2021. április 21., szerda
XL. DAKAR-RALI

Dagasztották a sarat

Peterhansel egy „kisebb” pocsolyában (Fotó: Beta/AP)
Peterhansel egy „kisebb” pocsolyában (Fotó: Beta/AP)

Hogy is volt ez?! 45 fokos meleg, közben zuhogott az eső! 523 kilométeren nagyjából ez várta a versenyzőket a San Juan felé vezető mért szakaszon, de végül csak az autósoknak és a kamionosoknak kellett megküzdeniük a sártengerrel, mert a motorosoknak és a quadosoknak törölték az egész szakaszt. Pedig nem akarták, hanem a szelektív második részében rá akarták őket engedni a négykerekűek által összevissza szántott terepre, de előző este a motorosok fellázadtak, s a szervezők belátták, hogy elég bajuk van nekik enélkül is.

Ami a csütörtöki versenynapot illeti: csökkent Sainz előnye, mert a Peugeot spanyol fő esélyesének a cél előtt nem sokkal tönkrement a váltója, így harmadikban ért célba. A szakaszt a katari Al-Attijah nyerte meg a Toyotával, pedig ő is négy percet veszített két gumicserével.

A kamionosoknál bekövetkezett a megjósolt kegyetlen küzdelem, azzal, hogy most a Kamaz egész csapata Nyikolajev mögé állt, s az egyperces hátrányból most egy másodperces (!!!) előnyt szerzett, tehát az argentin Villagra továbbra is nagyot küzd az Ivecóval.

A magyar motorosoknak jól jött a pihenő. Azt már hírül adtuk, hogy Gyenes Emánuel napok óta lázasan, influenzásan küzd az elemekkel, de szerdán ezt még az is tetézte, hogy tönkrement az itinertartója, kézzel kellett tekernie, emiatt nagyot esett, és leszakadt a kipufogója. Saghmeister Gábor már régen nem az órával küzd, hanem azért, hogy befejezze az idei Dakart. Szerdán kilenc óra motorozás után az utolsóként ért be. Nem mondja, de nagyon be szeretné már fejezni…

Tegnap a San Juan–Córdoba (907–929/369–424 km) szakasz volt a műsoron. Aki ezt túlélte, az már teljesítette a jubiláris Dakar-ralit, hiszen ma már csak „parádéznak” Córdoba körül, nyúlfarknyi 120 kilométeren.

12. szakasz, Chilecito–San Juan (össztáv: 793 km, ebből szelektív szakasz: 523 km), autósok: Al-Attijah (katari, Toyota) 5:49,57 óra, Peterhansel (francia, Peugeot) 2,03, De Villiers (dél-afrikai, Toyota) 4,33 perc hátrány stb. Kamionosok: Van Genugten (holland, Iveco) 7:02,36 óra, Kolomy (cseh, Tatra) 4,11, Nyikolajev (orosz, Kamaz) 6,21 perc lemaradás stb.

Az összesítettben, autósok: Sainz (spanyol) 42:24,31 óra, Peterhansel 44,41 perc, Al-Attijah 1:05,55 óra hátrány stb. Kamionosok: Nyikolajev 47:14,31 óra, Villagra (argentin Iveco) 1 másodperc, Viazovics (fehérorosz, Maz) 3:26,14 óra lemaradás stb.