A 2010-ben alakult, de a mostani felállásban – Cseszák Zsombor (hegedű), Keszég Ákos (hegedű), Szabó András (hegedű, basszprímtambura), Csonka Balázs (prímtambura, harmonika), Jovánovity Péter (nagybőgő), Szerda Balázs (brácsa, tamburakontra) – valamivel később összeállt óbecsei Fokos zenekar legújabb, Jókedvemben című cédéje nemrégiben jelent meg a Budai Fonó Zeneház gondozásában.
A betyáros tamburásokként is elhíresült zenészek koncerteznek, lemezbemutatókat tartanak, nyári népzenei táborokat járnak, anyagot gyűjtenek, és turnéra készülnek. Szerda Balázst, a zenekar „frontemberét” otthonában, egy pár napos pihenő alatt bírtuk szóra.
Sok elfoglaltságotok van. Csúcsra jártok?
– Azt hiszem, nem lehet soha a csúcsra jutni, mert ez egy folyamatos tanulás. Olyan gazdag a magyar népdalkincs, hogy megismeréséhez egy élet is kevés lenne. A már ismert zenéket is állandóan fejlesztjük, és mindig vannak olyan új tájegységek vagy dallamvariánsok, amelyekkel még nem foglalkoztunk. Azt mondják a hozzáértők, hogy ha egy népzenekar működése során 3-4 tájegységet meg tud tanulni igazán jól, akkor már elért valamit. A végtelen lehetőségek tárháza ez, hiszen egy-egy tájegység is falvakra, emberekre, adatközlőkre bontható. Az ismertségből adódó lehetőségeket mi arra szeretnénk használni, hogy az általunk képviselt értékeket, energiákat a zene által minél több embernek át tudjuk adni – ebből a szempontból az utóbbi pár évben valóban sikeresnek mondhatjuk a zenekart. Annak ellenére, hogy sokan a népzenét ódon, idejét múlt műfajnak tartják, nem az: ez a zene annyira szerves része a magyar népléleknek, hogy örök érvényű, és aki ezt műveli, aki ezt élvezi, annak sokat tud adni. Ezért is van bennünk az a küldetéstudat, hogy minél több emberhez eljusson a népzene, és ez fontosabb, mint maga a siker.
Koncertjeiteken érezhető kölcsönhatásban léteztek a közönséggel, dinamikus, energikus minden fellépésetek. Ez könnyen megy?
– A közönség nagyon meg tudja könnyíteni, de -nehezíteni is a dolgunkat, és szerencsére az előbbi a gyakoribb eset. A népzene eredetileg nem színpadi műfaj, csak az átmentés miatt került színpadra. A falusi mulatságok, házi ünnepek, összejövetelek a polgárosodással kivesztek, ezért lett a népzene színpadi műfaj, amiből sokan meg is tudnak élni. A színpadiasság vitatható stíluskeveredést is hozott. Én ezt nem tartom egészségesnek, mert szerintem a földolgozás, az idegen stílus által elvész a népzenében rejlő eredendő energia, fölületessé válik, és értelmét veszti a népzene. De el kell ismerni: a földolgozások által sokak számára befogadhatóbbá válhat egy-egy népzenei dallam. Most tehát ott tartunk, hogy a népzenét vissza kellene vinni a színpadról az emberek közé. Régi funkciójában ez persze ma már lehetetlen, de ha egy fellépés utáni táncházban megmutatjuk eredeti funkciójában is, az emberek megsejthetnek valamit abból, hogyan is élt régen ez a zene.
Azt mondod, szakemberek szerint jó, ha 3-4 tájegység anyagát fel tudja venni egy zenekar. Ti hol tartatok?
– Mi is vonószenekarként kezdtünk, és táncházzenekarként először az erdélyi tájegységeket térképeztük fel, de idővel rájöttünk arra, hogy délvidéki zenekarként akkor lehetünk egyediek, ha elkezdünk a saját örökségünkkel foglalkozni. Korábban nem sokan foglalkoztak behatóan a dél-alföldi vagy vajdasági magyar tamburazenével, és nekünk ez lett az iránytűnk. Jó példa volt előttünk édesapám zenekara, a Batyu, amely szintén játszott tamburamuzsikát, amivel több alkalommal is felkerültek magyarországi válogatáslemezekre.
A tamburazene itthon, Vajdaságban is kettős megítélésű. Szerinted hogy van ez?
– A tambura örök vita tárgya. Magyarországon szláv hangszernek titulálják, de Sebő Ferenc szerint azé a hangszer, aki műveli. Mivel felénk elterjedt hangszer volt, az itteni magyar ember is a kezébe vette, ezért magyar hangszer is, és mi ragaszkodunk hozzá.
A Kiskoromtól nagykoromig című első cédétek után az idén két újabb is megjelent. Ezeken mik hallhatók?
– Keszég Ákossal elindítottunk egy, a tamburazenére épülő koncertsorozatot, egy-egy vajdasági régió zenéjét mutatjuk be. Eddig Törökkanizsának és környékének, valamint Óbecsének és környékének a zenéje került színpadra, és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet gondozásában a törökkanizsai népzenei hagyaték koncertanyaga cédén is megjelent. A másik hanghordozónak a címe Jókedvemben, amely pontosan visszaadja a Fonó Budai Zeneház által kiadott lemez hangulatát. Széles repertoár hallható rajta: a zene fele tamburamuzsika, de más tájegységek is szerepelnek rajta. A cédén a Fokos tagjai mellett Ölveczky Tamás (klarinét), Zimber Ferenc (cimbalom), valamint Csizmadia Anna, Szabó Annamária és Szerda Ákos (ének) is közreműködött.
Miért éri meg ma cédét kiadni?
– A lemezeladás ma már nem üzleti, hanem presztízskérdés, bár a mi tapasztalataink jók, az első lemezünk újranyomásra vár, és a legújabb is jól fogy. Kézzelfogható, maradandó lenyomat ez egy zenekar számára, egyben mindig egy mérföldkő is. Őszre lesznek további lemezbemutató koncertjeink Vajdaságban és Magyarországon is, de az amerikai és a Bécset, Stuttgartot, Prágát, Amszterdamot, Brüsszelt, Londont érintő európai turnénkat is ennek szenteljük.
Mi lesz a következő mérföldkő a zenekar életében?
– A törökkanizsai mellett jövőre az óbecsei község zenei hagyatékát is szeretnénk cédére rögzíteni, majd következhet az újabb Fonó-lemez. A községek népzenei hagyatékát feldolgozó munkát szeretnénk folytatni. Moholon is van egy remek kezdeményezés: a számos gyűjtésben szereplő, nagyon híres moholi adatközlő asszonynak, Vlasityné Zélity Klára nótafának szeretnének minden évben egy emléknapot szentelni Moholon, így valószínűleg a következő feladatunk egy Mohol–Ada környéki zenei hagyatékot feldolgozó koncert lesz.
