2024. március 29., péntek

Hagyományos értékek kutatója

Bartók Béla horgosi tartózkodására emlékeztek

A száztizenkét évvel ezelőtt Horgoson tartózkodó és a térségben, így az észak-bácskai településen is népdalokat gyűjtő neves magyar zeneszerző tiszteletére, szombaton, koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak a Brauswetter-, vagy közismertebb nevén Órás villa udvarán.

A szervezők az ÓrásVilla Polgári Egyesület és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség voltak. Bartók Béla Horgosan címet viselő rendezvényen a jelenlevők elénekelték a Himnuszt, elhelyezték az emlékezés virágait, majd Halász György, az Órás Villa Polgári Egyesület vezetője, őt követően Sutus Áron, a VMMSZ elnöke köszöntötte az igencsak szép számban összegyűlt közönséget és vendégeket.

Puskás Károly felvétele

Puskás Károly felvétele

Perpauer Attila, a Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Bizottságának elnöke Bartók Bélát méltatva többek között kiemelte, hogy a magyar zeneszerző művészi teljesítményének köszönhetően a zenetörténet egyik legjelentősebb alkotójává nőtte ki magát, akinek életműve a világ zeneirodalmának elismert részévé vált.

– Bartók Béla munkásságát végigkísérve a hagyományos értékeket kereső és megőrző, ugyanakkor a kortárs komolyzene legmarkánsabb képviselőjének az útja rajzolódik ki. Példázatos életútja egy olyan emberé, aki a mélységeiben élte át a kora problematikáját, emberi és művészi válságait, s emberi és művészi lehetőségeit – hangsúlyozta ki az MNT képviselője a rendezvényen.

A rendezvényen Tamás Sándor, a nagyszentmiklósi Pro Bartók Társaság elnöke ismertette szervezetük tevékenységét, majd pedig prof. dr. Kerek Ferenc Csaba, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának tanára, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész is üdvözölte az egybegyűlteket.

Az egyetemi tanár és Balázs-Piri Soma, a magyar közmédia tehetségkutatójának, a Virtuózok 2018 Kicsik korcsoportjának győztesének a mentora napilapunknak nyilatkozva elmondta, hogy Bartóknak Horgoshoz való kötődése, bármennyire is nem nagyon ismert, de az észak-vajdasági település egyike a népzenei gyűjtése első állomásainak, s ezért mindenképpen kiemelést érdemel.

Bartók egyébként 1906. augusztus 26-ától szeptember 4-éig, vagyis tíz nap leforgása alatt, a környéket is beleszámítva összesen 141 népdalt gyűjtött, ebből Horgoson 40-et, s a zenetudomány szerint az itt gyűjtött dalok az elsők között voltak.

A közönség nagy érdeklődéssel kísérte a műsort (Puskás Károly felvétele)

A közönség nagy érdeklődéssel kísérte a műsort (Puskás Károly felvétele)

A mentés Másként Együttes (Puskás Károly felvétele)

A mentés Másként Együttes (Puskás Károly felvétele)

Tamás Sándor elmondta, hogy 2001 óta ápolják a neves magyar zeneszerző emlékét, s teszik közkinccsé szellemiségét, s felkérte Kocsis Zoltán karnagyot, hogy támogassa a rendezvényeiket. Ő meg is tett mindent ennek érdekében és a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatóit és tanárait küldte Nagyszentmiklósra, hogy ott méltón emlékezzenek meg a zeneszerző születésének 120. évfordulójáról. Az elkövetkező kerek évfordulókról is megemlékeznek, ezenkívül pedig évente 4-5 hangversenyt szerveznek, amelyek keretében Bartók zenéje mellett a világ zeneirodalmának legfontosabb darabjai is felcsendülnek.

– Bartók életművét és zeneművészetét igazán az tudja megérteni, aki a nagy elődöknek is valamilyen szinten ismeri az életművét – jegyezte meg napilapunknak nyilatkozva, s hozzátette, hogy így az elmúlt 17 év alatt mintegy 70 hangversenyt szerveztek a nagyszentmiklósi Nákó kastély nagytermében.

A Bartók-emlékműsor alkalmából megrendezett művelődési műsor keretében a horgosi Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület szakcsoportjai: a Fülemüle leánykórus, az egyesület asszonykórusa, a Ficánka gyermek néptáncegyüttes, a Bartók ifjúsági táncegyüttes és a csoportok szólistái működtek közre, majd pedig Balázs-Piri Soma, a magyar közmédia tehetségkutatójának, a Virtuózok 2018 Kicsik korcsoportjának győztese bűvölte el a közönséget lebilincselő zongorajátékával. Az ünnepi műsor szünetében Szabó Erdélyi Gabriella horgosi restaurátor és festőművész kiállítását tekinthették meg a jelenlévők, végül pedig a Mentés Másként Együttes (Fábri-Ivánovics Tünde (ének, dobok) és Fábri Géza (koboz, ének)) hangversenyével zárult az emlékműsor.