Ha nem figyelem az idő múlását (és nem figyelem), akkor is múlik. Sokkal gyorsabban, mint gondolom. Egy-egy nap elég lassan vánszorog, de a hetek, hónapok csak úgy pörögnek.
A múltkor ment férjhez egy ismerős lánya. Kicsit mellbe vágott a felismerés, hogy, egyrészt, már milyen idős az a lány (és a szülei), másrészt, hogy mi sem vagyunk sokkal lemaradva mögöttük.
Abba most ne is menjünk bele, hány éve viselem el a zembört, és ő engem, de Sára is már elmúlt tizenegy éves, Pepe pedig már négy. Van egy ötödikes nagylányunk meg egy majdnem-ovis kisfiunk. Valahol lemaradtam. Én még ott tartok, hogy Sára, talán négyéves lehetett, rettenetesen várta a karácsonyt, a csodát. Pontosan ő sem tudta, mit, de azt nagyon. No, most ugyanott vagyunk: van egy négyévesünk, aki rettenetesen várja a karácsonyt, a csodát. Pontosan még nem tudja, mit, de azt nagyon.
Annyi a különbség a két szituáció között, hogy most van a négyéves mellé egy kiskamaszunk, aki már másként áll hozzá a karácsonyhoz (is). Persze mindkét gyerek türelmetlenül bontogatja az adventi naptárt, legszívesebben minden kis ablakot kinyitnának, hogy gyorsabban legyen karácsony. Közben mindkét gyerek sorolja a sóhajait. A kicsi a Jézuskától várja az ajándékokat – jó, igazából a nagy is, de közben kajánul vigyorog ránk.
Az idén kicsit újítunk. Az ötlet onnan jött, hogy Pepe egy bevásárlóközpontot úgy hív, hogy a bolt, ahol mindig karácsony van. Tehát már neki is leesett, hogy ezzel valami nem stimmel. Még advent sem volt, amikor arra jártunk, de már teljes volt a karácsonyi készültség. A másik, ami miatt eszünkbe jutott az újítás, az Halloween volt: minden október végén nekiáll a fél világ, és töklámpást farag. Nincs ezzel baj, szép, jópofa szokás. De nem a miénk. Még ez sem lenne gond, ha ismernénk a saját szokásainkat is. És itt érnek össze a szálak, mert ma van Luca napja.
Luca napja a magyar hagyományban fontos nap, ilyenkor jósolnak, varázsolnak. És tököt is faragnak! Nálunk a Mikulás ajándékhozó puttonyossá degradálódott, de terveim szerint Luca szépen visszanyeri régi fényét.
Annyi érdekeset lehet ilyenkor csinálni! Már csak a tiltások, szokások felelevenítése is érdekes, mert biztos vagyok benne, hogy a gyerekek még alig hallottak róluk. Tuti, hogy Sárával főzünk gombócot. Így bár kiderítem, kik tetszenek neki, és azt is megtudjuk, a jóslás szerint, hogy fogják hívni a vejkót. Az elsőként a víz felszínére érő gombóc rejti a leendő férj nevét. Lesz Luca-búza is. Minden évben szoktunk, csak eddig nem beszéltünk arról, miért csináltuk. Az idén megnézzük, milyen búzatermésre számíthat a mama jövőre, csak előtte még szereznünk kell a maradék vetőmagból. Luca székét nem készítünk, nem járunk éjféli misére más vallásúak lévén, de a fogalom ismert felénk is, sok minden így készül nálunk is. És, ha találunk tököt, lesz faragott tök, benne gyertya, és lelakatoljuk a seprőket, nehogy valami fránya boszorkány pont az én saját járgányomat fújja meg – ezen az estén ez sem lehetetlen! Hagyományból, babonából, érdekességből nincs hiány ezen a napon. Szerencsére tiltásból sem. Igazi női nap: a nőknek szigorúan tilos a hagyomány szerint ezen a napon dolgozni, a lehető legtöbbet kell ülniük egy helyben. Egész napos kávémaratont lehetne tartani…
Luca és karácsony között időt kell találni, az immár hagyományos, mézeskalácssütő bulira. Sára és barátnői nálunk szoktak összegyűlni. Minden évben mással díszítették a mézeseket. Volt már magvakkal kirakott, apró cukorkákkal díszített, színezett tojássárgájával megkent és tojásfehérjével ékített is. Az idén jó lenne a lyukasztott fajtát kipróbálni. A nyers tésztát ki kell lyuggatni, majd a kész sütibe színes szalagokat lehet fűzni. Én már nagyon várom, olyan jó elnézni őket, ahogy évről évre egyre ügyesebbek lesznek, ahogyan a maguk képére formálják a sütit – mert mindegyikén felismerhető a készítőjének a keze nyoma. Egyértelmű, hogy Pepét sem lehet kihagyni ebből a buliból. Ő is kap egy kötényt, sodrófát, meg mézeskalácsot.
Egy valamit nehéz elérni: hogy a lányok (és Pepe) által gyártott sütiből maradjon karácsonyig. Nálunk még sosem sikerült. Egész hónapban faljuk a mézeskalácsot, az ünnepre kiürül a tál (és a tartalék sütit rejtő dobozok), de szerencsére megérkezik a fa. A gyönyörű karácsonyfa. Sára minden alkalmat megragad majd, hogy tudassa velünk, mit gondol Jézuska ajándékozási szokásairól, meg 007-es ügynököt megszégyenítő húzásokat fog bevetni a fa alatti édesség titkos fosztogatására. Pepe még (remélem) örülni fog annak, amit kap, és örömében egészen elfelejti, mit is szeretett volna még. És ő is komoly támadásokat fog indítani a fa alatti motyó meghódítására. Hogy jövőre milyen ünnepünk lesz, sejtésem sincs, de, hogy az idén emlékezetes, abban biztos vagyok.
