2024. március 29., péntek

Önkormányzati támogatás megkülönböztetetteknek

A Szabadság tér 3. alatt tegnap megnyitották a nemi egyenjogúság kérdéseivel foglalkozó, és a LGBT-populáció tagjainak támogatást nyújtó, városi koordinálású irodát.

Az amerikai kormány által is finanszírozott iroda egy 2016-ban aláírt egyezmény részeként nyílt meg. Ljiljana Koković polgármester-helyettes úgy véli, hogy nagy előrelépést tettünk annak érdekében, hogy minden polgár számára egyforma jogokat biztosítsunk. – Az iroda megnyitásával a Diszkrimináció-megelőző Hálózat papírformából testet öltött, valós lépéseket teszünk annak érdekében, hogy segítséget nyújtsunk a megkülönböztetés miatt szenvedőknek. Az irodában bármilyen emberi jogvédelmi kérdésre választ kaphatunk, azt szeretnénk, ha az itt dolgozók konkrét esetekben is segítséget nyújthatnának – mondta a polgármester-helyettes a megnyitón. Az iroda munkanapokon fél 8-tól 15 óráig fogadja a feleket, a 021/6624-856-os telefonszámon léphetünk kapcsolatba az alkalmazottakkal. A jövőben tribünöket, tematikus akciókat szerveznek majd, mindezt az Egységesen a megkülönböztetés ellen elnevezésű, a homofóbia és a gyűlöletbeszéd elleni harc részét képező projektumon belül. A hátrányos megkülönböztetés tekintetében leginkább a középiskolás fiatalok érintettek, ők szenvednek legtöbbet emiatt. Hamarosan az említett projektum elképzelői meglátogatják majd az újvidéki középiskolákat, megpróbálnak ismeretterjesztő módon hatást gyakorolni azokra az erőszakoskodókra, akik kiközösítik és intoleranciát tanúsítanak a „másság” iránt.