Vidékünk, a Tisza mente évszázadok, sőt évezredek óta lakott volt. Már az őskorban is sokféle nép barangolt e vidéken, de akkoriban tartósan még nem telepedtek le. A gazdag halászvizek és vadászterületek közelében, általában valamilyen magaslaton, akár hosszabb időre is tanyát vertek. Az őskori ember táborhelyeinek nyomai még ma is fellelhetők, a kialudt tűzhely mellett állati csontok, csont- és kőeszközök maradtak hátra. Ilyen kőeszközre, egy kettétört kőbalta egyik felére bukkantak játszadozó hódegyházi suttyó kölykök a múlt század hetvenes éveiben a mai futballpálya közelében.
A félbetört kőbalta eredeti mérete 16 centiméter lehetett (Gergely József felvétele)
A történet, a fél kőbalta megtalálása több mint négy évtizeddel ezelőttre nyúlik vissza. A hetvenes években még legalább kétszer annyi lakosa volt Hódegyházának, mint napjainkban. A gyerek is több volt, de már akkor is a felsős korba lépő nebulók a szomszédos Tiszaszentmiklósra jártak iskolába, már nem gyalogosan, mint szüleik, hanem busszal a kövesúton.
Hogy került egy félbetört kőbalta a hódegyházi futballpálya melletti területre? Az idősebbek még emlékeznek rá, hogy a kövesút kiépítése előtt egy flaszterút, a Kisútnak nevezett téglajárda vezetett Hódegyházáról Tiszaszentmiklósra. Ezen a mintegy három kilométer hosszú gyalogjárdán esős, sáros időben is száraz lábbal át lehetett jutni az egyik faluból a másikba. Egyébként a falusiak a motorizáció korszakát megelőzően lovas kocsival közlekedtek. A gyalogjárda a falu központjából a mai futballpályánál elhaladva átvezetett a mai halastó részét képező Nagykurtán. Ez volt a legrövidebb út Tiszaszentmiklósra.
A flaszter téglajárda lerakói annak idején a talajegyenetlenségek kiegyenlítésére feltöltötték a mélyebb részeket, a falu határából hordtak ide földet. Hogy a töltésnek való földet honnan bányászták, ásták ki, ma már nehéz lenne megállapítani, mindenesetre nagy a valószínűsége, hogy valamelyik magaslatot, kunhalomszerű dombot hordták el a benne lévő törmelékkel együtt, ami között lehetett akár egy kőbalta is.
Mindez csak feltételezés, de nagy a valószínűsége, mivel a focipályán játszadozó, akkor még csak tizenéves nebulók (Bertalan, Lajos, Ottó és mások) itt, a volt flaszterjárda nyomvonala közelében akadtak rá a fél kőbaltára. Amíg még egész volt, a tojás alakúra csiszolt és közepén kifúrt kőbaltának nagy hasznát vehette a neolitikumban élt tulajdonosa, sokat forgathatta, mert utóbb a közepén kettétört az igénybevételtől.
– Hatodikos lehettem, amikor megtaláltuk a fél kőbaltát a futballpálya szélénél. Én vittem el a tiszaszentmiklósi általános iskolába Zombori tanár úrnak, aki földrajzot és történelmet tanított. Nagy érdeklődéssel tanulmányozta a fél kőbaltát, tán még meg is dicsért érte, de vissza nem adta, amit én nagyon sajnáltam, mert nagybecsű dolognak tartottam a különleges ősi kőbaltát. A közelmúltban meglepetésre újra előkerült a fél kőbalta. A néhány éve elhunyt tanárunk fia, Zombori Csaba jóvoltából negyven év után újra hozzám került a számomra kedves emlék, amelyet majd a zentai múzeumnak adományozok, hogy a szakemberek is megvizsgálhassák, és közkinccsé váljon – mondta a volt hódegyházi diák, Piri Bertalan közgazdász, aki Zentán él családjával.
A félbetört kőbalta hasonló emlékeket idézett fel dr. Kiss Ottó állatorvosban is, aki szintén jól emlékszik ma is a kőbalta megtalálásának a körülményeire, az esemény megmozgatta a legénykék fantáziáját. Mint elmondta, Zombori tanár úr, amikor a tananyagban az őskort taglalták, a történelemórákra rendszeresen bevitte, és eredeti szemléltető eszközként mutatta meg tanítványainak, hogyan is nézhettek ki a kőszerszámok a csiszolt kőkorszakban.
