Fafaragók Oromhegyesen

Gizella királynő Oromra, a betlehem Magyarkanizsára kerül

j

2018. szeptember 20., 10:49

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Az Ulmus Egyesület szervezésében idén már nyolcadik alkalommal gyűltek össze amatőr és hivatásos fafaragók az oromhegyesi Alkotóházban, a falu szélén, festői, nyugodt környezetben.

Fafaragók és vendéglátóik Oromhegyesen (Puskás Károly felvétele)

Fafaragók és vendéglátóik Oromhegyesen (Puskás Károly felvétele)

Évről évre hazai és külföldi résztvevőkkel telik meg a fafaragótábor egy héten át, ahol olyan életnagyságú, fából készült alkotások kerülnek ki a kezük alól, amelyeket aztán Magyarkanizsa község falvaiba szállítanak szét, egy-egy közintézménynek ajándékozva őket. Az Ulmus Egyesület elnöke és egyben a tábor megálmodója, Erdélyi István mesélte el ottjártunkkor, hogy nemzetközivé nőtte ki magát a tábor, ugyanis általában Horvátországból, Szlovéniából, Magyarországról és a Felvidékről is érkeznek művészek. A tábort a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alap és Magyarkanizsa község önkormányzata támogatta.

– Idén tízen vannak a táborban, akik önzetlenül készítik az alkotásokat, amelyek több helyre készülnek, mint minden évben. Az oromi templom részére egy Gizella királynő szobrot farag az egyik táborlakó művészünk, Magyarkanizsának pedig például egy saját betlehemet készítünk most itt, de díszpadokat is faragunk, amelyeket a község falvaiban helyezünk el. Már megszokták a községbeliek, hogy a táborunk minden évben létrejön, és ajándékot is ad, így már van, hogy saját óhajokkal állnak elő, amit mi szívesen teljesítünk – magyarázta Erdélyi István.

A táborban Gizella királynő fából készült mását Szalai Norbert nagyatádi fafaragó népi iparművész faragta, aki elmondta, nagy öröm számára Vajdaságba jönni, hiszen már visszatérő vendég térségünkben.

– A technikai segédeszközök is egyre korszerűbbek, így rövidebb idő alatt nagyobb munkákat tudunk elkészíteni. A faragással már több mint harminc éve foglalkozom, és kisebb tárgyakkal kezdtem, de az utóbbi húsz évben a nagyobb tárgyak lettek a kedvenceim, amelyek általában tölgyfából készülnek. Gondolatot, erőt, fantáziát és munkabírást is igényel ez a feladat, de Istvánnal való régi barátságunk miatt is szívesen jövök Vajdaságba. Ezek a táborok arra is jók, hogy az emberi kapcsolatokat erősítsék, összehozzák az embereket – fejtette ki a nagyatádi művész, akitől azt is megtudtuk, Oromhegyesre ingyen adják a munkájukat a jó cél érdekében.

Szerdán elkészült a tábor padja, amelyre a résztvevők neve került, és a szerda esti záró összejövetelig a többi alkotás is elnyerte végső formáját.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége