Péntektől érkezik a kártérítés

Holnap derül ki, hogy a pórul járt utasok megkaphatják-e a nyaralásra befizetett teljes összeget

mh

2018. szeptember 12., 22:15

Kommentek száma 0 

Pénteken kezdi meg a DDOR Novi Sad biztosítótársaság annak a 2216 kártérítési igénynek a törlesztését, amit azok az utasok adtak át, akik a S.A.B Travel utazási iroda, illetve a čačaki JAZZ Travel által indultak volna nyaralni, ám még az utazás előtt mindkét utazási iroda tönkrement. A Politikai napilap információi szerint holnap derül ki, hogy a károsultak visszakapják-e a teljes összeget, vagy annak csak egy részét.

Mint a biztosítótársaság a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében kiemelte, augusztus 24-ig összesen 1986 kárigénylés érkezett azok részéről, akik a SAB Travel turisztikai ügynökségen keresztül, illetve 230 azoktól, akik a JAZZ Travel által szerettek volna nyaralni. Mint kiemelik, a biztosítótársaság felhasználja minden kapacitását, hogy a nagyszámú kártérítési igénynek minél rövidebb időn belül eleget tudjon tenni, a kifizetések üteméről azonban egyelőre nem adott tájékoztatást.

Rámutattak arra is, hogy az idegenforgalmi felügyelőség és a beérkezett kártérítési igények jegyzékének összehasonlításából kiderült, hogy valamivel több mint 250 esetben – bár nem valósult meg a nyaralás – nem nyújtottak be kártérítési igényt, így a DDOR Novi Sad biztosítótársaság arra szólította fel a károsult polgárokat, hogy ezt utólag tegyék meg, hogy összegezhessék a nyilvántartást. Hangsúlyozták, az utólag beérkező kártérítési igények nem fogják sem lassítani, sem felborítani a kártérítés kifizetéeének folyamatát.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége