Szép őszünk van, alkalmas az elmélyülésre, a kellemes sétákra, a természetben való tevékenykedésre. Sajnos azonban úgy tűnik, a gyerekek nagy része inkább a négy fal közt tölti az idejét, nem diószedéssel, gesztenyegyűjtéssel. Pedig rá lehetne csodálkozni a pirosló csipkebogyóra, a sárguló avarra, a kopogó vadgesztenyékre. A gyerekek azonban sokszor szívesebben választják az elektronikai eszközök nyomkodását, mint a levegőzést.
De hát sokszor a szülőktől is ezt látják. Kell az újabb televízió, laptop és okostelefon, hogy a mindennapi nehézségekből az ember egy kicsit kibillenjen. Ritka az a gyerek, amelyik könyvet vesz a kezébe, amikor a szülei a képernyőt pörgetik az ujjaik között. Vagy labdát.
Meg vigyázni is kell mindenre, a cipő tisztaságára, a nadrágra, a kabátra. Mintha magazincímlap lenne a család, mindig tökéletes legyen a frizura, új a táska, a tolltartó. Jobb lenne kevésbé mereven vigyázni a tárgyainkra, de megengedni a gyerekeknek, hogy gyerekek legyenek. Hogy elszakadjon a nadrág, a tolltartó. Nem baj, foltozva is lehet azt még használni… Igaz, így nem úgy néz ki, mint a címlapfotó. De boldogabb a gyerek, az biztos!
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a gyerekeket a dolgaik tönkretételére neveljük. A használati tárgyaink viszont arra valók, hogy használjuk őket, nem pedig arra, hogy őrizgessük. A csinos ruhácskát, játékot kinövi. Az is megtörténhet, hogy megsérül, tönkremegy, de a kedvenc póló, amely beleakadt a rózsabokorba, még könnyen megjavítható. Sokkal nehezebb megjavítani azt, amikor a gyerekek mindennapjai a négy fal között, internet társaságában múlnak. Nemcsak a mozgás- és ingerszegény életmód van rájuk rossz hatással, hanem a lelki egészségük is veszélyben van. Azok a gyerekek, akik sok időt töltenek futkározással a friss levegőn, általában egészségesebbek kortársaiknál, nehezebben dönti le őket a lábukról egy-egy vírus. Szóval, számtalan okunk van rá, hogy a gyerekeket kiküldjük a szabadba, ahelyett hogy a tévé előtt görnyednek vagy az okostelefonjukat nyomkodják.
Másrészt nem könnyű ezt megvalósítani, mivel sok esetben a szülőktől sem azt látják, hogy élvezettel járják a természetet, etetik a madárfiókákat, és őszi ikebanát készítenek az udvaron lehullott vörösbarna levelekből. Nincs időnk és energiánk arra, hogy kézen fogjuk a gyerekeinket, és kivigyük hemperegni a lehullott avarban, derűs munkaakción összegereblyézni a családdal.
Mert a gyerekek így azt látják, hogy ez izgalmas, élményszámba megy.
De más baj is van. Hazaérve az iskolából, számtalan feladat áll még a gyerekek előtt. Házi feladat, olvasmány, vinni kell ezt is, azt is másnap rajzórára, matekra a vonalzó eltört. Nem szabad elfelejteni a kötelességeket. Ki kellene javítani a rossz jegyet. De hogy kellene hozzáfogni? Segítség sincs mindig, de ha van is, olyan unalmas magolni. Fáradtak a gyerekek, ki vannak merülve, már ők sem nagyon vágynak fára mászni, facsemetét ültetni. Túlterheltek. Van, aki ötödikben már a középiskolába készül! Az osztályban kívülálló, még jó, ha a többiek nem csúfolják, mert sírva fakad, ha becsúszik egy hármas. Nem azért, mintha érdekelné a jegy, sokkal jobban vágyik (még) barátokra, izgalmas kalandokra, de a szülei otthon megvonják tőle a számítógép-használatot. Ami szociális izolációval jár a számára. Picike kis szabadidejében, a különórák után itt tartja ugyanis a kapcsolatot néhány kortárs gyerekkel, akik még kíváncsiak rá, és nem csak azt a bizonytalan, nyafogós kiskamaszt látják benne, akivé a szülei elvárásai tették.
Nem könnyű ma gyereknek lenni. De az biztos, ha mi, felnőttek nem ismerjük fel időben, hogy mire van valójában szükségük a gyerekeknek az egészséges testi-lelki fejlődéshez, és nem tanítjuk meg őket élvezni a mozgást és a természetet, ha nem mutatjuk meg nekik, hogy van élet az interneten túl is, akkor hiába a háborgás és a „bezzeg a mi időnkben”.
