2024. április 26., péntek

Hetvenhat éve van jogosítványa

Pavao Mačković 96 éves, korát meghazudtoló gondolkodásának és életbölcsességének tulajdonítja vitalitását és elégedettségét
Pavao Mačković  96 évesen is aktív sofőr (Gergely Árpád felvétele)

Pavao Mačković 96 évesen is aktív sofőr (Gergely Árpád felvétele)

Az első jogosítvány (Gergely Árpád felvétele)

Az első jogosítvány (Gergely Árpád felvétele)

Igazolvány és a még érvényes jogosítvány (Gergely Árpád felvétele)

Igazolvány és a még érvényes jogosítvány (Gergely Árpád felvétele)

A szabadkai Pavao Mačković az idén tölti be 96. életévét, és még mindig aktív sofőr, májusban kell ismét meghosszabbíttatnia a jogosítványát. A kicsi, kék színű autójával még ma is gyakran közlekedik, de idős kora ellenére a rövidebb relációkat kerékpárral teszi meg. Pavao bácsi, a nyugdíjas precízmechanikus mindig tesz-vesz, ottjártunkkor éppen a virágoskertjét rendezgette, de megmutatta a garázst is, ahol minden szerszám katonás rendben sorakozik a polcokon. Beszélgetőtársunkkal a régmúlt időkről, életéről, fiatalkoráról, házasságáról és nem utolsósorban sofőrmúltjáról beszélgettünk.

– A hosszú és egészséges élet titka, hogy sohasem engedtem meg, hogy úrrá legyen rajtam a szomorúság, a rosszkedv vagy az elégedetlenség. Naponta minden reggel húsz percet tornázom, majd masszázs következik és a napi beosztásom. 1942-ben kaptam az első hajtási engedélyem, és bízom benne, hogy az idén májusban még meghosszabbíthatom. Rendszeresen járok egészségügyi ellenőrzésre, ezt különben is minden évben meg kell tennem a jogosítvány meghosszabbítása miatt. Teljesen egészségesnek érzem magam, jól látok, és a hallásommal sincs gondom. Feleségemmel, Marával 72 évig voltunk házasok, mindennap két puszit adtam az arcára, egyet reggel, egyet pedig este. Hosszú életem egyik titka ez is. Amíg élt, Budváig is elhajtottam. Feleségem is az autózás szerelmese volt, rengeteget utaztunk, megjártuk Olaszországot, Svédországot, Romániát, Spanyolországot, Montenegrót, de voltunk Oroszországban is.

Rend a lelkében, rend  a kertjében (Gergely Árpád felvétele)

Rend a lelkében, rend a kertjében (Gergely Árpád felvétele)

Pavao bácsinak még 96 évesen sincs szüksége szemüvegre, fiatalkorában műszerészként is dolgozott, még ma is megjavítja a saját háztartásában meghibásodott kisebb gépeket, berendezéseket.

– Tudja, mit gyűjtök? Rezet és más színesfémet. Értékesítem, így pótolom nyugdíjamat. Ezt naponta végzem, van tehát elfoglaltságom, így nincs időm megöregedni – mondja mosolyogva.

Első autója egy Moszkvics volt.

– A Moszkvics után következett a fityó, Renault 4, Fiat 850, most pedig Opel Corsám van. Fiatalkoromban motoros versenyeken vettem részt, több bajnokságon serleget is kaptam, de elég gyorsan áttértem az autóversenyekre. Egyike voltam az autó-motoros klub megalapítóinak Szabadkán. A motorok és autók iránti rajongást Mira lányunk is örökölte.

Pavao bácsi nemcsak a világot járta be, hanem Szabadkát is.

– Több helyen is laktam, laktunk. Amikor megszülettem, a Kálváriánál, majd a Palmotić utcában. Miután megnősültem, a Galambiskolához költöztünk, a Dinko Zlatarić utcában albérletben éltünk. 1948-ban egy fél házat vásároltunk párommal a Zombori úton. Most pedig itt vagyok, a Halasi út közelében.

– 1938-ban finomműszerész-inasként kezdtem el dolgozni, a katonaság előtt, majd a harisnyagyárban voltam karbantartó. Erről a munkahelyről 13 hónapos pótkatonai szolgálat teljesítése miatt el kellett mennem. Visszatérve Szabadkára a Singer üzletben kaptam főnöki állást, később vállalkozásba kezdtem, motorkerékpárokat, varrógépeket, gramofonokat javítottam, de a nagy adóterhek miatt kénytelen voltam beadni az ipart. Pontosabban átadtam a Pobeda Autó-motoros Klubnak, ahol igazgatóbizottsági tag  voltam. Az autó-motoros klub szervizében munkavezetőnek neveztek ki, a saját régi cégemben én lettem a főnök, majd a Dimničarban jobb fizetést ajánlottak fel, és olajkályha-szakértői állást. Elfogadtam. Jelentkeztem a főiskolára, de mivel kezdetben nem volt szükség magasabb végzettségre, abbahagytam a tanulmányaim. Később mégis befejeztem a főiskolát, és nyugdíjaztatásomig műszaki igazgatója voltam a Dimničarnak.

Mira lányával a Tádzs Mahal előtt (Gergely Árpád felvétele)

Mira lányával a Tádzs Mahal előtt (Gergely Árpád felvétele)

Mačković bácsi nyugdíjba vonulása után gerincproblémái miatt feleségével Budvára költözött. Huszonkét évig éltek a montenegrói városban, de sehogyan sem tudták leküzdeni a honvágyat, hiányzott nekik a szabadkai városháza tornya. 2005-ben visszatértek Szabadkára.

– Tavaly júniusban Mira lányommal Indiában töltöttünk tíz napot, megcsodáltuk a Tádzs Mahalt, elefántháton utaztunk. Persze ide nem autóval utaztunk, hanem repülőn. Indiában kaotikus a közlekedés, látszólag nincsenek szabályok, egy motoron egyszerre sokan utaznak, az egész család. Nekem, aki mindig óvatos voltam az utakon, sohasem okoztam balesetet, most is betartom a szabályokat, a látvány meghökkentő volt. Ennek ellenére felejthetetlen tíz napot töltöttem lányommal Indiában, rengeteg élménnyel lettem gazdagabb. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ne a pénz és a gazdagság után sóvárogjanak, inkább élvezzék a szeretteikkel eltöltött pillanatokat, és őrizzék meg emlékezetükben a szép élményeket. Szeretnék még eljutni Afrikába, ha ez sikerülne, egy nagyon régi vágyam válna valóra.