2024. április 26., péntek

Méltó nyugvóhellyé váltak

Felszentelték Zentán a felújított hadifogoly-temetőt

Tegnap délután a zentai Szent Anna temetőben ünnepélyes keretek között szentelték fel annak az 51 honvédnek a felújított sírhelyét, akik a zentai laktanya hadifogolytáborában hunytak el 1945 nyarán.

A jelenlévők minden keresztnél virágot helyeztek el (Homolya Horváth Ágnes felvétele)

A jelenlévők minden keresztnél virágot helyeztek el (Homolya Horváth Ágnes felvétele)

A felújításra a zentai Jézus Szíve Plébánia, a szentendrei Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület, valamint a zentai önkormányzat együttműködésével és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. több mint ötmillió forint értékű támogatásával kerülhetett sor. A felújítás azt jelentette, hogy az ördögcérnával benőtt területet kitakarították, elegyengették, a sírokhoz utat vezettek, az összetöredezett régi kőkeresztek helyét névvel ellátott gyönyörű feketegránit keresztek váltották fel, és az arra látogatónak tábla jelzi, milyen sírokról van szó.

Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével dr. Menyhárt Attila, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának vezető konzulja, Paweł Sokołowski, a testvéri Lengyelország belgrádi konzulátusának vezető konzulja, Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere, Horváth Lajos, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Katonai Emlékezet és Hadisírgondozó Igazgatóságának igazgatója és munkatársa, Bacsa Péter hadnagy, Hangácsi István, a Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület elnöke és Futaki Gábor, a Vigyázók titkára, valamint jelen voltak a történelmi egyházak képviselői, sok zentai polgár és néhányan a hadifoglyok leszármazottai közül.

Az egybegyűlteket Czegledi Rudolf polgármester üdvözölte, aki beszédében megköszönte a Jézus Szíve Plébániának és a Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesületnek az együttműködését, illetve a Bethlen Gábor Alapnak a támogatást, amely lehetővé tette a sírhelyek megújulását.

– Maga a háború is szörnyű szenvedést okozott a katonáknak és a civileknek egyaránt, de az talán még szörnyűbb volt, amikor a véres összecsapások befejeztével sem ért véget sokak számára a szenvedés. A hozzátartozók elvesztése miatt érzett fájdalom még nehezebb, ha a katona valamely távoli ország temetőjében nyugszik. A mi városunkban a hadifogoly-temető túlélte a történelem viszontagságait, de sok helyen felszámolták ezeket a parcellákat. Ha nem is ismertük azokat, akik itt nyugszanak, annyit mindenképpen tudunk róluk, hogy bizonyára ők is szerető férjek, fivérek, emberek voltak. Amikor itt állunk, reményünket is fejezzük ki, hogy az elkövetkező generációk, a jövő nemzedéke soha nem kerül olyan helyzetbe, mint amilyennel az elődeinknek kellett szembenézniük. Bízom abban, hogy munkánkkal hozzájárulunk ahhoz, hogy a következő évszázadokban béke lesz, habár tudjuk, hogy ez nem a kisembereken múlik. Éppen ezért emlékezzünk, és őrizzük kegyelettel az itt eltemetettek nyugalmát.

A folytatásban Molnár Tibor, a zentai Történelmi Levéltár főlevéltárosa osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel, és felolvasott egy olyan levelet, amelyet egy, a zentai hadifogolytábort megjárt és túlélt honvéd írt bajtársa feleségének, és amelyben arról értesítette őt, hogy férje 1945 augusztusában elhunyt a zentai hadifogolytáborban.

A sírok felszentelése előtt Hangácsi István, a Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület elnöke is köszöntötte a jelenlévőket. Röviden bemutatta egyesületük tevékenységét, elmondta, milyen állapotban ismerte meg néhány évvel ezelőtt a zentai hadifogoly-temetőt, és hogyan talált Zentán szövetségesekre abban, hogy méltó nyugvóhelyet teremtsenek az itt nyugvóknak.

– Elszomorodva láttuk, amikor először itt jártunk, milyen elhanyagolt állapotban van a temető ezen szeglete, viszont tapasztaltuk, hogy itt viszonylag erős magyar közösség él a mai napig, és bíztunk abban, hogy ezt a parcellát helyre tudjuk hozni. Telt az idő, vártuk a lehetőséget, és 2018-ban kaptunk olyan segítséget a Bethlen Gábor Alaptól, melynek köszönhetően ezek a sírok megújulhattak. Nagyon örülök, hogy ilyen szép számban összejöttek a sírszentelésre, mi ezennel ezeket a sírokat az önök kezébe helyezzük, és kívánom önöknek, hogy méltósággal tudjanak itt megemlékezni a múltról, ezekről a katonákról, és reménnyel tekintsenek a jövőbe!

A hadifogoly-temető felszentelési szertartását főtisztelendő Szakály József atya, Szabadka-Kertváros plébánosa, címzetes főesperes vezette Dolinszky Márta evangélikus esperessel és Orosz Attila református esperessel egyetemben. A sírok megáldása után megkoszorúzták az emléktáblát, majd a jelenlévők egy-egy szál virágot helyeztek el minden keresztnél.

A katonai parcella kegyeleti avatásának ünnepségét Sőregi Anna népdalénekes alkalomhoz illő énekkel, Ágó Gergely és a Cor Jesu kamarakórus pedig alkalmi produkcióval tette még színvonalasabbá.

Az eseményre a honvédek leszármazottai közül is eljöttek néhányan. Hoffmann Anna, akinek a nagyapja fekszik itt, Pécsről érkezett, és azt mondta, eddig úgy tudták, a nagyapjuk tömegsírban van eltemetve.

– Az unokatestvéremék szóltak, hogy lesz itt egy ilyen ünnepség, és az interneten kutakodva találtam meg nagyapám, Hoffmann Menyhért nevét is, és nagyon sokat jelent nekünk, hogy rátaláltunk. Apukám mesélt egy keveset a nagyapámról, de nem sokat, mert ő is csak tizenegy éves volt, amikor nagyapa meghalt. Inkább arról tudtunk többet, hogy mi történt, miután nagyapám meghalt, hiszen édesapám vitte tovább az ő nehéz sorsát. A nagyapámat tehát nem ismertem, de nagyon sokat jelent, hogy itt lehetek, és kegyelettel megemlékezhetek róla. Olyan, mintha a gyökereimet fényesíteném, nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki ezt lehetővé tette számomra. Apukám is jött volna, csak már nagyon idős, és végül otthon maradt. Az utolsó pillanatig gondolkodott rajta, hogy jöjjön-e, de aztán nem merte vállalni az utat. Mi többen jöttünk, itt van a testvérem is, édesanyám is, sőt még a dédunokája is.