A főispáni rang, a magyarországi, szabad királyi városi rangban lévő településeken, politikai tisztségnek számított.
Így volt ez Újvidéken is, ahol a város, a kiegyezés utáni történetében több alkalommal került a szerb kisebbség politikai tevékenysége miatt a figyelem középpontjába. A magyarországi szerbség legnagyobb városában, a helyzet az első világháború kitörésével csak bonyolódott. Ebben az érzékeny időszakban, amelyben a város polgársága igyekezett megőrizni nemcsak a város békéjét, hanem fájdalommentesen megoldani az igencsak veszélyes vészhelyzeteket is, amelyek a több nemzeti összetételből eredtek a szerb lakosok számára, de a lakosság nagyobb részére nézve is. Bizonyos szerepe ebben a helyzetben az akkori főispánnak, Mátéházi Matkovits Bélának is jutott, aki nemcsak jó jogásznak, hanem közgazdasági szakértőnek is számított. 1874-ben született Zentán. Szülővárosában és Kalocsán végezte el a gimnáziumot, a jogi egyetemet pedig Budapesten és Bécsben, az államtudományi államvizsgát is Budapesten tette le, kitűnő eredménnyel. Katonai szolgálatát a császári és királyi 6. huszár ezrednél szolgálta le. Városi tisztviselői pályafutását is Zentán kezdte el 1896-ban, először közigazgatási gyakornokként, majd szolgabírói kinevezést kapott. 1902-ben Apatinba helyezték át főszolgabírónak, majd 1905-ben, leköszönt erről a tisztségről, és a Szabadelvű Párt jelöltjeként, részt vett a választásokon, de nem jutott be az országházba. Ekkor már közismert volt az egész megyében, ahol az élénk társadalmi élet résztvevőjévé lett. Újvidék Szabad Királyi Város főispánjának 1910-ben nevezte ki a király és a császár. A főispáni ranggal együtt járt a Matica srpska kormánybiztosi tiszte is. A korabeli közvélemény szerint nemcsak politikai téren, hanem a város társadalmi életére is jelentős hatást gyakorolt, mert sikerült neki a kinevezéséig észlelhető „társadalmi szertetagoltságot” „vonzó egyéniségével” teljesen megszüntetni. Érdemei közé sorolhatóak az 1913-ban Újvidéken megszervezett Repülő napok, amelynek nagy erkölcsi és anyagi sikerét is neki köszönhették. Nemcsak felesége, az apatini Fernbach Erzsébet kedves egyénisége, hanem titkára, Ribiczei Kálmán is nagy népszerűségnek örvendett.
A világháború kitörésekor, mint az Molnár Tibor tanulmányából kitűnik, Mátéházi Matkovits Bélának is főispánként nyilatkoznia kellett a város és a magyarországi szerbek magatartásáról. Szerinte a „magyarországi szerbeknek nem volt semmi közük a szarajevói merénylethez, sem a Szerbiából kiinduló agitációhoz”. Azt is kifejtette, hogy Újvidéken államellenes agitáció nem folyt, és a városban a határ közelsége és a szerbség jelentős száma miatt is fönnállt ennek a valószínűsége, de a legnagyobb rend uralkodott. Úgy vélte, hogy az újvidéki szerbekre „nem hatott a Monarchiaellenes szerbiai politika”. Szerinte a városban semmilyen intézkedésre nem volt szükség, mert ő – a mai kutató véleménye szerint – „kincstári optimizmusával”, nem vette észre a burkolt szerb propaganda eszközeit, mint például a szerb kalendáriumok a Karađorđevićek arcképével, a szerb sajtótermékeket, amelyeket betiltottak ugyan, de a hadüzeneti időszakot megelőzően azok a „honi szerbség kedélyváltozását tükrözték”.
Az országgyűlési jelentések szerint, Mátéházi Matkovits Bélát 1917-ben felmentették főispáni tisztéből. Érdemeiért II. osztályú Polgári Hadi Érdemkereszttel tüntették ki. Vannak források, amelyek arról szólnak, hogy Mátéházi Matkovits Béla városi főispán volt az, aki 1918. október 27-én Ignjat Pavlast fölszólította, hogy az újvidéki szerbek szervezzék meg a saját polgárőrségüket. Mivel a felmentéséről szóló adat hivatalos forrásokból eredt, ez nem valószínű. 1918 novemberében pedig a már közismert eseményekben titkára, Ribiczei Kálmán helyettesítette. Az ezekről a napokról szóló szerb visszaemlékezőknek azonban nem a naiv és tájékozatlan politikai funkciót betöltő tisztviselő alakja, hanem a vészhelyzetben, az egymásra figyelő, és az atrocitásokat elkerülő polgártársuk alakja maradt meg emlékezetükben.
