2024. március 29., péntek

Kanális után füves terület

Rendezik a zentai sportcsarnokkal szemközti részt
Betemették a kanálist, hamarosan füvesítik a töltés lábát (Gruik Zsuzsa felvétele)

Betemették a kanálist, hamarosan füvesítik a töltés lábát (Gruik Zsuzsa felvétele)

Balesetveszély miatt vált szükségessé a zentai sportcsarnokkal és a kék medencével szemközti nyílt vízelvezető csatorna betemetése, a vízvezeték csöveinek cseréje, illetve ezzel együtt az aszfaltút és a töltés megerősítése. Előbbire omlásveszély, utóbbira árvízvédelmi szempontok miatt volt szükség. Varga Viktor, a községi tanács gazdasági ügyekkel megbízott tagja elmondta, hogy az újonnan lerakott csöveket homokkal temették be, erre kerül még egy réteg föld is. Így a terület, amelyet ezután be is füvesítenek, egy szintbe kerül az aszfalttal. Az így kialakított füves placcot többek között parkolóként használják majd a Népkertben vagy a sportcsarnokban megrendezett, nagy létszámú közönséget vonzó programok során. Hozzátette, hogy a munkálatok fő finanszírozója a Vajdasági Vizek Közvállalat, az önkormányzat 10%-kal száll be a költségekbe. A kivitelezést a zentai DTD vállalat hajtja végre, várhatóan októberre fejeződnek be a munkálatok.