2024. április 26., péntek

MagyarZó Pistike messéi

Amama már több mint egy hete a megsárgult receptes füzetjeit forgatja.

– Mi a fene ütött beléd, Tematild, hogy szüntelenül ezeket a régiségeket silabizálod? – kérdé tőle atata.

– Olyan ételrecepteket keresek, Tegyula, amelyekbe banán és csirke kell. Nem hallottad, hogy felénk most ez a két legolcsóbb kaja?

– Pontosan – erősíté meg a zomzéd Zacsekné. – Én voltam a Lidl-megnyitón. Meg is bántam, két órát álltam a sorban, mire bejutottam, odabent pedig totális káosz várt! Azért az államvezetés, amely évekig azzal pöffeszkedett, hogy érkezik a Lidl, a fogadtatás láttán elgondolkodhatna a szavazóbázisáról. Olcsó baromfihúsért hajbakapó szegény emberek: ez a mai szerb hatalom eredményességének valódi mutatója, az összes többi kozmetikázás!

– Így van, drága, azzal a pontosítással, hogy az egymáson átgázolók nem szegény emberek voltak – mondá a körmönfont Zacsek zomzéd. – A nélkülöző nem vásárol egyszerre harminc csirkét, száz kiló almát és öt mázsa cukrot, s ami sokkal fontosabb: van méltósága, és azzal járó tartása. A többi stimmel.

Olcsó ár ide vagy oda, atata zigorúan rámordult amamára, nehogy banánt tegyen neki az asztalra, mert még megbánja!

Atata zősei ugyanis a két világháború között, nem tudva ellenállni a jobb élet csábításának, Dél-Amerikába hajóztak. A faluban el is könyvelték, hogy soha többé nem jönnek vissza, ezért is tűntek fel annyira mindenkinek, amikor fél évvel később leszegett fejjel hazafelé bandukoltak a főutcán. A messzi idegenben egy banánültetvényen dolgoztak, nyomortanyán éltek, ellátmányt alig kaptak, és kénytelenek voltak reggel, délben, este banánt enni. Üköregapám állítólag a falu határába érve megcsókolta a bánáti földet, és soha többé nem mozdult ki a településről. Míg élt, banánt nem volt szabad a házba vinni, és ez a családi szokás utódaira is átöröklődött.

– Ha belegondolok, Tegyula, azért mégiscsak jobb lehetett a te zőseidnek a brazíliai banánültetvényeken, mint a mai gastarbeitereknek a németországi kutyatápgyárban – jegyzé meg amama, amiről a zomzéd Zacseknek egy zaftos vicc jutott az eszébe.

A vajdasági vendégmunkás kótyagosan beállít a müncheni nyilvános házba, a madám elé tesz ezer eurót, és azt mondja:

– Kérek egy tányér kihűlt bablevest, és küldje ide a legzsémbesebb és legkövérebb örömlányt!

– De, uram – így a madám –, ezért a pénzért öné lehet a legszebb lány, s kaphat mellé tatárbifszteket pezsgővel!

Mire hősünk:

– Semmi kedvem nekem a szexhez, csupán honvágyam támadt!

– Csak te vigyázz, hogyan viselkedsz, és kinek milyen vicceket mesélsz – figyelmezteté férjét az óvatos Zacsekné. – Írta az újság, hogy egy kutatás kimutatta: Zerbiában a 18 és 30 éve közötti nők 92 százaléka élt már át szexuális zaklatást!

– Ez borzasztó! – jegyzé meg atata. – Ámazonban felmerül a kérdés, mi minden számít szexuális zaklatásnak. Ha én tök figyelmességből viszek az ifjú kolleginának szülinapjára egy szál rózsát, vagy megdicsérem, Kiskegyed ma milyen csinos!, az minek számít?

– Majd ha kupán váglak a nyújtófával, megtudod, minek számít! – fortyana föl amama. – Még hogy rózsa meg kiskegyed!

– Egyáltalán nem irigylem a Petit és a Pistit – mondá rezignáltan a Zacsek zomzéd –, csudavilág jön, megváltozott értékrenddel, itt nagyon nehéz lesz boldogulni a férfiembernek. Ennek előjele már most látszik: a legmenőbb csávók Zerbiában többé nem a színészek, énekesek és sportolók, sőt már nem is a politikusok és a tájkun frájerek, hanem a lidlis raktárosok!

A folyamatos változások ellenére bizonyos jelenségek azonban ciklikusan újra meg újra felütik a fejüket társadalmi szinten, a napokban megtudtuk, hogy körünkben ismét megjelentek a hazaárulók, kémek és külföldi bérencek, pedig atata azt remélte, hogy a kilencvenes évekkel végleg magunk mögött tudtuk őket.

– Semmit sem lehet tenni – mondá kajánul a Zacsek –, bizonyos hatalmi struktúrák egyszerűen kitermelik eme gyanús elemeket.

– Naná! – hördüle fel atata. – Egy másik kutatás azt bizonyítja, hogy a mai fiatalok uopste nem ismerik a miloševići korszak bűneit, ezért azt az időszakot jobbnak ítélik meg a jelenleginél. Magyarán: pojmá némáju! Akkor meg min csodálkozunk?!

Nyilván az új „ellenség” ellen folytatandó harc megszilárdítása is szerepet játszhat abban, hogy a héten Vučić államfő bejelentette, hamarosan négy-, öt- és hatemeletes lakótömbökben országszerte olcsó lakások készülnek rendőrök és katonák számára. Azért nem épülnek magasabb épületek, mert mindenre ügyelő elnökünk szerint tanulmányok támasztják alá, hogy azokban kevés a gyerek, és az országnak több gyerekre van szüksége.

– Ahogyan felénk a liftek működnek, kicsi-kicsi és beadják az unalmast, nem is csoda, hogy a fönti emeleteken kevés a gyerek – mondá atata. – Nincs itt szükség kimerítő tanulmányokra: mire valaki felcammog a tizedikre, már semmihez sincs kedve.

– Ezek szerint – állapítá meg éleslátóan a Zacsek – a felhőkarcolók tehetők felelőssé a nyugati világ kiüresedéséért! Hm… talán vissza kellene térni a sátrakba, putrikba és vályogkunyhókba?!

De nemcsak az olcsó lakásokról értekezett a héten bölcs államfőnk, hanem az egészségügyi reformokról is. Amióta bejelentette annak lehetőségét, hogy a várólisták felszámolása érdekében bevezetik az éjszakai szakorvosi vizsgálatokat, amama totál fellelkesült, hogy fájó gerince miatt hamarosan végre sorra kerül az egy éve esedékes mágneses rezonancia-vizsgálatra.

– Képzelem majd, amikor a Terka ángyó faluról bejön hajnali háromkor megvizsgáltatni a térdkopását – gúnyolóda a fater. – A taxis pedig félénken, nehogy szexuális ragadozónak tűnjön, megkérdi tőle: Hová tetszik, asszonyom, hazafelé… esetleg korai műszakba?, mire ő: Az ortopédhoz!

– Én csak azt nem értem – kérdé ártatlanul a naiv Zacsekné –, ki fog dolgozni éjjel, amikor a legtöbb helyen nappal is orvos- és ápolóhiány van?!

– Az már egy másik fáma, drága – mondá röhécselve a Zacsek. – De bárhogyan is legyen, a gyógyítás a legtöbb esetben nyilván a jövőben is a jól bevált módszeren alapszik majd.

Kezelés után az orvos így szól a pácienséhez:
– Barátom, maga csak az erős szervezetének köszönheti, hogy végül meggyógyult.

– Jó, hogy mondani tetszik. Már éppen fizetni akartam a doktor úrnak!

Pistike, banánoscsirke-rajongó, udvarias frájer