2024. április 20., szombat

Elrohanunk egymás mellett

A VM4K rendezvénysorozatának keretében, Havas Judit Szabó Magda Az ajtó című regénye alapján készült monodrámáját adta elő a KDSZ színpadán
Havas Judit Szabó Magda Az ajtó című műve alapján készült monodrámát adta elő a KDSZ-ben

Havas Judit Szabó Magda Az ajtó című műve alapján készült monodrámát adta elő a KDSZ-ben

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ szervezésében Havas Judit budapesti előadóművész, irodalomtörténész szólóestjére került sor csütörtökön, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban. Előadásában a közönség Szabó Magda Az ajtó című regénye nyomán készült monodrámát láthatta. Az előadóest telt ház előtt zajlott. 

Tavaly volt Szabó Magda születésének századik évfordulója. Havas Judit művésznőt a monodráma létrejöttéről kérdeztük.
– Egyik volt tanítványom, akiből kiváló író lett, Bíró Zsófia egy levélben emlékeztetett arra, hogy nem múlhat el Szabó Magda-emlékév anélkül, hogy ne adjak elő egy Szabó Magda-monodrámát. Küldött is nekem egyet, amely egy regényből készült. Azt mondtam, nagyon szép, de ha Szabó Magdáról van szó, csakis Az ajtót adom elő. Zsófia meghallgatott, és hozzáfogott a regényt színpadra alkalmazni, megalkotni ezt a monodrámát, amely két ember viszonyáról szól, arról, hogyan engedik be egymást az ajtajukon, milyen nehezen születik meg a feltétlen szeretet és – mivel ez egy vezeklésregény – az írónő hogyan vallja be azt, hogy tulajdonképpen ő ölte meg Emerencet. A monodrámát Radó Gyula rendezte. Személyes, intim környezetet álmodtunk meg, ezt próbáltuk megteremteni a Kosztolányi Dezső Színházban is, mert a belső hangok, a visszaemlékezés és az emlékkel való megküzdés mind-mind lényeges és fontos elemek. Azért választottam ezt a művet, ezt a monodrámát, mert úgy gondolom, hogy ebben a rohanó világban, amelyben élünk, mi is csak elrohanunk egymás mellett – hallottuk Havas Judittól.
Szabó Magda Az ajtó című regénye világszerte siker lett, meghódította Amerikát is. A regényből film is készült, az Oscar-díjas Szabó István rendezésében, a világsztár Helen Mirren szintén Oscar-díjas színésznő főszereplésével. A szabadkai előadóesten jelen volt Szabó Magda keresztfia és jogutódja, Tasi Géza is.
– Keresztanyám sajnos nem élte meg az igazi átütő, amerikai sikert. Az ajtó 1987-ben jelent meg, szinte hihetetlen, hogy a megírásától a sikerig oly sok idő telt el. Szabó Magda művei iránt mostanában is nagy az érdeklődés. A figyelem középpontjába ezúttal a Tündér Lala került, német–magyar koprodukcióban egy film készül róla. Szabó Magdával szoros kapcsolat alakult ki közöttünk, kiváltképp életének utolsó másfél évtizedében – hallottuk Tasi Gézától.
A VM4K programsorozatának következő eseményére 24-én, csütörtökön 19 órától, ismét a klubban kerül sor, ahol dr. Grezsa Ferenc pszichiáter, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Továbbképző Központ vezetője a Szenvedély – Szenvedés – Függőségek címmel tart majd előadást. Jövő szombaton, azaz 26-án pedig 10-től 12 óráig a VM4K udvarában és klubhelyiségében gyermeknapra kerül sor. A szervezők az 1-től 10 éves korú gyermekeket várják játékos és kézműves foglalkozásokkal, ügyességi játékokkal, interaktív zenés műsorral és arcfestéssel. A programok és a foglalkozások mindenki számára díjmentesek.