2024. április 26., péntek

Megfújják a trombitát?

Októbernek elsején be kell rukkolni / Megfújják a trombitát, lóra kell ülni – szól a dal vigasságok alkalmával inkább már csak egykor volt szilaj legények körében és olyan katonanóták társaságában, mint például Ha kimegyek a doberdói nagy hegyre. Borozgatós esték keserédes hangulatában akár hajnalig sorjázhatnak százával a katonadalok, utalva arra, hogy a katonaélet (főként háborúban) igencsak meghatározó eleme a férfiak és ezáltal az egész társadalom életének.

A gyakran a katonaromantika jegyében született dalok, persze, legfeljebb csak érintik a valóságot, hiszen születtek ilyen tartalmúak is: Már minálunk verbuválnak kötéllel, / Megfogják a szegény legényt erővel… Rendszerint nem örömmel hagyja el a bevonuló katona a családját, de hazafias kötelessége védeni a hazáját. S ha valakire azt mondták régebben, hogy katonaviselt ember, az már férfirangot adott számára.

Jó ideje nincs már Szerbiában sorkatonaság, a hivatásosok és az önkéntesek vették át a szerepét, újabban azonban mind gyakrabban kerül szóba, hogy vissza kellene állítani a kötelező katonai szolgálatot. Vagy folytatni? A védelmi minisztérium egyik rangos tisztségviselője ugyanis nemrégen azt nyilatkozta, hogy nem szüntették meg, csak leállították a behívást. Egy hónappal ezelőtt pedig reprezentatív közvélemény-kutatás készült a témáról, és az ezernél több megkérdezett polgárnak mintegy háromnegyede (a férfiak közül kicsit több, a nők körében valamivel kevesebb) támogatta a kötelező katonáskodás visszaállítását. Nem tudhatjuk, hogy a haza védelmének elszántságából ered-e ez a nagyarányú támogatottság, vagy inkább abból az elvárásból, hogy „ott majd embert faragnak a gyerekből”, mindenesetre fölfigyelhetünk a fölmérésben arra az adatra, hogy legtöbben a 40 és az 49 év közötti korosztályból ellenezték a kötelező szolgálatot. Könnyedén utánaszámolhatunk: azok, akik a legutóbbi háborús vérengzés idején voltak huszonévesek, tehát olyan életkorúak, akik közvetlen részesei lehettek a harcoknak. Ez az adat jól példázza, hogy igencsak eltérhet azoknak a véleménye, akik élesben szereztek tapasztalatot, azokétól, akik esetleg csak „lélekben voltak velük”. Azt azonban nem árt tisztázni, hogy minden hadsereg léte elsősorban a háborúval áll kapcsolatban. Vagy olyan módon, hogy elrettenti az ellenséget a támadástól, vagy azáltal, hogy háborúban megvédi, de legalább igyekszik megvédeni a hazát. (Az esetleges hódító céloktól ezúttal eltekintünk.)

Ismerhetjük a székely legény viccbe szőtt történetét, amikor a bicskáját elcserélte egy karórára. Az apja megkérdezte tőle: No, fiam, és most mit teszel, ha megtámadnak, megmondod nekik, hogy hány óra? Így valahogy van ez az országokkal is: bizonytalan a sorsuk és labilis a biztonságuk, ha nincs hadseregük. (Téved az, aki azt hiszi, hogy a svájci gárdisták reprezentálják az ország katonaságát, miközben kötelező a szolgálat, rendszeres a katonakötelesek képzése, és a fegyvereiket is odahaza őrzik.) Persze a védelem megoldható professzionális katonasággal és sorkatonasággal, meg a kettő kombinálásával is. Ausztriában, Finnországban, Görögországban, Izraelben, Törökországban, Oroszországban és még sok államban van sorkatonaság, bár ezek némelyikében is gyakori vitát vált ki, hogy szükség van-e rá, miként nálunk az, hogy szükség lenne-e rá.

Szeretné-e, ha visszaállítanák a sorkatonaságot?

Igen: 68 (29,7%)

Nem: 146 (63,75%)

Nem tudom: 15 (6,55%)

Különösen bonyolult a kérdés számunkra, vajdasági magyarok számára, legfőképp az ország széthullását kísérő tapasztalatok alapján. Mert igen kevesen lehetnek azok, akik kezdetektől fogva nem álltak volna ki Jugoszlávia megmaradása mellett (ha megkérdeznek bennünket), mégis bőven akadtak magyarok, akik meggyőződésük ellenére közvetlenül is belesodródtak a (polgár)háborúba, amelyről be is bizonyosodott, hogy jót nem hozott, sokkal inkább máig cipelt terheket. Ezért is érthető, hogy a lapunk korántsem reprezentatív véleménykutatása szinte homlokegyenest ellentétes az országossal: a szavazók nagyjából kétharmad-egyharmad arányban ellenzik a sorkatonaság visszaállítását. Akár az egyharmados támogatottság is soknak tűnhet, és csak találgathatjuk, hogy milyen meggondolásból ered. Mégis alapot nyújthat a következtetésre az a magánbeszélgetésekben gyakran elhangzó vélemény, miszerint a kötelező katonai szolgálat azért jó, mert „megneveli” a fiatalokat; kicsit sarkosan fogalmazva: amit a családnak és az iskolának nem sikerült, majd a katonaság kicsit helyre teszi. Van ebben némi igazság akkor is, ha a bevonuló legény tisztázza magában, hogy a hadsereg csak akkor működőképes, ha megfeledkezünk az egyenrangúságról, a demokráciáról, ha a tagjai pontosak, fegyelmezettek, ha egységet képeznek; de így van ez akkor is, ha az újonc mindezt kényszerből teszi, csak hát ez a nehezebb módja a szolgálatnak. Ki lehet ugyan lógni a sorból, csak nem kifizetődő. Bizonyosan van nevelő hatása a katonaságnak, ám aligha ez az elsődleges célja, csupán eszköz önmaga működéséhez, bár az elért eredmény jó szolgálatot tehet a civil életben is. Jókora kételyt ébresztenek viszont azok az adatok, hogy például Magyarországon a fiataloknak mindössze 40 százaléka alkalmas katonai szolgálatra, az Egyesült Államokban pedig csupán 15. Ezekből arra következtethetünk, hogy nálunk sem lehet messzemenően jobb a helyzet, akkor viszont már nem nagyon beszélhetünk általános katonai szolgálatról meg a „nevelési eredmények” széleskörű hatásáról.

A sorkatonaság ellen szól az a tény is, hogy a műszaki fejlődés eredményeként már aligha van szükség gyalogos katonák hatalmas tömegeire, sokkal inkább modern technikai fölszerelésre, amelynek a működtetése nem újoncokat igényel, hanem képzett állományt, amely az ismereteket folyamatosan tudja frissíteni.

Más országban létezik olyan tapasztalat, hogy a sorkatonaság visszaállítása fölgyorsította a kivándorlást. Bizony ez sem szolgálná Szerbia javát, viszont az sem, ha a fiatalok teljesen analfabéták maradnának a honvédelemben. Másutt ezt a kérdést nem hosszú hónapokra vagy egész évre szóló bevonultatással, hanem néhány hetes időszakos és rendszeres képzésekkel oldják meg, akár az iskolában megszerezve az alapokat (miként történt a szocializmusban). Talán ezekről a megoldásokról kellene elgondolkodni, ami a nevelő hatást sem zárná ki az ismeretszerzés mellől.