A Bácskai Hírlap 1918. február 10-én közölt egy interjút Meskó Kálmán szabadkai huszárszázadossal, aki hároméves hadifogságból tért haza Szabadkára. A lap egyik szerkesztője Meskót annak apósánál, Flatt Viktor közjegyzőnél kereste fel a Népbank palotájában lévő lakásán. A százados éppen négyesztendős lányával játszott, amikor az újságíró megjött hozzá.
„Meskó Kálmán 4. honvéd huszárezredbeli százados a régi, békeidőbeli Szabadka kedves és ismert alakja volt. Elegáns, jókedélyű ember, a huszártiszt típusa. Meskó Kálmán a szabadkai huszárokkal ment a harctérre és Przemyśl elestekor a vár többi hős védőjével együtt került orosz fogságba” – mutatta be a hírlap a hazatért katonát. A Galíciában található Przemyśl erődjét 1914 szeptemberében kezdték ostromolni az oroszok, és súlyos veszteségek árán, 1915. március 22-én vették be azt.
„Ott kerültem Groó Imre főhadnaggyal, a két Pongrácz báróval és sok más tiszttel együtt orosz fogságba. Egyidei hányódás után Krasznojarszkba kerültem. Krasznojarszk Oroszországnak egy legjobb fogolytábora, tulajdonképpen egy békeidőben kitűnően épített óriási kaszárnya, a melyben egy egész gyaloghadosztály és egy tűzérdandár fér el. Vannak nagy, óriási épületek és vannak kisebb pavilonok. Mi tisztek ilyen pavilonokban laktunk, nagyobb szobában négyen, kisebb szobában hárman, a törzstisztek külön fülkében” – mesélte a fogolytáborról Meskó, és hozzátette, hogy 5000 tisztet és 40 000 katonát őriztek itt az oroszok, a krasznojarszki temetőben 10 000 magyar, osztrák és német katona nyugodott. Ennek az volt az oka, hogy az oroszok a hadifoglyokkal építtettek egy vasútvonalat, ami Pétervártól vezetett az Északi-tenger felé. A nehéz fizikai munka és a hiányos élelmezés miatt skorbut ütötte fel a fejét a táborban, és sok áldozatot követelt.
Meskó Kálmán fogsága során találkozott Gyóni (Áchim) Gézával, a híres költővel, aki leginkább a Csak egy éjszakára… című háborúellenes verséről ismert. Meskó így emlékszik rá:
„Gyóni Gézával néhányszor találkoztam. A fogoly bajtársak mind tudták, hogy gyógyíthatatlan tüdővészben szenved az öccse. Gyónit mindannyian nagyon szerettük, verseit olvastuk és öröm volt számunkra a mikor egy-egy új dala megjelent. Gyóni költeményeit tisztelői Krasznojarszkban litografált lapokon terjesztették. Minden tiszti ünnepélynek Gyóni volt a lelke, és nagy ünnepnapokon a költő pap is volt, imát mondott. Soha nem láttam, hogy mosolygott volna.”
Meskó Kálmán, mint cserére szánt rokkant tiszt, került ki a fogolytáborból 1917. április 1-jén. Pétervárra küldték, ahol azonban egy dán bizottság nem találta elég rokkantnak a cseréhez, ezért az orosz fővárosban kellett maradnia. Itt értesült Gyóni Géza 1917. június 25-ei haláláról. A költő, miután öccse, Mihály meghalt, depresszióba süllyedt, majd elmezavar lépett fel nála, ami az életét követelte. Gyóni Géza mindössze 33 éves volt.
Meskót végül 1917 novemberében egy újabb vizsgálaton már elég betegnek ítélte a dán bizottság a cseréhez. Meskót 220 csererokkant katonával együtt vitték ki a pétervári pályaudvarra, ahol 30 órát vártak a Svédországba tartó vonatra, miközben gépfegyverropogások zaját hallották, mert a város utcáin éppen a bolsevikok ellen zajlott lázadás. Végül a várakozástól elcsigázva érték el Haparandát, az orosz–svéd határállomást. Itt a szigorú vámellenőrzés elmaradt, mert az orosz vámőröket finn katonák megölték, így Meskó hazahozhatta téli ruháit, fehérneműit és takaróit. Svédországban a katonákat szeretettel és kedvességgel fogadták. A százados 1918. február 8-án érkezett vissza Szabadkára.
