A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) figyelmeztetést adott ki a szerdára és csütörtökre várható zivatarok miatt Szerbia területére.
Szerdán a délutáni órákban helyenként jégesővel és v...
Közélet
Két teherautó ütközött össze ma délután, 16 óra körül az autópályán Šimanovci és Pećinci között, majd mindkét jármű kigyulladt.
A Tanjug értesülései szerint a tűzoltók a helyszínen tartózkodnak, é...
A szerbiai diákok – akik egyben a Nikola Tesla Regionális Tehetségközpont növendékei is – 11 érmet szereztek a matematikai, biológiai és mérnöki kutatómunkák nemzetközi versenyén, amelyet a törökor...
A két ország között számos területen, különösen a mezőgazdaságban vannak jelentős együttműködési lehetőségek, így Szerbia számít az angolai befektetők érkezésére – jelentette ki Aleksandar Vuč...
A belgrádi Felső Ügyészség (VJT) elutasította a büntetőfeljelentés egy részét a belgrádi rendőrkapitányság korábbi vezetője, Veselin Milić ellen abban az ügyben, amelyben bűnsegédlettel v...

