1913 őszén, amikor elkészült Újvidék utolsó, békebeli lak- és címjegyzéke, amelyben a városi elöljáróság kiemelkedő alakjai fényképes életrajzzal mutatkoztak be az érdeklődőknek, csak a valóban távolbalátók gondolhatták azt, hogy Profumo Béla Újvidék város utolsó magyar polgármestere lesz.
Akkor még Mátéházi Matkovics Bélával kezdték a sort, aki városi főispán volt. Őt Demetrovits Vladimir polgármester, majd Profuma Béla alpolgármester, gazdasági tanácsos követte. Egy év elteltével azonban már merőben más volt a helyzet. 1914 nyarán kitört a háború, a szerb lakosságot már a hadüzenetet követő napon inzultusok érték. Állandóak voltak a házkutatások, a szerb üzletek kirakatait beverték, a városi tanács betiltotta minden szerb intézmény működését. A városigazgatás megmaradt ugyan vegyes összetételűnek, de abban a szerbek nem voltak többségben. A helyzet olyan volt, hogy még a polgármesteri poszton lévő Demetrovits Vladimirnál is házkutatást tartottak. Majd 1915. elején, Demetrovits elhalálozását követően, a polgármesteri rangba Profuma Béla lépett. Ő volt az, aki Tisza Istvánt is üdvözölte, aki újvidéki látogatásra jött, hiszen a város igen fontos közlekedési és kommunikációs csomópont lett a szerbiai frontra igyekvő katonai alakulatok számára. A városi tanácsnak természetesen szorosan együtt kellett működnie a katonai hatóságokkal, hiszen hadiállapot uralkodott. Ebben a helyzetben a város vezetőségének minden erejét latba kellett vetnie ahhoz, hogy a tekintélyes szerb polgárokat és értelmiségieket megvédjék a bebörtönzéstől és internálástól. Minden jel szerint ebben Profuma Béla is kivette részét. Ő maga 1892-től, amikor napidíjasként szolgálatba lépett a városházán, különböző posztokon szolgált a városban. Lépcsőről, lépcsőre haladva jutott a legmagasabb posztra. 1893-ban már közigazgatási gyakornokként, majd 1894-ben aljegyzőként működött. 1897-ben főjegyző lett. Ez a poszt az anyakönyvvezetést is magába foglalta. Ebben a munkakörben 1908-ig maradt. Majd ezt követően városi gazdasági tanácsossá lépett elő, s így az alpolgármesteri rang is az övé lett. A háború kitörése is itt érte. Felelős poszt volt ez négy éven keresztül, egészen 1918. november első napjaiig, amikor már nem az észérvek és az évtizedeken keresztül jól beidegződött „békebeli” tisztviselői szokásrend uralkodott. Az elveszített háború és az összeomló ország nagy felelősséget rótt minden egyes városvezetésre, különösen az olyanokra, mint amilyen az újvidéki is volt. A győztes, szövetséges csapatok, amelyeknek a kötelékében voltak a szerb hadsereg Albánián keresztül visszavonult egységei is, elérték a Monarchia határfolyóit, és csak a parancsot várták, hogy átkeljenek azokon. Nem kellemes és nem egyszerű feladat állt Újvidék városvezetése előtt. A szemtanúk, elsősorban a szerb visszaemlékezők, arról szólnak, hogy nagy volt a félelem. Féltek a város szerb lakosai, de féltek a magyarok is. Dr. Milan Petrović tanár, aki a Szerb Népbizottság tagja is volt, arra emlékezett, hogy a gimnáziumban az az üzenet várta, hogy ismételten keresik a városházáról. Amikor Profuma Béla polgármester irodájába ért, ott a polgármesteren és Forszter Géza városi tanácsoson kívül türelmetlenül várt rá Pajerle Nándor, városi rendőrkapitány is, akik azt kérdezték tőle, hogy tudja-e, mit szándékoznak a szerbek, valamint azt is, hogy milyen a szándékuk a város nem szerb lakosságával szemben? Arról is szólt, hogy a városatyák féltették a gyerekeiket. Pajerle neki mondta el, hogy a rendőrség már nem képes fenntartani a rendet, és hogy legjobb lenne, külön magyar és szerb nemzetőrséget felállítani. A bizonytalanság azonban nem sokáig tartott. Boško Pavlović, a hadifogságból hazafelé tartó szerb tiszt, jelentésében röviden így írta le a hatalom átvételét. „1918. november 8-a és 9-e közötti éjfél után, sürgősen összehívták a Szerb Nemzeti Tanács szűkebb tagságát. A város vezetőségéből Profuma Béla polgármestert, Pajerle Nándor városi rendőrkapitányt, Ribiczei Kálmán városi szenátort és a városi főispán titkárát, valamint Vachtl János rendőrségi tisztviselőt hívták meg. Őket a szerb nemzetőrség ébresztette föl és kísérte a Szerb Nemzeti Tanács értekezletére. Oda nagy félelemben érkeztek, mert azt hitték, hogy letartóztatják őket. Ezen az értekezleten azonban csak az történt, hogy Pavlović Boško kijelentette, hogy a katonai szervek nevében átvette a hatalmat a városban. Erre a városatyák, így Profuma Béla polgármester is kijelentették, hogy „önakaratukból lemondanak a hatalomról és ezentúl a Szerb Nemzeti Tanácsnak és katonai hatalomnak rendelik alá magukat”. Ezzel a kijelentéssel Újvidéken a városvezetés a Nemzeti Tanácsra és a katonai parancsnokságra szállt át. Ez a helyzet azonban csak pár napig állt fönn, mert ezt követően, új városvezetést állítottak föl, amelynek élére Jovan Živojinović tanárt választották meg. Profuma Béla pedig, ha nem is polgármesteri rangban, de még évek múltán is megmaradt városi tisztviselőnek. A történelembe azonban Újvidék utolsó, magyar polgármestereként vonult be.
