Dr. Pomozi Péter nyelvész, folklórkutató az Apáczai Nyári Akadémián arról beszélt a megjelent pedagógusoknak, hogy Karácsony Fanni nyelvésszel már három kiállítsuk volt a Magyar Nyelv Múzeumában Sátoraljaújhely-Széphalmon. Külön kitért a harmadik kiállításra, amelynek témája a magyar népi mondókák világa. A pedagógus-továbbképzés részvevőinek e kiállítás azon részét mutatta be, amely a nagyon gazdag délvidéki magyar folklóranyagon alapul.
– A kiállításokat úgy kell elképzelni, hogy 12 óriás pannónk van. Emellett vannak még gyerekek készítette tárgyak is a népi gyermekmondókák világához kapcsolódóan a XIX. századtól egészen a napjainkig. A kiállításon különféle interaktív játékokat egyéniben vagy párosban is ki lehet próbálni. A kiállításnak van egy olyan vetülete is, hogy ezek nemcsak mondókák a szó szoros értelmében, hanem nagyon sokhoz dal kötődik. Ez mindenképpen ritmikus, zenei hatást kelt, nagyon sokszor énekelt és táncos. Van olyan, amikor a három dolog együtt jelentkezik, verbális, nonverbális, tehát az énekelt mondott szöveg a ritmusával, és ehhez társul a tánc. Azt is kell még tudni, hogy ez a mondókavilág tulajdonképpen nem gyermekmondókavilág abban az értelemben, hogy csak gyermekek mondhatnák, vagy gyermekeknek mondják. Gyermekeknek mondják, tehát nem csak akkor vagyok érdekelt benne, ha én kisbabaként az édesanyám, édesapám, vagy a nagymamám, nagyapám altatódalát hallgatom, hanem akkor is, amikor nagyszülő leszek, és a kicsiknek ezt elmondom. Kis túlzással tehát majdnem a születéstől a halálig végig kísér bennünket ez a műfaj – mondta dr. Pomozi Péter.
Az előadó kiemelte, hogy a délvidéki mondókák azért is nagyon érdekesek, mert a folklór nagyon archaikus műfajáról van szó. Amióta a magyar nyelv létezik, azóta vannak magyar mondókák is.
– Ennél is izgalmasabb talán az, hogy a magyar mondókákban a Délvidéken hatványozottan benne van a magyar történelmi hányattatásaink egész sora. Igazából a mai Vajdaság, Szlavónia és Dél-Somogy területén maradtak meg a legjobban. Ezeket a történelmi hányattatással összefüggő mondókákat Vajdaságban, az akkori Jugoszláviában tervszerűen gyűjtötték a 60-as évektől kezdve. Ez nagyon szépen feldolgozott, gazdag anyag. Igazából azt lehet mondani, hogy egy olyan mondókában, mint a Két alma… kezdetű, nem csak arról van szó, hogy hány szép vagy rohadt almám van, hanem valami kereszténység előtti kevert tudatformának az ősi emléke is benne van. Ez számmisztika, ami a természeti hithez kötődik. A Matijevics Lajos gyűjtötte Tíz, tíz, tiszta víz… kezdetű vajdasági mondókában pedig a vízelvetésnek a nonverbális rítusa is benne van. A gyermekmondóka műfaja megőriz ilyen nagyon ősi, népnyelven szólva pogány elemeket is, mint a vízvetés ügye. A kiállításon arról is szó van, hogy ezeknek a mondókáknak óriási jelentősége van a mai ember életében – magyarázta a szakember.
– Nagyon gazdag mondókakincs van a Délvidéken. Ennek helytörténeti értéke is van, a magyar identitás erősítését szolgálhatja. A népi gyermekmondókák kiállításának van egy olyan vonulata is, hogy ezeket tovább kell adni. Verona Vujinović palicsi és szabadkai fotóművésznek remek fotói láthatóak a mai vajdasági gyermekjátékokról, mondókákról, táncokról a kiállításon. A kiállításnak így nemcsak a folklorisztikai, hanem még a mai képi anyaga is nagyon kötődik a Vajdasághoz. Ez a kiállítás nagyban a Magyar Nyelv Múzeumában Sátoraljaújhely-Széphalmon látogatható még másfél évig, viszont kicsiben októberben A2-es méretben maguk a pannók leköltöznek Vajdaságba. Először az adai Szarvas Gábor Napokon lesz megtekinthető, reményeim szerint utána eljut Szabadkára, Újvidékre és még sok más helyre – tette hozzá Pomozi Péter.
