A minap nyílt meg a XVII. Táblaképfestészeti Biennálé a szegedi Reök-palotában, az országos tárlaton bemutatott csaknem 100 alkotás keresztmetszetet ad a magyarországi és a határon túli kortárs festészetről.
A Táblaképfestészeti Biennálé a szegedi nyár egyik legjelentősebb képzőművészeti eseménye, mely a magyarországi kortárs festészet keresztmetszetét adja. A színvonalas seregszemlét immár több mint három évtizede rendezik meg, az idén hatodik alkalommal biztosít méltó helyet az alkotásoknak a Reök-palota. A művészek rekordszámú, csaknem hatszáz alkotással neveztek be a tárlatra. A kiemelt érdeklődés részben annak köszönhető, hogy az országos seregszemlék közül most először a válogatás teljesen digitálisan zajlott. A zsűri nagyméretű, jó felbontású fotó alapján szelektált s döntött arról, melyik festményt mutatják be a szecessziós palotában. Ezt követően hozta meg végleges döntését a háromtagú, Hérics Nándor grafikusművész, Nátyi Róbert és Nagy Imre művészettörténész összetételben dolgozó szakmai zsűri.
A szigorú zsűrizés után mintegy 80 képet választottak ki, a tárlat anyagában ezeket kiegészítik a meghívott művészek munkái. A kiállítók között éppúgy szerepelnek pályájukat kezdő fiatal alkotók, mint a középgeneráció vagy az idősebb mesterek. A július 7-éig látható tárlatra beválogatott munkák között szerepelnek Lányi Adrienn, Király Gábor, Jagicza Patrícia Linda vagy Pataki Ferenc festményei, a felkért Kossuth- és Munkácsy-díjas művészek közül pedig Aknay János, Balla Attila, Vojnich Erzsébet, Hérics Nándor, Nádas Alexandra, Nagy Gábor, feLugossy László, Kántor Ágnes, Végh András, Serényi H. Zsigmond és Vári Dezső alkotásai.
Nátyi Róbert kifejtette, a biennálén szinte minden jelentős stílusirányzat megjelenik. Az első szinten a nonfiguratív alkotások kaptak helyet, ezek között szerepelnek informel, gesztusvezérelt alkotások vagy geometrikus képek. A második szinten a reneszánszát élő figurális irányzatot képviselő realista, naturalista vagy fotorealisztikus képeket láthat majd a közönség.
Az idei biennáléra két vajdasági alkotó munkáját is beválogatták. Az első a horgosi Sárkány Tamás, aki az általános iskola befejezését követően tanulmányait a zentai Egészségügyi Középiskola falai között folytatta. Innen gyógyszerész-technikus végzettséggel távozott, majd két év elteltével Szegeden kötött ki a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Rajz-művészettörténet Tanszékén, ahol az alapképzés után sikeresen bekerült a festészet szakirányú képzésbe, mestere Szabó Tamás, Munkácsy Mihály-díjas magyar szobrászművész és festő lett.
A nyugalomra vágyó ifjú művész leköltözött a szegedi rajztanszék régi, elhagyott szenespincéjébe. Mint vallja, ez nem csupán fizikai, de szellemi alámerülés is volt a számára. Ez az elfeledett része a tanszéknek lett az első műterme. 40 centiméter vastag, nyirkos szénporrétegen sétált mindennap. Ahol volt vakolat, azt kezdte ledobni a salétrom, s a sarkokban virágzó penész volt az élet egyetlen jele. A pince szellőztetésére szolgáló két ventilátor és páraelszívó monoton zúgását csak saját tevékenységének nesze törte meg. Akik ismerték a helyet, csak úgy hívták: A büdös. Ebben a miliőben bontakozott ki Tamás jelenlegi stílusa, itt körvonalazódott benne a téma, mely mái napig foglalkoztatja. Ez pedig az otthon, az otthonmaradás, annak elhagyásának problémaköre, a felelősségvállalás.
– Milyen érzés a magyarországi és határon túli kortárs képzőművészeti szcéna egyik legjelentősebb eseményén, a XVII. Táblaképfestészeti Biennálén szerepelni? – kérdezem az ifjú művészt.
– Mikor megláttam a nevem a REÖK palota oldalán, először is meglepődtem, mivel nem gondoltam volna, hogy beválogatják a munkám. Jóleső érzés ilyesfajta elismerésben részesülni, ugyanis az ember lelkének néha szüksége van a támogatásra, hogy megbizonyosodjon róla, értéket képvisel azzal, amit csinál. Számomra ez azért is fontos, mert nem hagyományos eszközökkel dolgozom, és a munkáim ezáltal kicsit eltérnek a megszokottól. Nem mindig vagyok biztos abban, hogy megállom velük a helyem a képzőművészet világában. Egy ilyen fokú elismerés viszont főként ösztönöz a további munkában – hallottuk tőle.
Tamáson kívül csak a törökkanizsai születésű, de A Szegeden élő és alkotó Ágoston Lórántnak sikerült bekerülnie a legszűkebb keretbe.
– Ágoston Lóránt nevére én is felfigyeltem. Képeivel hamarabb találkoztam, mint személyével. Viszont volt szerencsém megismerkedni vele tanulmányaim ideje alatt, ugyanis kroki- és aktórákat tart – a Rajz-művészettörténet tanszéken –, melyeknek rendszeres látogatója voltam. Beszélgetéseink mindig építő jelleggel hatottak rám, kiváló tanárnak, kitűnő művésznek és jó embernek tartom – mesélte Tamás.
Az ország egyik legjelentősebb képzőművészeti szemléjén kiállítani nem kis teljesítmény, sokszor egy ilyen lehetőség a művész egész további munkásságát, életútját meghatározza.
– Azt hiszem, a bemutatkozási lehetőség előnye elsősorban a puszta jelenlét. Ezalatt nem a saját jelenlétemre gondolok, nem is a nevemre egy-egy munkám mellett. A megszületett képeknek kell jelen lenniük, mert így a beléjük fektetett, ezáltal bennük rejlő energia elérhető, hozzáférhető azok számára, akiket valamilyen módon érdekel. Ezért úgy gondolom, hogy a jövőre nézve, talán, ha picivel is, de könnyebben tudom a munkáimat hozzásegíteni ahhoz, hogy jelen legyenek. Igyekszem minden évben Vajdaságban és Magyarországon is kiállítani. Az idén a cél Budapest, ahova Szél Róbert festőművész barátommal szeretnénk elvinni Pince című kiállításunkat. Odahaza pedig bátyámmal, Sárkány Balázs szobrászművésszel dolgozunk össze és hozunk létre közös, rendhagyónak mondható kiállításokat (Közös Keret – 2016, Horgos, Közös Terek – 2017, Magyarkanizsa, Itt-Ott-HON – 2018, Szabadka) – hallottuk az ifjú művésztől.
A biennálén két fődíjat osztottak ki: Az Emberi Erőforrások Minisztériumának elismerését Jagicza Patrícia Linda érdemelte ki, míg Szabó Ábel a Magyar Művészeti Akadémia fődíját kapta. Szeged város díját Darázs József vehette át, a Csongrád Megyei Önkormányzat elismerését Balla Attila, a Hotel Forrás Szeged által felajánlott díjat Sárkány Tamás kapta meg, míg a Szegedi Vízmű Zrt. elismerését Lenkey-Tóth Péter.
