„az emberek alkalmazkodnak
a körülmények nem
aki teremti a körülményeket
annak agyában születik meg
a magány”
(L. Móger Tímea: Látomás)
Lennert Móger Tímea Homo labilis című verseskötete a zEtna Kiadó Vulkánfíber-sorozatának 31. darabjaként jelent meg. A zombori születésű, fiatal doroszlói írónőnek ez a harmadik önálló kötete. Költeményeit több vajdasági, illetve Kárpát-medencei magyar folyóirat és internetes portál közli. A Szélnek feszül a táj című versantológia és a Szeged effekt-antológiák szerzője, versei és versfordításai jelentek meg a Magyar PEN Club többnyelvű költészeti antológiájában. Tagja a Fiatal Írók Szövetségének.
Első kötete, a Kollázs (2012) kapcsán Fekete J. József kiforrott világképű, az önkifejezéshez megfelelő formát meglelő, egységes hangfekvésű költőként méltatta Lennert Móger Tímeát. „Akkori kötetében a kettősségek közötti feszültséggel viaskodott, olyan ellentétekkel, mint a társas lét és a magány, a megmutatkozás és a rejtőzködés. Ezekre épült rá később az elmenni vagy maradni dilemmája, amiből egy kisjátékfilm (Menni vagy nem lenni) forgatókönyve is kilombozódott.” (Fekete J. József: „Amikor a szenvedés normális állapot” In: Magyar Szó, 2015. június 11.) Ezt követte az Innensemerre szigetecske (2015) c. kötet verseinek Duna menti mikrokozmoszából nyíló világa, a mélyszegénység, a kiszolgáltatottság és újra a magány hívószavaival.
A Homo labilis c. kötetben a négy tematikus ciklusba rendezett versek (Káin és (B)Ábel, Vérkép, Az élet verseit eteti, Az ember halai a nap vizében) vagy inkább versgondolatok, asszociációs fragmentumok, költői szó- és mondatjátékok újfent a magány problematikáját fonják körül. „A pokol a másik ember”, idézhetjük Sartre-t, az egszisztencialista létfilozófia „pápájá”-t, a verseket olvasva azonban nemcsak a „társas magány”-ról, de társadalmi, közösségi, migrációs számkivetettek meg nem oldott élethelyezetei és fel nem oldott feszültségei is torlódnak a sorok között. Az első ciklus „töredékei” az elvágyódásé, a csöndé – mely akár a létezés csöndje is lehet – lételméleti elgondolások felé viszik olvasóit. (Idegen vezetés, Csöndet, Látomás) A második ciklusé a párkapcsolati magány, a férfi-nő-örök-ellentét, mely mégis egy egész két feleként, egymás melletti magányban vegetál. (Magány-asszociáció, Vérkép, Kései simogató, Látomás)
„a férfiak szemében
álom van
férfiak szemében
álmomban
megszakad a szívem
értük
nem igen
a nők szemében
álom van
nők szemében álmomban
megszakad a szívem
értük”
A harmadik ciklusban található Fészekhagyó, Vers a távolba és a Hagyaték az otthontalanság, a honvágy magányát rajzolja, az Imám pedig a hit erejét és az örök „körforgás rendjé”-t.
Az utolsó szegmens prózaverseinek csendes belenyugvása zárja a kötetet, szinte transzcendens dimenziókba emelve a megválaszolandót: „Bizonytalan életfilozófiák rettentenek el a magánytól. Az igazságtól. Könnyű vagyok. Létbizonytalan. Legtöbb ember. Hontalan.”
Kulcsár-Szabó Zoltán irodalomtörténész szerint a modern költészet ismérve az a konfliktus vagy feszültség, ami a nyelv létesítőereje (performativitása, önreprezentációja) és a lírai szubjektivitás, a „lírai én” szövegbe íródásának lehetetlensége között fennáll. Lennert Móger Tímea verseit olvasva úgy érezhetjük, ha kortárs költőinknek nem is sikerült feloldaniuk ezt az ellentétet, verseikkel azonban betöltik azt a hiányt, amit a létezés nagy kérdéseire választ keresve érezhetünk.
