intelligenciájának köszönhetően tartsa magát hatalmon. A színpadon ezt két professzor testesíti meg, egyikük egy hamis disszidens, aki éhségsztrájkot folytat, hogy így kerüljön akadémiai titulus és kiváltságok birtokába, a másik pedig az említett ranggal már megvesztegetett, azaz a korrumpált hatalom szolgája. Mindkettőjüknek nyomós, de nem valódi okuk van alátámasztani a cselekedeteiket, amelyekkel mindenekelőtt saját magukat, és persze másokat is, sikertelenül próbálják meggyőzni arról, hogy az ideálok és a morál léteznek, épp csak objektív okok miatt kicsit félre lettek téve. Ebben a történetben megjelenik a titkár is, aki úgymond egy Richelieu-figura, tehát hű a mindenkori hatalomhoz, valamint a nő, aki önként vállalja szerepét a „családi cirkuszban”, ami a mai időkben oly népszerű tabloidok, illetve a bulvársajtó által diktált életmódot garantálja a számára.