2024. április 19., péntek

Csökkenhet a Krivaja szennyezettsége

Hamarosan megkezdik egy korszerű szennyvíztisztító kiépítését, erről tárgyalt ma Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke és Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke.

Topolyán és Kishegyesen tett ma látogatást Igor Mirović tartományi kormányfő és Pásztor István a vajdasági képviselőház elnöke, ahol bejelentették a két község szennyvíztisztító berenezésének kiépítésével kapcsolatos megállapodást.

A tartományi képviselőház, valamint a vajdasági kormány elnöke rövid megbeszélést folytatott a topolyai és környékbeli vállalkozókkal, ezt követően pedig bemutatták azt a cselekvési tervet, amit a Krivaja szennyezettségének csökkentésére dolgoztak ki.

Mirović kijelentette, az elkövetkező néhány hónapban a tartományi kormány felkészül a nagy léptékű beruházásra, amely a helyi önkormányzatokkal karöltve valósul majd meg. Kihangsúlyozta, a kiépítéshez szükséges engedélyek már mindkét községben rendelkezésre állnak.

Topolyán, egy új, korszerű szennyvíztisztító berendezés kiépítését kezdik meg majd még az idén, ami várhatóan három év alatt elkészül és 2020-ig beüzemelik.