Az emberiség egy százalékának a kezében van a világ teljes vagyonának a 80 százaléka. A hír már többször is bejárta a világot, és a davosi világgazdasági fórum témái között is szerepel. Ami viszont országunk helyzetét illeti, ebben mi „jobbak” vagyunk az átlagosnál. Nálunk a világ és Európa átlagához képest is kisebbek a vagyoni különbségek. Első hallásra ez akár pozitív tényként fogható fel, ugyanakkor mindez egyben azt is jelzi, hogy összességében, tehát a saját gazdagjainkkal együtt is szegények vagyunk.
A közgazdászok és a döntéshozók ma már egyetértenek abban, hogy aggasztóan nagyra nőttek a társadalmon belüli vagyoni különbségek szerte a világon. A folyamat pedig, úgy tűnik, ismét lendületet vett. Legalábbis ezt mutatják az utóbbi évek adatai. A téma egyik, nemzetközi szinten is elismert szakértője, a szerbiai származású Branko Milanović elméletei bejárták a világsajtót. Ezek szerint az elméletek szerint a harmadik világ legszegényebb polgárainak jövedelme nőtt ugyan, miközben a fejlett országok alsó és középosztálya életszínvonalának romlásáról beszélhetünk. Ez azonban egyfajta politikai lavinát indított el, hiszen úgy tűnik, hogy például Trump győzelméhez hozzájárult a globálisan tapasztalható elitellenes hangulat. Paradox módon éppen a leggazdagabbak közé tartozó, egyéni stílusával „lehengerlő” politikus tudta magát „eladni” a választóknak, hogy a csalódott középosztálybeliek szemében Amerika (potenciális) megmentőjeként tetszeleghessen. „We will make America proud again” – hangzott el többször is a választási kampány során az akkor még esélytelenebbnek számító német származású nagyvállalkozó szájából. Nem pontosított azonban, hogy ilyenkor a nemzetállam Amerikát, vagy a világ egyetlen szuperhatalmát szeretné ismét naggyá tenni. A két dolog ugyanis, még ha egyazon talapzaton is, de világosan elkülönül egymástól, és a háttérből más-más erők hatnak esetenként ellentétes irányba.
KÉPMUTATÁS
Ami a jövedelmi egyenlőségeket illeti, valóban fontos és részben megoldatlan problémáról van szó. A téma pedig globálisan és nálunk is mindinkább a közgondolkodás részét képezi. A davosi Világgazdasági Fórumnak is visszatérő témája, így az idén is sok szó esik róla. Az említett Branko Milanović pedig – az elmúlt évek tétlenségét szem előtt tartva – már előre megfogalmazta a bírálatait. „Emberek ezrei lesznek ott Davosban, akiknek az összesített vagyona megközelíti az 1000 milliárd dollárt. A történelem során még sosem összpontosult ekkora vagyon ilyen kisszámú ember kezében. Ennek ellenére borítékolható, hogy eredménytelenül fognak „vitatkozni” azon, hogy mit lehet tenni a növekvő egyenlőtlenségek ellen” – fogalmazott bejegyzésében. Milanović szerint rendre csak látszatbeszélgetéseket folytatnak látszatmegoldásokról. Ugyanakkor nem beszélnek arról, hogy a nagyvállalatok világszerte milyen „kreatívak” amikor az adóelkerülésről, a munkavállalók még fokozottabb kihasználásáról vagy a kormányzati szerveknél történő „lobbizásról” van szó. Arra is figyelmeztet, hogy az olyan „szépreményű” politikusok mint Donald Trump amerikai vagy Emmanuel Macron francia elnök tervezett, vagy máris végrehajtott adócsökkentései is éppen oda vezetnek, hogy az egyenlőtlenségek tovább nőnek. Képmutatásnak nevezi, hogy a leggazdagabbak időnként felhívják az újságírókat azzal a céllal, hogy hírül adják: vagyonuk egy részét jótékony célokra fordítják. Úgy véli, az idén is lesznek hangzatos ígéretek, amikor pedig jövőre visszatér Davosba az elit, kiderül, hogy a vagyonuk tovább nőtt, az aránytalanságokkal együtt.
KÖZGAZDÁSZNAK MIHASZNA?
A szerb közgazdász szerint az ilyen típusú népességvándorlásnak vannak pozitív hatásai. Az emberek ugyanis a szegényebb országokból a gazdagabbak felé orientálódnak, s ezáltal hozzájárulnak az adott ország még sikeresebbé tételéhez, ugyanakkor ezzel saját magukat is „kiemelik” a szegénységből. A kiinduló ország szempontjából azonban az ilyen folyamat hátrányos. Erre a saját példáját hozta fel: ingyen, pontosabban, az állam költségén végezte el a közgazdasági egyetemet, majd külföldre távozott. Amikor ezt mondta egy interjúban, hozzátette, nem tudja, hogy itthon pontosan mi hasznát vehetnék. Ugyanakkor az orvosok, mérnökök, informatikusok is nagy számban hagyják el az országot, ami viszont káros. Nem létezik azonban hatékony módszer arra, hogy a „kibocsájtó” országok valamilyen módon kártérítést kapjanak. Milanović úgy véli, tapasztalatok szerint az európai uniós tagság csak fokozni fogja az „agyelszívást”, hiszen az előttünk csatlakozottaknak a példája is ezt igazolja.
Milanović jelenleg a City University of New York tanára, korábban pedig évekig a Világbank vezető kutatója volt. 1987-ben Belgrádban szerezte meg a doktori címet. A disszertációját Jugoszlávia jövedelmi egyenlőtlenségeiről írta. Véleménye szerint a világgazdaság globalizációja egy csomó embert sokkal gazdagabbá tett, de voltak vesztesek is. A brexit, Donald Trump elnökké avanzsálása, a kínai kommunista párt populista fordulata és a migráció gyökere valójában ebben keresendő szerinte. A nyugati világban az egyenlőtlenségek növekedése miatt sok az elégedetlen ember. A szegény országok népességének egy része viszont a gazdagabb országokba vándorolna, mert számára ott látszik a jólét. Elmélete szerint globális szinten van egyfajta járadék, tehát olyan pénz, amiért nem kell külön megdolgozni, amiből a gazdag országok lakosai eleve nagyobb mértékben részesülnek. Mindez pedig azért hozható összefüggésbe a migrációval, mert az emberek arra jöttek rá, hogy ezt a járadékot úgy is megszerezhetik, ha egy szegényebb országból gazdagabba költöznek. A migrációnak az ő véleménye szerint is többnyire mindig gazdasági okai vannak. Ha az egyenlőtlenségek szemszögéből nézzük, úgy tűnik, a gazdagabb országok lakossága azért ellenzi, hogy a szegényebb országok polgárai bevándoroljanak, mert így szeretnék maguknak megőrizni ezt a járadékot. Ha nem is mindenben érthetünk egyet Milanovićtyal, felvetésein érdemes egy kicsit elgondolkodni.
