Egy hét az alkotás jegyében

Tiszaszentmiklóson lezajlott a hagyományos kézműves tábor

Hhzs

2018. augusztus 5., 13:15

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A Tiszaszentmiklósi Magyar Kultúrkör által szervezett kézműves táborban az idén mintegy harminc gyermek vett részt. A tábort huszonnegyedik alkalommal tartották meg, a résztvevők nemezeléssel és más kézműves foglalkozásokkal töltötték az időt. Megtanulták, hogyan lehet süthető gyurmából ékszereket készíteni, kiskanalakat is díszítettek, batikoltak, gyöngyöt fűztek, üveg- és textilfestést próbálgattak, valamint rózsavizet és szappant is készítettek – ecsetelte Tóth Lívia, a tábor egyik vezetője. Az idén egy bolygókról és csillagközi jegyekről szóló foglalkozáson is részt vettek a táborlakók, de ez is kötődött a kézművességhez, minden gyermek ugyanis, egy bizonyos technikát alkalmazva, elkészítette a saját csillagjegyét. Ezeket egy nagy lepedőre varrták rá, kialakítva így magát az univerzumunkat. A táborlakók az idén is előrukkoltak egy közös munkával. A gyerekek  nagyméretű forgórózsát, „évforgót” nemezeltek, amelyet a Rozetta Kézműves Társaság gyermekheti kiállításán állítanak majd ki – magyarázta Lívia.

A tábor résztvevői a közös munkájukkal

Az előző évekhez hasonlóan a táborlakók csapatjátékokban is részt vettek:

– Négy csapatra osztottuk fel őket, s kvízjátékot szerveztünk, amelyben a kézművességgel, illetve a táborral kapcsolatos kérdésekre kellett helyes választ adniuk, ugyanakkor volt Ki mit tud?, és vizes játékokkal is szórakoztattuk őket, sőt egyik délután traktorpótkocsin a hódegyházi puszta szépségeit is megtekintettük közösen. Amikor láttuk, hogy szélednek szét a tábor területén, egy játékkal gyorsan össze tudtuk őket hívni – mondta beszélgetőtársunk.

A táborlakók nagyon élvezték az együtt töltött időt. Voltak köztük visszajáró vendégek és olyanok is, akik először jártak a tiszaszentmiklósi táborban.

Az adahatári Kocsis Irén, aki zentai diák, először vett részt a tábor munkájában, és mint elmondta, számára érdekes, vicces és jópofa volt az ott eltöltött idő, s otthon is kipróbálja majd az ott tanultakat, és jövőre is szeretne részt venni a táborban.

A helybéli Szeles Albert 11 éve, vagyis hároméves kora óta résztvevője a tábornak. Elmondása szerint a nemezelés mellett az is nagyon tetszik neki, hogy sokat szórakoznak.

Ugyancsak először járt ott az adai afroamerikai származású Mrkšić Charles is, aki szintén nagyon élvezte az ott eltöltött egy hetet. A többi táborlakóhoz hasonlóan ő is készített nemezbábokat, sapkákat, labdát. Szerinte nagyon jó volt a társaság, barátokat is szerzett, és jövőre is szeretne jönni.

A tiszaszentmiklósi tábort Csóka község önkormányzata és a Magyar Nemzeti Tanács támogatta.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége