2024. április 26., péntek

Ijesztő vagy reményt adó rendelkezés?

Szerbiában a nemrégiben elfogadott szervtranszplantációról szóló törvény szerint az úgynevezett feltételezett beleegyezés elve érvényesül, azaz, ha valaki életében nem tiltakozott az ellen, hogy szerveit átültessék, feltételezik, hogy halála után beleegyezne a transzplantációba. Így tehát Szerbia szinte minden állampolgára halála után szervdonorrá válik.

A szervátültetés ma sok, korábban gyógyíthatatlan betegség esetén jelent egyedüli gyógymódot. Évente körülbelül 120 000 szervátültetésre kerül sor világszerte, legtöbb esetben veseátültetést végeznek. A donorok száma sajnos még nem elegendő, a szervre várók száma azonban minden évben egyre magasabb. Vagyis a donor- és szervhiány az egész világon problémát jelent, és mindenképpen szükség van arra, hogy minél többet tudjunk erről a témáról.

Egyetért azzal, hogy halála esetén mindenki szervdonorrá válhat?

Igen: 68 (37,1%)

Nem: 115 (62,9%)

A feltételezett beleegyezés elve Szerbiában megosztotta a közvéleményt. Egyesek szerint a feltételezett beleegyezés elve jelentősen leegyszerűsíti a szervdonorrá válást, így a szervátültetés lehetőségét is, mint az eddig hatályban levő pozitív beleegyezés elve. Szerbiában ugyanis korábban megközelítőleg 150 ezer donorkártyát adtak ki. A szám laikus szemmel soknak tűnik, tudva azonban, hogy nem lehet még így sem mindenkiből szervdonor, illetve hogy tizenhatszor nagyobb a valószínűsége annak, hogy valaki szervátültetésre szorul, minthogy szervdonorrá váljon, a donorkártyák száma nem jelentett különösebb előrelépést a transzplantáció szempontjából.

A szervadományozással és transzplantációval foglalkozó nemzetközi nyilvántartás idén júniusban közzétett 2017-es adatai szerint Spanyolországban végzik a legtöbb szervátültetést Európában. Az ország már közel 30 éve áll az első helyen, majd Portugália, Belgium, Horvátország és Olaszország követik. Míg Magyarország a lista középmezőnyében helyezkedik el, Szerbia fel sem tűnik rajta, annyira kevés szervátültetést végeznek nálunk.

Talán éppen ez váltott ki másokban bizalmatlanságot az új törvényrendelkezéssel kapcsolatban. Tény, hogy nagyon keveset tudunk a szervátültetéssel történő gyógykezelésről, még kevesebbet arról, hogy kiből lesz, illetve kiből lehet szervdonor, betegeink ugyanis legtöbbször külföldre kényszerülnek. Túl sok fogalom merül fel, amivel nem tudunk mit kezdeni. Mindenekelőtt tisztázni kell, mit is jelent a feltételezett beleegyezés elve. A feltételezett beleegyezés (presumed consent) azt jelenti, hogy ha valaki életében nem tiltakozott az ellen, hogy a halála után a szerveit felhasználják, akkor feltételezhető, hogy beleegyezik ebbe, és elvégezhető a transzplantációs célú szervkivétel. Amíg például Magyarországon a törvény csak az írásos tiltakozást veszi érvényes megnyilatkozásnak ebben a kérdésben, Szerbiában szóban is lehetőség van erre, sőt mi több, a transzplantációs célú szervátültetést csak abban az esetben végezhetik el, ha agyhalál esetén a legközelebbi családtagok beleegyeztek abba (így érvelt Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter).

A másik fontos fogalom az agyhalál, ami nem keverendő össze a kómával. Hozzá nem értőként nehéz a kettő között különbséget tenni, különösen amikor szerettünkről van szó, annyit azért tudni kell, hogy agyhalál után az állapot már nem fordítható vissza. Ilyenkor a spontán légzés mellett az agy és az agytörzs működése is teljes mértékben megszűnt. Ezt az agyban kialakult sérülés, vérzés, daganat, vagy például szívmegállás, fulladás következményeként fellépő oxigénhiány válthatja ki, de a leggyakoribb oka trauma (balesetei sérülés) vagy agyvérzés. A keringését és a szervek működését mesterséges lélegeztetéssel és gyógyszerek segítségével egy ideig fent lehet még tartani, ám a beteg agyműködése, tudata már sosem tér vissza, így az élete gyakorlatilag már menthetetlen.

És kiből lesz szervdonor? Elméletileg mindenkiből lehet, gyakorlatilag viszont nem elég a vércsoport azonossága, a donornak és a páciensnek a lehető legnagyobb mértékű szöveti és immunológiai hasonlóságra van szüksége. Mindemellett a szervkivételt teljes mértékben kizárják (vagy legalábbis jelentős mértékben lecsökkentik a felhasználható szervek számát) az egyes baktériumos vagy vírusos fertőzések (például HIV, hepatitisz), a daganatos és az autoimmun betegségek, a krónikus betegségek (például magas vérnyomás, cukorbetegség, érszűkület), a mérgezés, a tartós kórházi kezelés… A felsorolás hosszú, és választ is ad arra a kérdésre, miért van sokkal nagyobb valószínűsége annak, hogy szervátültetésre legyen szükségünk, minthogy szervdonorrá váljunk.

Személyes vélemény helyett inkább kérdést fogalmaznék meg: milyen segítséget várnánk el abban az esetben, ha a szerettünk, vagy magunk szorulnánk szervátültetésre?