2024. április 26., péntek

MagyarZó Pistike messéi

A zőseim szidják a meteorológiát, mint a bokrot. Már azt hitték, hogy beköszöntött a globális felmelegedés, és megszabadultunk a hóval-faggyal járó téli zimankótól, amikor idén a tél utolsó hetében olyan ítéletidő kerekedett, mintha Szibériában lennénk! Befagyott a csap az udvarban, atata pedig olyan izomlázat kapott a napi háromszori hólapátolástól, hogy utána kénytelen volt a betegségre félretett fütyülős barackpálinkával kenegetni magát, kívül-belül.

– Ne panaszkodjon, Gyula zomzéd, mert akkor mit mondjak én? – szóla a Zacsek. – Nálunk, mondhatom, drámai következményei vannak a kemény fagynak. Ugyanis megrepedt a radiátor az anyósom szobájába, emiatt úszott az egész lakás, a parketta meg utána úgy néz ki, mint a Tarcal hegy domborzati térképe.

– Jesszusmária! – rémüldöze amama. – És a kedves anyósának nem esett baja?

– Neki nem, csak nekem. Azóta nálunk alszik a hálószobában, és úgy horkol, hogy remeg az ablak tőle. Képtelen vagyok elaludni.

– És nem próbálta számolni a birkákat? Attól állítólag biztosan el lehet aludni.

– Dehogynem! De mindig, amikor az egymillió-ötszázhúszezer-kétszázhuszadik birkához érek, a feleségem szól, hogy hét óra van, indulnom kell a munkahelyemre.

Különben a Zacsek szerint nem árt egy kis fagy, mert legalább elfagynak a kerti kártevők. Ugyanakkor egy kis ízelítőt kapunk az orosz anyácska időjárásából, ahová egyesek oly szívesen csatlakoznának, hogy még azt is vállalnák, hogy az időjárásunk is olyan legyen, mint náluk. Mert annyira imádják egymást a keleti testvérekkel!

– Ne túlozzon már, Zacsek! Nem imádatról, legfeljebb kölcsönös rokonszenvről van szó, ami végtére érthető is, tekintettel a nyelvi rokonságra és a közös ortodox vallásra.

– Ez már több annál, zomzéd! Olvastam a Belgrádban vendégeskedő Lavrov külügyminiszter kijelentését, aki annyira meghatódott a forró fogadtatástól, amiben részesítették, hogy ezt mondta: „a szerbek szeretik Oroszországot, az oroszok pedig szeretik Szerbiát”. Ilyen szerelmi vallomást nem mindennap hall az ember egy külföldi politikustól.

– Nincs ebben semmi különös, Zacsek. Miért, maga mit szeretett volna hallani tőle? Hogy az oroszok „kedvelik” a szerbeket?

– Nekem is megütötte a fülemet a kijelentése, Tegyula – kotyoga közbe amama. – Én például azt szerettem volna hallani, hogy az oroszok nemcsak a szerbeket szeretik, hanem az itt élő nemzetiségeket, köztük a magyarokat is. Gyanús ez nekem, hogy minket kihagyott.

– Ne beszélj szamárságot, Tematild! – inté őt atata. – Nem sorolhatta fel az összes itt élő nemzetiségeket. Különben is Lavrov nem nekünk akart udvarolni, hanem azoknak az itteni oroszbarátoknak, akik Moszkva érdekeit képviselik. Akik majd éberek lesznek a csatlakozási tárgyalásoknál és meghiúsítják, hogy Szerbia elfogadja az unió közös külpolitikáját, amely szankciókat irányoz elő velük szemben. És ami még fontosabb a ruszkik számára: megakadályozzák, hogy az ország csatlakozzon a NATO–hoz.

– Sose fogom megérteni, Tegyula, hogy miért lenne olyan nagy bűn a ruszkik szemében, ha odacsatlakoznánk – folytatá amama. – Ha a szerelmetes góracok csatlakozhattak, akik a legjobban imádták őket, akkor Szerbia miért nem teheti ugyanezt?

– Nem érted a magas politikát, Tematild – legyinte atata. – Ahhoz előbb tudnod kellene, hogy kemény vetélkedés zajlik Moszkva és a Nyugat között a térség hovatartozásáról. Moszkva azt szeretné, hogy Szerbia tartsa távol magát a NATO-tól, és ahogyan a katonai elemzők fogalmaznak, legyen az ő elsüllyeszthetetlen anyahajójuk a viharos Nyugat-Balkánon.

– Olyan bonyolult vagy, Tegyula, hogy mindjárt tengeri betegséget kapok az elemzésedtől – tiltakoza amama. – Sok mindent mondtak már, hogy mi legyen Szerbia, de hogy anyahajó, azt még nem hallottam. Inkább azt mondd meg, hogy akkor lesz uniós csatlakozás, vagy nem lesz? Mert engem csak az érdekel.

– Sajnos nem vagyok se vátesz, se csillagjós, Tematild – sóhajta atata. – De azt sejtem, hogy amíg Lavrov kedvenc káderei intézik a kormányban a felkészülést, addig egy lépést lépünk előre, kettőt hátra.

– A maga jövendölése is pont olyan homályos, Gyula zomzéd, mint a görög mondabeli jósoké – veté közbe a Zacsek, aki szeret dicsekedni az antik műveltségével. – Vagy mint azé a tenyérjósé, akinél a múltkor járt a sógorom.

A sógor elmegy a kuruzslóhoz, hogy tájékoztatást kapjon a jövőjét illetően. Egy sötét szobában találja magát, csak a kristálygömbből árad némi fény.

– Nyújtsa ide a kezét! – szólal meg a mágus a homályból. Ezután mindenféle bűvös szavakat motyog és rövid időre transzba esik. Majd kirukkol a jóslatával.

– Sajnos, uram, azt látom, hogy önre sötét jövő vár! Le fogják szúrni, megperzselik, feltrancsírozzák, ledarálják…

– Hát ezt szörnyű még hallgatni is! – ijedezik a sógor. – De várjon, vátesz úr, leveszem a disznóbőr kesztyűmet.

PISTIKE, éber testvér és fagyos elemző