Ínséges idők és komoly hullámvölgy után az előbb edző-, majd generációváltáson átesett magyar férfivízilabda-válogatott végre aranyérmet szerzett egy világversenyen – ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Märcz Tamás vezette alakulat megnyerte a világkupa berlini fináléját.
Kisebb meglepetésre a magyar együttes maga mögé utasította az utóbbi években (a tavalyi, budapesti vizes vb-t kivéve) egyeduralkodó szerbeket – akiket már az elődöntő során sikerült eliminálni –, majd a döntőben a korábban a horvátokat búcsúztató ausztrálokat verték magabiztosan.
A történtek bizakodásra, ugyanakkor óvatosságra adnak okot, amivel a magyar szakvezető is tisztában van. „Örülök, hogy sikert ért el ez a társaság, és győzni tudott! Nagyon szép dolog bejutni a döntőbe, nyerni azonban még nehezebb, egy külön műfaj, de most sikerült, ráadásul egy fontos tornagyőzelmet zsebeltünk be a nyári időszak után. A rosszul sikerült kontinensbajnokságot követően elindult valami, sok mindent változtattunk, amire a fiúk is jól reagáltak. Az elődöntőben a szerbek felett aratott diadal az első lépcsője volt annak a munkának, melyet nyáron, az Európa-bajnokság után kezdtünk el, a döntő pedig már egy újabb lépcsőfoka. Ez nem azt jelenti, hogy mi vagyunk a világ legjobb csapata, hanem azt, hogy át lehet lépni a realitásokat, ami ezen a tornán bizonyítást is nyert, hiszen a horvát és a szerb válogatott egyaránt magasan esélyese volt ennek a világkupának, mégsem jutott be egyik sem a fináléba. A jövőben is legalább nyolc-tíz csapat között dőlhetnek el a nagyobb vízilabda-események érmes helyezései. Ezzel a sikerrel jeleztük, hogy bizony velünk is számolni kell, és nem szabad leírni bennünket. Ez egy út kezdete, magasra tettük a lécet, de folytatjuk a megkezdett munkát, sokat dolgozunk, ez pedig előbb-utóbb kifizetődik. Nagyon fontos a szellemiség, hogyan állunk mi és a játékosok egymáshoz, illetve mennyire hiszünk egymásban és abban, hogy a céljaink elérhetőek. Most működött, és reméljük, hogy a folytatásban is fog, ami nem lesz könnyű, de rajtunk nem fog múlni. Szüksége volt a magyar vízilabdának erre a sikerre, ami nem szabad, hogy nyugalmat adjon, hanem hitet, és még többre sarkalljon” – bizakodott a kapitány.
Hitre és a kemény munkára mindenképp szükség lesz, hiszen a világkupa nem feltétlenül adja vissza a reális erőviszonyokat. Szerbia nem a legerősebb összeállításával érkezett a viadalra, Dejan Savić a „nagyok” közül egyedül Dušan Mandićnak adott ezúttal lehetőséget, Horvátország játékszínvonala meg sem közelítette a nyáron látottakat, ráadásul a „nagyágyúk” közül Olaszország, Spanyolország, Görögország vagy épp Montenegró ott sem volt a nyolcas döntőben. Persze mindez mit sem von le a magyar válogatott sikeréből és a győzelem értékéből, de némi óvatosságra int bennünket, még mielőtt messzemenőbb következtetéseket vonnánk le csupán a legutóbbi megmérettetés alapján. Hosszadalmas és verejtékes munka áll még a magyarok előtt, ugyanakkor ez a torna is bizonyítja, az eddig megtett rögös út nem volt hiábavaló, a kijelölt irány jó, csak nem szabad letérni róla.
