2024. május 10., péntek

Állítsák bíróság elé az elnököt!

Stamatović szerint ítélkezni kell Vučić felett, amiért feladja Koszovót

Milan Stamatović, az Egészséges Szerbia (Zdrava Srbija – ZS) politikai tömörülés elnöke felszólította az igazságszolgáltatási szerveket, hogy ítélkezzenek Aleksandar Vučić államfő felett, amiért az elnök bejelentette, hogy Szerbia lemond Koszovóról, és mivel pánikot kelt és defetizmust, azaz kishitűséget terjeszt.

Közleményében Stamatović kiemeli, hogy a hétvégén az államfő háborúpártisággal vádolta meg mindazokat a polgárokat, akik inkább az ún. befagyasztott koszovói konfliktust támogatják, mintsem a jogilag kötelező érvényű megállapodást. Idiótáknak nevezte őket, akik „rombolják országukat és annak jövőjét”. A politikus emlékeztet arra, hogy megbízatása idején a köztársasági elnök nem vonható bűnvádi vagy más felelősségre meggyőződésének nyílt hangoztatása miatt, ám nem védi őt az immunitás, ha olyan bűncselekmény elkövetésén érik tetten, amelyért öt évnél hosszabb börtönbüntetés jár, ilyen esetben pedig a parlament jóváhagyása nélkül őrizetbe vehető.

„Itt éppen ilyen helyzet állt elő. A volt háborús uszító, aki a 90-es években »százat egyért« megtorlással fenyegetett, egy nappal az Ó- és Dél-Szerbia felszabadítását jelentő bregalnicai győztes csata 105. évfordulója előtt, köztársasági elnökként alkotmányellenesen nyilvánosságra hozta, hogy Koszovó nem Szerbia része, még autonóm területként sem. Ebből arra következtetünk, hogy már valakivel megállapodott, kiegyezett területünk 17 százalékának átengedéséről” – állapította meg Stamatović. Szerinte szemenszedett hazugság az államfőnek az az állítása, hogy 1999-ben Szerbia polgárai részt vettek a fegyveres összetűzésben, és most meg kell fizetniük a vereség árát.

„Noha 1999-ben propagandaminiszter volt a szocialista–radikális–baloldali kormányban, Vučić újabb hazugsággal állt elő, mármint hogy Szerbia 1999-ben fegyveres harcban vett részt, s mivel vereséget szenvedtek, most ezért fizetniük kell. Nem háborúról hanem klasszikus NATO-agresszióról volt szó egy ország ellen, amely igyekezett megvédeni szuverenitását” – közölte Stamatović. Hozzáfűzte: büszke arra, hogy a Szövetség Szerbiáért tömörülés létrehozásában való részvételéért egy ilyen hazaáruló, goliotokos szóhasználattal bandatagnak és zsebmetszőnek nevezte őt.