2024. május 10., péntek

Bábszínházak kiállítása Nagybecskereken

Kecskemét, Szeged és Szabadka után hétfőn Nagybecskerekre is eljutott az Öt város öt színház elnevezésű vándorkiállítás, amelyen öt mese bábjait mutatják be. Az eseményre a magyarországi és a szerbiai bábszínházak határon átnyúló Interreg-IPA projektuma keretében került sor. A kiállítást novemberben Újvidéken is bemutatják. 

A projektum megvalósítása január elsején kezdődött és a jövő év június 30-áig tart. A két partneregyesület a szegedi Kövér Béla Bábszínház és a Szabadkai Szabadegyetem. Vladimir Perović projektumvezető (Szabadkai Szabadegyetem) elmondása szerint a projektum keretében gyermekbábozási műhelymunkákat szerveztek, két nemzetközi gyermekfesztivál programjait cserélték ki és igyekeztek bemutatni a bábművészeti örökséget is.

A bábszínház egykor sokkal közelebb állt a gyerekekhez, mint ma. A bábszínháznak ezért haladnia kell a korral.

– Olyan eseményeket kell – és olyan eszközökkel – feldolgozni, amelyek a mai életnek a sajátjai. Ugyanakkor azt kell, hogy mondjam, hogy azt az élményt, amely a gyerekeknek jelentkezik, amikor csoportosan vagy óvodás, vagy iskolás csoporttal együtt jönnek el megnézni egy előadást, nem pótolja semmi se. A gyerekeket nemcsak szórakoztatni kell, hanem nevelni is. Ennek a nevelésnek egy fontos eszköze lehet a bábszínház, mondta Kövér László, a szegedi Kövér Béla Bábszínház igazgatója.