Kiss József neve Vajdaságban mindenki számára ismerős kellene legyen, hiszen ő álmodta meg sok-sok évvel ezelőtt azt, hogy egy hajózható csatornával összeköti a Dunát és a Tiszát. Neki köszönhetjük, hogy ez meg is valósult, és létrejött a Ferenc-csatorna. Miért éppen Ferenc-csatorna? A folyam I. Ferenc király emlékét hivatott őrizni, mert uralkodása alatt épült, és maga is járt e vidéken.
Kisst még életében mellőzni kezdték, és neve lassan-lassan a feledés homályába veszett, ám mégis van egy közeg, amelyben szívesen emlékeznek rá, és méltóképpen adóznak emlékének. Ez pedig nem más, mint az irodalom. Elég Majtényi Mihály regényeire (Élő víz), Herceg János esszéire, vagy Bordás Győző Fűzfasípjára és Vasagyi Mária Pokolkerékjére gondolnunk – ezekkel a gondolatokkal irányítja Gruber Enikő zentai születésű, fiatal kutató figyelmünket a Verbász közelében eltemetett Kiss Józsefre, akiről a Létünk folyóiratban jelentetett meg érdekfeszítő tanulmányt idestova nyolc éve.
A Monostorszeg (Bački Monoštor) és Bácsföldvár közötti munkálatok 225 évvel ezelőtt, 1793-ban kezdődtek Kiss József és testvére, Gábor tervei alapján, és a csatornát 216 éve, 1802-ben adták át rendeltetésének. A csatorna építése abban az időben hatalmas vállalkozásnak számított, a Magyar Királyság területén ez volt az egyetlen mesterséges csatorna, arról nem beszélve, hogy világviszonylatban is megelőzte a Szuezi-csatornát – amelyet fél évszázaddal később, 1859-ben kezdtek építeni –, de a Korinthoszi- és a Panama-csatornákat is. Kiss József terve tehát messze felülmúlta korát.
Létrejöttét a mocsarak lecsapolásának szükségessége, és a közlekedés kialakításának igénye hívta életre. A dunai hajózási útvonalat 227 km-rel rövidítette meg. Kiss tervének köszönhetően teljesen átalakult a bácskai táj, hiszen a mocsaras vidéket termővé varázsolta, ennek köszönhetően a föld értéke megnőtt, és a termékfölösleg értékesítése és olcsó elszállítása is megoldódott. Bácskát valójában a Ferenc-csatorna megépülése után kezdték el a termékenység és a gazdagság jelképeként emlegetni – jegyzi meg a korról.
A csatorna ténylegesen Bajánál, Magyaroszágon kezdődik, majd Szerbiában Bezdán, Zombor, Sztapár, Verbász, Szenttamáson keresztül Bácsföldvár előtt ágazik szét, és Óbecsénél torkollik a Tiszába. Hosszú ideje hivatalosan Duna–Tisza–Duna-csatornának hívjuk. Hossza 108 kilométer, fenékszélessége 17, mélysége 2, vízfelszíni szélessége 23 és 25 méter között ingadozik. A csatornában már az elkészülés évében 670 megrakott és 310 üres hajó haladt át mintegy 565 000 métermázsa gabonával és 112 000 métermázsa sóval a fedélzetükön. 4 millió forintos bekerülési költség mellett 25 év alatt 20 millió forintnyi hasznot hajtott, úgy, hogy mérföldenként egy krajcár volt a használati díja – olvasható a csatorna történetét jegyző visszaemlékezésekben.
A csatorna már Sztapárig hajózható volt (1797), amikor a társulat vezetősége kibuktatta Kisst és fivérét, s a munkálatok befejezését az akkori építési főigazgatóra, Heppe Szaniszlóra bízta. A Kiss-fivérek elszegényedve, mindenkitől elhagyatottan végezték életüket. József 1813. március 13-án hunyt el Zomborban. Saját kérésére Verbászon, a csatorna mentén temették el, a telecskai dombok egyikén. Művük azonban ránk maradt, kár, hogy nem élünk vele jobban.
