2021. május 15., szombat
AUSTRALIAN OPEN

Đoković először mérkőzik Pouille-jal

A meccs 9.40-kor kezdődik – Nadal az első döntős – Oszaka–Kvitová a női döntőben a serlegért és a világelsőségért

Novak Đoković ma 9.30-as kezdettel a 24. nagy döntő kivívása reményében lép a melbourne-i centerpályára, a kihívó pedig a torna egyik meglepetésembere, a hét évvel fiatalabb francia Lucas Pouille lesz. E két teniszező eddig még hivatalos meccsen nem találkozott, a győztes pedig vasárnap a spanyol Rafael Nadallal játszhat a serlegért.

Rafael Nadal valósággal “szétcsapta” fiatal görög ellenfelét (Fotó: Beta/AP)
Rafael Nadal valósággal “szétcsapta” fiatal görög ellenfelét (Fotó: Beta/AP)

Ha hozza formáját, Đoković a mai elődöntő kimondott esélyese, veresége pedig az idei Australian Open legvaskosabb meglepetése lenne. Novak diadala esetén 53. alkalommal következne a Nadal elleni csúcsrangadó a szerb 27:25-ös vezetése mellett, az eddigiek során pedig a nagy tornák serlegmeccsén nyolcszor játszottak, és a spanyol 5:3-ra vezet. Melbourne-ben csak másodszor találkoznának, a 2012-es döntőben pedig Đoković volt a jobb, és a torna minden idők leghosszabb meccsén öt játszmában nyert.

Ha mégis ma megtörténne a csoda, Nadal és Pouille negyedszer találkozna. A spanyol 2:1-re vezet, ám eddigi egyetlen meccsüket a nagy tornákon 2016-ban az US Open nyolcaddöntőjében a francia öt játszmában nyerte.

Nadal tegnap nagyszerű játékkal, alig 110 perc alatt iskolázta le a fiatal görög Sztefanosz Cicipaszt, ezzel is jelezve, hogy az ifjú trónkövetelők ideje még nem érkezett el. Nadal hatszor nyerte el a görög adogatását, aki egy pillanatra sem volt méltó ellenfél, és legtöbbet a leterhelt fonákról hibázott.

A női döntőben holnap az Oszaka–Kvitová meccset tartják meg. A japán, a tavalyi US Open bajnoka így zsinórban második nagy döntőjét vívhatja, a cseh pedig, aki 2011-ben és 2014-ben wimbledoni bajnok volt, harmadízben játszhat serlegmeccset a nagy tornákon. A találkozó külön varázsa, hogy a győztes hétfőtől egyben a női tenisz 26. világelsője is lesz.

Oszaka tegnap csaknem két órás meccsen múlta felül az előző körben Serena Williams ellen nyertes cseh Karolina Pliškovát, míg Kvitová a torna meglepetése, az amerikai Danielle Collins bravúros menetelését állította meg. A döntőben nincs esélyes, mindketten jó formában vannak, csupán a nagyobb tapasztalat szól Kvitová mellett. Mint a Đoković–Pouille férfi elődöntő esetében, itt is hét év a korkülönbség, és a két lány első egymás közötti meccsüket vívja.

A kis tornákon Ivana Jorović, Gálfi Dalma és Bukta Ágnes már negyeddöntős, és a nyolc közé jutásért játszott az este a floridai Plantationban a múlt héten tornagyőztes Bondár Anna is, akinek a ranglistán 465. spanyol Andrea Lazaro volt az ellenfele. Jorović Szingapúrban simán győzte le a belga Greet Minnent, és ma a holland Leslie Kerkhovevel játszik, akit a tavalyi wokingi tornán már legyőzött. Mint Bondár, az este Miomir Kecmanović is a negyeddöntőért játszott a Newport Beach-i challengeren, ahol a brazil veterán Thomaz Bellucci volt a rivális.