A fiatal zentai Gulyás Csaba vállalkozó már az élet több területén kipróbálta magát. Az oromparti tanyavilágban lovastanyát létesített, de a lovakról átnyergelt a libákra. Idén már kétezer libát tenyésztett a tanyáján, és több mint egy tucat vajdasági libatenyésztővel szerződött, akik szállítják neki a tollat. Mondhatjuk azt is, hogy Csaba valójában visszatért a libatollhoz, amit annak idején édesapja alapozott meg a volt Jugoszláviában. Japánba szállítottak tollpihét, tollkabátokat gyártottak, jól ment a tollüzlet, már vagy kétszáz embert foglalkoztatott, a sikeres üzletember azonban mindössze 46 évesen a születésnapján hirtelen elhunyt.
TOLLASNAK SZÜLETNI KELL
– Apám halála után vendéglőztünk, játékbarlangot is nyitottam, majd lovaztam 12 évig. Az oromparti lovastanya elnyerte az Újvidéki Televízió Ki tanyája ez a nyárfás? elnevezésű vetélkedőjének a fődíját, a legszebb tanya címet. Ez 2010-ben volt, még ekkor sem gondoltam, hogy belőlem is tollas lesz. Tollasnak lenni nagyon nehéz dió, tollasnak születni kell, de ha valaki beleszületik ebbe a szakmába, akkor is nehezen boldogul segítség nélkül.
Apámnak sikerült annak idején, még alig néhány éve foglalkozott tollal, amikor a szerencse, vagy úgy is mondhatnánk: a szerencsétlenség, mármint a szabadkai tollgyár porig égése nyomán a megüresedett paci szegmensbe be tudott lépni. Abban az időben az állami cégek csillaga leáldozóban volt, a szabadkai és a plandištei tollgyár is gondokkal küszködött, pedig biztos piaca volt a vajdasági tollnak Japánban. Egyre inkább a romák vették át a tollüzletet.
Nagyapám bocskoros volt, a lábbelihez való bőrt készítette ki, volt egy sózópincénk az udvarban, a családi háznál. Apám belekezdett a gyapjúzásba, járta a vidéket kis TAM teherautójával, és áramfejlesztő segítségével, géppel nyírta a birkákat a gyapjúért. Aztán a gyapjú mellett elkezdte felvásárolni a tollat is. Megépítette az első tollválogató gépet és beindult a tollbiznisz. Ez a nyolcvanas évek végén történt. Akkor Tornai Csaba fémmegmunkáló kisiparossal építették az első osztályozógépet. Amikor az állami tollgyárak kiestek a piacról, a japán felvásárló megkeresett bennünket, ugyanaz a vevő, akinek most én is szállítom a tollat Japánba. A kapcsolat több mint harminc évre nyúlik vissza.
Apámnak 1998-ban már több mint száz munkása volt, ekkor, kereken húsz éve, váratlanul elhunyt. Fej nélkül maradt a családi vállalkozás. Néhány évig a bátyám vezette a céget, szerződést kötött a japán felvásárló céggel, de a folyamatos tollellátással gondok voltak. A tollbegyűjtés teljes egészében a romák kezében volt és van ma is. Megegyeztünk a toll árában a roma beszállítókkal, ami alapján a bátyám leszerződött a japán tollnagykereskedővel. Ekkor jött a hideg zuhany, a romák a duplájára emelték a toll árát. Nagy nehézségek árán tudtuk csak teljesíteni a szerződésben vállaltakat, a várt haszon elmaradt. 2003 után én vettem át a vállalkozást, de ekkora már tetemes adósság halmozódott fel, amit gép- és ingatlaneladásából fedeztünk. És a cégünk bezárt. Néhány varrógép és egy mázsa maradt csupán.
Több mint tíz év elteltével, különböző kitérők és próbálkozások után, visszakanyarodtam a kezdetekhez, elkezdtem tollazni. Ma is napi szinten üzletelek a romákkal, hozzák a házalásból begyűjtött tollat eladásra, de óvatosabb vagyok velük. Hogy ne függjek a romáktól, és ne diktálhassák az árat, saját nyersanyagbázist hoztam létre. Már 15–17 tenyésztővel van szerződésem, ami több mint tízezer libát jelent, és ma már én diktálom az árakat.
Aki libát szeretne tenyészteni, jövedelmet biztosító szerződést tudok neki felkínálni. Új fajlibákat hoztunk be Magyarországról, én adom a kislibákat, értük darabonként 300 gramm tollal fizet a tenyésztő és vállalja, hogy a liba tollát nekem adja el. A libák takarmányozása a tenyésztő feladata, de ha szükséges, takarmányt is adok. A bizalomra épülő partneri viszony magasabb árat jelent a tenyésztőnek. Futakon például nyitottunk egy farmot, megkötöttük a szerződést, de a libák végül meg sem nőttek, annyira soványak voltak, hogy nem lehetett őket kopasztani. Idén az egyik tenyésztő nem szállította le a kislibákért járó tollat, hanem hét euróért eladta másnak. Többé nem dolgozom vele. A libatoll kilójáért 12 eurót fizetek, aki betartja a játékszabályokat, jövedelemre tehet szert. A libákkal azonban, mint a többi háziállattal, naponta többször is foglalkozni kell.
Az oromparti tanyámon a lovakat, kettőt kivéve, libák serege váltotta fel. Egyszerre 3000 liba volt a legtöbb, amit tartottam, de most is van vagy ezer darab. A libákat akár öt-hat éven át lehet kopasztani, mindaddig, amíg le nem vágják őket. A libából készült kolbász, a libakulen igen finom étek, de nem szívesen vágatom le a libákat. Három éve adtam el vágóhídra libát, de nem adják meg az árat. Felpucolva sem adtak kilójáért három eurónál többet.
TENYÉSSZÜNK LIBÁT!
– A libatenyésztés iránt érdeklődőkkel a szerződés megkötése előtt részletesen elbeszélgetek. Meghallgatom a terveiket, hogyan képzelik el a libatenyésztést, majd a végén a tervezett létszámot megfelezem. Az emberek általában túlvállalják magukat. Nem mindegy, hogy a ház körül húsz liba legelészik, vagy 2000 szárnyassal kell napról napra törődni. Fehérjetartalmú takarmány nélkül a hibrid libák nem gyarapodnak megfelelően. Magyarországi farmokon 7 hét alatt négy kilósra nőnek a pecsenyelibák.
A vajdasági tollat azért keresik a világpiacon, mert nem intenzív tenyésztésben, zárt farmokon, hanem külterjesen, a szabad ég alatt neveljük őket. Az állatokat éri a napfény, veri az eső, fújja a szél, nagyjából természetes élettérben vannak, és ettől egészen mások lesznek, mint a hizlaldában. A legeltetett libának jobb a húsa, a zsírja és a tolla is. A Magyarországon kapható libazsír fehér színű és nem aranysárga, mint a tanyasi liba zsírja.
Az oromparti tanyáról a Kerekszékbe ki-ki engedtem a libákat, de a vadászok megszóltak, hogy ne legeltessek az ő vadászterületükön. Kétezer libát nem is lehet csak úgy naponta kihajtani a legelőre meg behajtani. Éjszakára nem maradhatnak kint a legelőn, mint a birkák, mert a liba könnyű préda a róka, sakál és kóbor kutya számára. És az emberi tényezőt sem szabad kihagyni. Nemrégen a saját kutyáim törtek be a drótkerítésen át a libákhoz, és több mint száz libával végeztek.
Libát legeltetni legfeljebb két hónapig, júniusig lehetne, a nyári forróság hamar kiégeti a füvet. Mivel legelőre nem tudom vinni a libáimat, fél rideg tartásban nevelem őket. Nappal szabad ég alatt vannak bekerítve, itt kapnak zöldtakarmányt és csöves kukoricát is. Éjszakára azután becsukjuk őket szalmabálákból készül nádtetős istállókba. A szalmabálákon kívül és belül is drótháló védi a libákat a rókától, sakáltól, kutyáktól.
A tollválogatót is Csaba készítette (Gergely József felvétele)
A tollüzletbe már közel kétszázezer eurót fektettünk, aminek nagyobb részét a japán felvásárló biztosította. A befektetés ellenértékét fokozatosan törlesztjük toll formájában. A japánok kizárólag a legfinomabb, az egy centnél kisebb pehelytollat veszik meg. A libapehely kilója nyersen minimum száz euró. Más felvásárlók nem adják meg ezt az árat. Az egytől öt centi nagyságú tollakból paplant és párnákat fogunk készíteni. Most készült el a hozzávaló gépsor. A gépek zömét én tákoltam össze.
A vendéglős kalandom után az adósságok törlesztésére ment rá öt évem, 2009–2014-ig egyik napról napra a másikra éltünk a családommal. Készítettem tollosztályozó gépet, adtam mintát a japán tollkereskedőnek, aki ennek alapján látott fantáziát benne, hogy újra üzleteljen velünk. Kezdünk talpra állni, köszönve a japán üzletnek.
Bel- és külkereskedelemre is befizettem, a napokban várom az ellenőröket az engedélyek ügyében. Megvannak a játékszabályok, a tollat kivitel előtt 120 fokon kell fertőtleníteni. Lapátok keverik a tollat forró levegővel, hogy ne barnuljon meg a toll. Számos ilyen és hasonló feltételnek kell eleget tenni, ami idő és pénzigényes.
Idén még nem sikerül elérni az egy tonna pehelytollat, 800 kiló körüli mennyiség jön össze, de jövőre már szeretném megduplázni ezt a mennyiséget, és indul a tollpaplan és párnagyártás – mondta az ambiciózus fiatal zentai vállalkozó, aki gyapjúfelvásárlással is foglalkozik.
