2024. március 29., péntek

A sport fellegvára (is) lehet Magyarkanizsa

Átadták a Partizan sport- és szabadidőközpont felújított épületét

A községnapi rendezvénysorozat keretében tegnap délelőtt hivatalosan is átadták rendeltetésének a Partizan sport- és szabadidőközpont felújított épületét Magyarkanizsán.

Az önkormányzat, a helyi közösség, a sportszövetség és a NIS együttműködése jóvoltából most már a kor igényeinek megfelelő körülmények között sportolhatnak a helybeli fiatalok és az egyesületek tagjai.

Az ünnepélyes szalagátvágás pillanata (Puskás Károly felvétele)

Az ünnepélyes szalagátvágás pillanata (Puskás Károly felvétele)

Az ünnepi szalagátvágásnál a NIS kőolajipari vállalat képviseletében jelen volt Milan Borenović, a NIS észak-bánáti üzemének igazgatója is, aki üdvözölte a jelenlevőket, majd elégedettségének adott hangot annak kapcsán, hogy ők is részesei lehetnek annak a projektumnak, amely sok örömet szerez majd a gyermekeknek. A rendezvényen a legkisebbek, valamint a Sport Mindenkiért Egyesület és a Partizan Cselgáncsklub tagjai is bemutatót tartottak, igaz, ők csak egy töredékét képezik a létesítményben sportoló gyerekeknek, hiszen az épületet tizenkét egyesület, azaz megközelítőleg háromszázötven fő használja, akiknek nyolcvan százalékát a gyermekek teszik ki.

A valamivel több, mint ötmillió dináros beruházás elegendő volt az energiatakarékos hűtés-fűtés rendszer létrehozására, a megvilágítás és az elektromos rendszer teljes cseréjére, a vízvezetékek korszerűsítésére, a nyílászárók cseréjére, az öltözők és zuhanyzók felújítására és a kerámialapok cseréjére, mindemellett az épületet kívül-belül újrafestették.

Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester örömét fejezte ki, hogy átadhatták az immáron teljesen felújított helyiséget, ahol a munkálatok hat hónapig tartottak. Az Együtt a közösségért! program, amelynek keretében a NIS a fontos községbeli projektumokat támogatja, már tíz éve töretlenül működik. Ezúttal az ötmillió-kétszázötvenötezer dináros beruházás oroszlánrészét, az ötmilliót őt biztosították.

Az átadási ünnepségen a helyi sportklubok tagjai tartottak bemutatót (Puskás Károly felvétele)

Az átadási ünnepségen a helyi sportklubok tagjai tartottak bemutatót (Puskás Károly felvétele)

– A sportközpontot már évtizedek óta használják a helyiek, és úgy gondoltuk, hogy mindenképpen érdemes lenne elvégezni az épület teljes felújítását, már csak azért is, hogy a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki teljes biztonsággal és kényelemmel vehesse birtokába. A jövő év közepén egy küzdősportokra kialakított termet is tervezünk, ahol minden feltétel adott lesz a felkészülésre egész éven át. Szeretnénk, ha maradna idő a privát felhasználásra is, azok a rekreációval foglalkozó fiatalok és kevésbé fiatalok is teret kapnának itt, akiknek nincs lehetőségük máshol sportolni. Sikerült egy olyan közösségi sportteret felújítani és átadni ma, amely nemcsak a sportkluboknak és a gyerekeknek, hanem minden magyarkanizsai és környékbeli polgárnak is a hasznára válhat – hangsúlyozta a polgármester, hozzátéve, a felújított létesítmény által kínált lehetőségek a sportklubok számára különösen nagy jelentőségűek.

– A sportegyesületeknek eddig helyet tudtunk biztosítani az iskolák tornatermeiben, ezek azonban szűkössé váltak, hiszen Magyarkanizsa község területén harmincnyolc sportegyesület van, amelyeknek a téli időszakban különösen nagy gondot okoz, hogy megtalálják a megfelelő teret az edzéseikhez. Ezért volt nagyon fontos, hogy legyen egy ilyen hely, ahol télen, fedett helyen, jó beosztással edzéslehetőséget kaphatnak. A közösség szempontjából kellett, hogy pluszteret biztosítsunk, főleg a küzdősportokkal foglalkozók számára, hiszen a középiskola tornaterme és a kinti általános iskolánk tornaterme sem állja az állandó terhelést. Bízom benne, hogy idővel azokat is fel tudjuk újítani! Ami a sportot illeti, továbbra is a sportinfrastruktúrába szeretnénk beruházni, jövőre szeretnénk befejezni a kajakházat, és elkezdeni gondolkodni egy új birkózócsarnok építésén. Ezenkívül az atlétika és az úszás azok a területek, amelyekre nagyon nagy figyelmet kell fordítanunk. Reményeim szerint mindez már 2020 előtt meg is valósulhat – magyarázta Fejsztámer Róbert, aki a NIS-szel való együttműködéssel kapcsolatban elmondta, törvényes kötelezettség a kőolajjáradék fizetése éves szinten, de ez egy olyan beruházás volt, amelyre senki sem kötelezte a vállalatot, ezért is köszönte meg nekik, hogy gondoltak a községre, ahol dolgoznak. Előrevetítette továbbá, hogy napokon belül létrejön a megegyezés a sokat vitatott Tóthfalu környékbeli utak rendezéséről, amelyeket a kőolajipari vállalat nagy járművei rongálnak meg.