2024. április 19., péntek

A globalizáció kihívásairól – kulcsszereplők nélkül

Holnap kezdődik a Davosi Világgazdasági Fórum

A világ 115 országának és gazdaságának mintegy háromezer képviselője lesz jelen a holnap kezdődő svájci, davosi Világgazdasági Fórumon, melynek idei témája: Globalizáció 4.0: Globális kihívások a negyedik ipari forradalomban. A várakozások szerint sok szó esik majd a világ fejlődésének egyenlőtlenségéről, a nacionalista és populista politikák erősödéséről, az új ipari forradalom, automatizált ipari rendszerek lehetőségeiről és hátrányairól. A négynapos konferencián jelen lesz Aleksandar Vučić szerb államfő, aki már bejelentette, hogy számos magas rangú tisztségviselővel találkozik majd, többek között Johannes Hahn uniós bővítési biztossal is tárgyal. Az államfő szerint az értekezlet kiváló alkalom arra, hogy Szerbia érdekében kapcsolatokat teremtsen, s emlékeztetett arra, hogy ezen vette kezdetét a smederevói Vasművek befektetőjével folytatott eszmecsere is.

A Brexit is a kiemelkedő témák között szerepel, és az is, hogy a tervezettnél lassabban fejlődik ismét a világgazdaság. Több jelentős politikus mondta le idei részvételét: nem jön el Donald Trump amerikai elnök a kormány pénzügyi zárlata miatt, Emmanuel Macron francia elnök a tüntetések, Theresa May brit kormányfő pedig a Brexit körüli huzavona miatt. Kínából csak alelnök érkezik. Jelen lesz viszont Angela Merkel német kancellár, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Bill Gates milliárdos, a Microsoft alapítója és Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezetője is.