„– Ki a legboldogabb ember Szabadkán?
– Az akinek a fejét leütik, mert annak nem kell fejadót fizetni!”
„– Milyen kulccsal nyitják ki a pokol kapuját?
– Adókulccsal!”
„– Miért nem fizet a ló adót?
– Mert nem szamár!”
Ilyen és ehhez hasonló viccekkel szórakoztatta olvasóit a Bácskai Hírlap 1899 nyarán. A viccek azonban nagyon is komoly ügy kapcsán születtek. 1899. június végén a zombori pénzügyigazgatóság kiküldöttje Szabadka polgárságának adóját ötven, száz és még nagyobb százalékkal felemelte.
„Tisztelt polgártársak! Mi meg vagyunk adóztatva, de nagyon. Hát tetszik tudni, ez félig se tréfa és éppenséggel nem illő dolog, hogy ilyenkor nevessünk, – hanem élhetünk legszentebb polgári jogunkkal, azzal hogy mérgelődhetünk.
Méltóztassanak tehát tömegesen mérgelődni. Ön tisztelt kereskedő ur, aki örül hogy él és azon töri a fejét hogy váltólejáratainak hogyan tehet eleget legyen szives és mérgelődjék, mert 42 frt helyett 121 frt 40 krt fog fizetni, holott napról napra fogy, mint a napra kitett hering, – önt tisztelt orvos ur, aki amióta fogakat húz, senkinek se fáj a foga, amióta rheumát gyógyit, senkinek se jut eszébe, hogy ilyenfajta betegséget tartson, s dacára ennek 85 frt helyett legalább 175 frt 15 krt fog fizetni, [...].
De bármennyire is mérgelödnek önök igen tisztelt uraim és polgártársak, önöknek nem lehet igazuk. Akinek olcsó lakása van, hiszen az fizethet több adót, mert a lakásra kevesebb pénz kell; – akinek drága lakása van az fizethet adót, mert kinek lakásra sok telik, az adót is fizethet. Aki nem tart segédet, az könnyen boldogul, mert kevesebb a rezsije tehát fizethet adót, akinek sok a segédje annak meg okvetlen nagy jövedelme van, ergo feltétlenül fel kell emeltetni az adóját, aki hintón jár, még ha nem is a sajátján, az hadd fizesse meg az államnak ezt a gusztusát, aki nem jár hintón – az meg sokat megspórol és fizethet adót” – írta felháborodva vezércikkében dr. Csillag Károly, a Bácskai Hírlap felelős szerkesztője.
A botrányos adóemelés ügyében egy küldöttség ment fel Budapestre, hogy Szabadka nevében panaszt tegyenek a pénzügyminiszternél. A nyolctagú küldöttséget Paukovics Andor vezette, és tagja volt dr. Csillag Károly is. A küldöttség július 6-án találkozott Lukács Lászlóval, a Széll-kormány pénzügyminiszterével. A találkozóra a képviselőházban került sor a miniszter szobájában, ahol ifj. Vojnics Sándor, Szabadka országgyűlési képviselője mutatta be a küldötteket Lukács Lászlónak. Paukovics Andor rövid beszédben ismertette a szabadkai adózók helyzetét és kérte az ügy orvoslását.
„Több városból jöttek értesítések ily irányban, hogy egyik másik pénzügyigazgatóság kiküldötte a kiadott általános miniszteri rendelet ellenére rohamos adóemelést proponált az egész vonalon. Ez semmi esetre sem vezethető vissza valamely központi instrukczióra, mert a mint a miniszteri rendeletből kitűnik az volt az utasítás, a mely csak megujitatott, hogy miután nem áll az államkincstár érdekében rohamos csökkentésre vagy emelésre az adóknak az csak ott követhetnék be, a hol az igazság követelményei megkívánják. [...] Méltóztassék megnyugodni abban, hogy meg fogom adni az utasítást, hogy semmiféle erőszakos intézkedés ne történjék” – válaszolta a pénzügyminiszter.
Így végül a drasztikus adóemelésből nem lett semmi, köszönhetően a város küldötteinek közbenjárására. Jegyezzük itt meg, hogy a pénzügyminiszter, akivel találkoztak, később, 1912 áprilisa és 1913 júniusa között, a Magyar Királyság miniszterelnöke volt.
