Manapság semmi különös nincs abban, hogy a zentai fiatalok pénteken és szombaton klubokban, alkoholos italt kortyolgatva fújják ki magukat a szürke hétköznapok mókuskerekezése után. Szüleiknek és nagyszüleiknek viszont nem sok kikapcsolódási lehetőségük akadt. Legtöbben az akkoriban még virágzó kocsmákban, az úgynevezett késdobálókban múlatták az idejüket, míg a fiatalok a helyi közösségekben tartott táncestekre jártak kikapcsolódni.
Kovács Károly és Sándor Csaba a Mojo Clubban megtartott rendezvényen (Horváth Zsolt felvétele)
Így volt ez egészen 1969-ig, amikor is a Népi Technika épületében megnyílt a Zentán első, az egykori nagy Jugoszláviában a második diszkóklub, amely gyökeresen megváltoztatta a városban élők szórakozási szokásait. Az azóta megszűnt szórakozóhely egykori munkatársai, vendégei kilenc évvel ezelőtt döntötték el, hogy nosztalgiaest formájában évente megemlékeznek a legendás szórakozóhelyről. Az idei retró bulit az elmúlt hétvégén rendezték meg a Mojo Clubban.
Tari László zentai helytörténeti kutató szerint a városban élő fiatalok egy csoportja annak az évnek a nyarán több házibulit szervezett, majd Lukács Dezső, a Népi Technika legendás titkára eldöntötte, hogy berendezik az épület pincehelyiségét, hogy a fiatalok ott bulizhassanak. Ezt követően többen azt is felvetették, hogy akkor már egy diszkóklubot is berendezhetnének, és így az adott év november 29-én meg is tartották az első „diszkótalálkozót”, majd szilveszterre elkészült a pince, és kitárta kapuit a diszkóklub, amely kisebb megszakításokkal egészen 1974-ig működött a Népi Technika pincehelyiségében.
– Számunkra az volt a legfontosabb, hogy mi építettük ki, a miénk volt az egész, ezért szívvel-lélekkel jártunk oda hetente – mondta a helytörténész, aki elmesélte, hogy a kezdetben egyesek ferde szemmel néztek az egészre, a városi vezetőség irányából is kaptak intelmeket. Beszélgetőtársunk szerint az volt a szerencséjük, hogy a diszkóklubot vezető Lukács Dezső az akkori Szocialista Ifjúsági Szövetség elnöke is volt, és a városvezetőség irányába tartotta a hátát. Ahogy mondják, minden csoda három napig tart, így a továbbiakban senkit sem zavart az új kikapcsolódási forma megjelenése, ugyanakkor a diszkósok is odafigyeltek arra, hogy ne zavarják a környező épületekben élők nyugalmát. Ezenkívül a kezdetekben alkoholos italt sem volt szabad felszolgálni, dohányozni pedig kizárólag az utolsó pinceboltív alatt volt szabad, mivel ott volt egy ventilátor, amely elfújta a füstöt.
Kovács Károly, közismertebb nevén Vucskó 1970-ben kezdett el lemezlovasként dolgozni a diszkó stúdiójában. Elmondása szerint a diszkóesteken mindig tömve volt a pincehelyiség, és az igényesebb zene kedvelői mind oda jártak szórakozni.
– Akkoriban nemzeti ellentétek sem voltak közöttünk. Mindenki szerette ezt a zenét és a jó társaságot. Rég volt, de nagyon szép volt – jegyezte meg, és elmesélte, hogy a legújabb és legnépszerűbb előadók nagylemezeit Angliából, Németországból vagy másik nyugat-európai országból szerezték be, de nemegyszer a városháza tornyában rádió és magnó segítségével nyugati rádióállomások műsoraiból „pecázták le”. Károly egyébként úgy kezdte diszkós pályafutását, hogy ideiglenesen kitiltották a szórakozóhelyről.
– Társaimmal be akartunk csempészni egy liter pálinkát, Dezső viszont elkapott minket, elvette az italt, és három hónapra kitiltott bennünket – mesélte nevetve Károly. Ő viszont annyira szerette a zenét, hogy szombat este elment a diszkó elé, és a ventilátor számára kialakított résnél hallgatta a szerzeményeket.
– Dezső valószínűleg megsajnálhatott, ezért behívott. Azzal a feltétellel törölte a büntetésemet, hogy el kell kezdenem dolgozni a stúdióban. Ennek persze nem volt semmilyen anyagi vonzata, és ez volt benne a legszebb – magyarázta, majd hozzátette, mindent amatőr alapon, óriási lelkesedéssel csináltak. Sándor Csaba – Saci akkoriban a Népi Technika rádiósklubjában tevékenykedett, és 1971-ben lett a diszkó egyik lemezlovasa. Elmondása szerint akkoriban a zentai diszkó volt az egyetlen szórakozóhely a környéken, így sokan csak ezért látogattak el Zentára a hétvégeken. A klubnak a felszereltsége is csúcskategóriásnak számított akkoriban. Volt egy Uher magnójuk, amit akkoriban az egyik legjobb riportermagnóként tartottak számon a világon, de a későbbiekben Lukács Dezső beszerzett még két Revox stúdiómagnót és egy Dual lemezjátszót is. A zentai rádióamatőrök tervrajz alapján elkészítettek egy 24 csatornás keverőt és egy erősítőt. Ezeknek a berendezéseknek távolabbi városokból is a csodájára jártak. Így egy alkalommal Nikola Karaklajić, a Belgrádi Rádió Veče uz radio című legendás könnyűzenei műsorának a házigazdája is eljött Zentára, hogy megcsodálja a diszkósok cuccait.
