Tegnap Zentán az alkotóházban Perpauer Attila, az MNT Oktatási Bizottságának elnöke és Verebes Krnács Erika előadóművész, újságíró, a Magyar Összefogás listájának képviselői olyan személyekkel beszélgettek, akik több alkalommal is részt vettek a Magyar Nemzeti Tanács koordinálásával, a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával és a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának közreműködésével létrejött háromhetes intenzív fejlesztő kurzusokon.
Az MNT kiemelt jelentőségű programja a fejlesztőpedagógiai kurzus (Homolya Horváth Ágnes felvétele)
A bevezetőben Perpauer Attila elmondta, hogy amikor a Magyar Nemzeti Tanács elfogadta az új oktatásfejlesztési stratégiáját, abba már belekerült a fejlesztőpedagógia és annak rehabilitációs része is, így 2014 óta a Pető András Főiskolával megbeszéléseket folytattak, hogyan hozzák át ezt a módszert ide Vajdaságba is.
– Az MNT felvállalta ezt a kiemelt jelentőségű programot, és az elmúlt négy év alatt több mint 150 embert szűrtünk Zentán, Szabadkán, Kishegyesen, Zomborban, Muzslyán, majd Zentán szerveztük meg a háromhetes intenzív kurzusokat. A kurzusokon a Pető-módszerrel a terhesség alatti és a szülés utáni idegrendszeri problémákkal küszködő gyerekekkel foglalkoztunk, valamint a stroke utáni állapot és a Parkinsor-kór rehabilitációjával. A kurzusokon több mint 130 személy vett rész, tehát akit szűrtünk, azt igyekeztünk fel is venni – magyarázta Perpauer Attila, aki a találkozón bejelentette, hogy szeptember 24-étől újabb háromhetes kurzus kezdődik a fent említett betegségekkel küszködőknek, és nagyon fontosnak tartják, hogy a súlyosabb eseteknél egyéni fejlesztéseket is végezzenek.
A folytatásban a résztvevők saját tapasztalataikról számoltak be, azokról az eredményekről, amelyeket a foglalkozásoknak köszönhetően értek el.
A felsőhegyi Papp Józsefnek tizenkét évvel ezelőtt volt agyvérzése, és úgy fogalmazott, hogy itt a konduktorok sokkal szigorúbbak, mint egy kórházi rehabilitáción, de sokkal nagyobb előrehaladás tapasztalható az állapotában, mint korábban bármikor, és ezt nagyon köszöni a szervezőknek.
Az adai Török Antalnak kilenc évvel ezelőtt volt infarktusa, és igaz, hogy az orvosok lábra állították, de ő a kezét is szerette volna használni, amiben a kurzuson tanultak nyújtanak neki óriási segítséget. Úgy fogalmazott, hogy nagyon tetszik neki az a fajta hozzáállás, amit itt tapasztal, és hangsúlyozta, hogy a konduktorok nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is segítik őket.
A Parkinson-kórban szenvedő szabadkai Molnár Mihály elmondta, hogy van összehasonlítási alapja a foglalkozásokat illetően, hiszen ő korábban Magyarországon is rehabilitáltatta magát, majd azt emelte ki, hogy kiváló légkörben tanulják a gyakorlatokat, és a konduktorok türelmének köszönhetően a gyakorlatokat elégszer megismétlik ahhoz, hogy rögzüljenek, és odahaza is alkalmazni tudja őket. Elmondta, hogy a kurzusokon tanultaknak köszönhetően annyira meg tud nyugodni, hogy a minap a radiátort is be tudta festeni, és ez óriási dolog, hiszen betegsége előtt piktorként is dolgozott.
A temerini Magyar Attila húszéves fiát hordta a zentai foglalkozásokra, ugyanis Máté cerebrális paralízissel született, és arról beszélt, hogy fia nagyon szívesen jött a kurzusra így is, hogy napi másfél órát kellett utazniuk. Állapotában komoly előrelépést tapasztalt, és hangsúlyozta, milyen fontos, hogy ezek a kurzusok ingyenesek, hiszen ők korábban rengeteg fejlesztésen vettek részt Magyarországon, és azokért sok pénzt kellett fizetniük.
A találkozó lezárásaként a résztvevők arról beszélgettek, mennyire fontos az egyéni foglalkozás, hiszen a kurzusokon attól függetlenül, hogy öten-hatan is jelen vannak, mindenkire személyes figyelmet fordítanak, és emellett mindannyian azt dicsérték, hogy a konduktorok nemcsak a testhez, hanem a lélekhez is szólnak.
