2024. március 29., péntek

Épülő kapcsolatok

Szerbia csúcsvezetése számos diplomáciai találkozót tud maga mögött

Az ENSZ Közgyűlés 73. ülésszakának okán New Yorkban tartózkodó Ana Brnabić szerb miniszterelnök és Ivica Dačić külügyminiszter diplomáciai találkozókkal és konferenciákon, különböző protokolláris összejöveteleken való részvétellel folytatta hivatalos útját.

A kormányfő egyebek mellett a Tevékenység a békéért elnevezésű, az ENSZ békefenntartó küldetéseiről szóló konferencián vett részt, és elsősorban az UNMIK-nak a koszovói béke megőrzésében való meghatározó szerepét hangsúlyozta, de azt is kiemelte, mennyire fontos Szerbiának részt vennie az ENSZ békemisszióiban. (Pillanatnyilag több mint 300 szerbiai katona vesz részt az ENSZ és az EU békefenntartó küldetéseiben) Brnabić egyben kérte, ne kérdőjelezzék meg az UNMIK létjogosultságát.

– Hiszem, hogy Koszovóban csakis akkor sikerül megőrizni a békét és a stabilitást, ha az UNMIK az eddigiekhez hasonló formában és számban lesz jelen déli tartományunkban – fogalmazott Brnabić.

Ivica Dačić egyebek mellett Omán, a Comore-szigetek és Palesztina külügyminisztereivel, valamint Palau elnökével is találkozott. Jusuf bin Alavi bin Abdullahhal, Omán külügyi kérdésekkel megbízott miniszterével a nyugat-balkáni, valamint a Közel-Keleten jellemző helyzetről folytatott eszmecserét. Dačić és Mohamed El-Amine Szouef, a Comore-szigetek külügyminisztere egyetértett abban, hogy a két ország közötti együttműködés a megfelelő irányba halad, s a kapcsolatok mélyítését nagyban előremozdította Dačić idei látogatása a szigetországban – emelték ki a beszélgetőpartnerek.

Dačić és Rijád al-Maliki palesztin külügyminiszter abban állapodott meg, hogy hamarosan összeül a szerb–palesztin gazdasági vegyes bizottság, majd megemlékeznek a Szerbia és a Palesztina közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének harmincadik évfordulójáról.

A Szerbia és a Palau közötti bilaterális kapcsolatok egyelőre gyerekcipőben járnak – állapította meg Dačić és Tommy E. Remengesau, a szigetország elnöke. A felek abban is egyetértettek, hogy a kapcsolatok elmélyítéséből mindkét félnek haszna származna, majd megbeszélték, hogy hamarosan látogatást tesznek egymás országába.

Dačić Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnökkel, Recep Tayyip Erdoğan török államfővel és Bakir Izetbegovićtyal, a háromtagú bosznia-hercegovinai elnökség bosnyák tagjával is beszélgetett, de a témákat a külügy közleménye nem részletezte.